Médiavilágában azonban egyre inkább programközpontú politikai kommunikációt kell folytasson ahhoz, hogy szavazóit megtartsa és a bizonytalanok hozzá mint győzteshez csapódjanak és ne a Jobbik radikalizmusa ejtse őket bűvkörükbe.

A Jobbik ugyanis 427 213 szavazatával mára úgy tűnik, egyedüli versenyképes kihívója a korábbi duális politikai berendezkedésnek, az egyedüli párt, amelyik mind a balliberális, mind a jobboldali Fidesz-univerzum politikai sorsára nagy befolyást gyakorolhat a jövőben. Ám ez csak lehetősége a mai Jobbiknak, hogy képes-e élni a lehetőségeivel az csak két országgyűlési választáson fog majd kiderülni.

Az EP-választások záró elemzésében arra a kérdésre keressük a választ, hogyan tudott feljönni a Jobbik parlamenten kívüli pártként a magyar politikai aréna erős középpárti pozíciójába, és lehet-e egyfajta Jobbik-univerzumról beszélni a mai magyar politikai arénában?

A Jobbik látványos megerősödésének elemzésére a választások óta eltelt időben legalább négy narratíva alakult ki. Az egyik a balliberális narratíva, a másik a korábbi Jobbik-szövetséges MIÉP-es narratíva, a harmadik Fidesz – korántsem tisztázott – narratívája, a negyedik pedig a Jobbik saját magyarázata a saját sikerére. Mindezen válaszok tökéletesen jelzik, hogy igen komplex módon és egyben nagy óvatossággal kell eljárjon az elemző a „Jobbik-jelenség” kapcsán.

A balliberális univerzum Jobbik-siker magyarázata világos: rosszul kormányoztunk, nehéz helyzetbe kerültek a kisegzisztenciák, jött a válság, ami még inkább lehetőséget adott a radikális szólamok térnyerésének, az SZDSZ kampánya ingyen reklámot adott a Jobbiknak, a Fidesz pedig nem határolódott el eléggé a „szélsőséges párttól”.

Az egykori szövetséges, utóbb már versenytárs MIÉP totális konspirációval magyarázza a Jobbik sikerét. Eszerint: a Jobbik, „Trójai Baló Krisztina” vezetésével mesterséges politikai termék, amelynek vezetését a titkosszolgálatok és a balliberális univerzum azért „pumpált fel”, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmados győzelmét. E narratíva szerint a Jobbik igazából „zsidó párt”, amelyiknek elnöke állítólag szefárd zsidó, és célja, hogy szélsőségessége által kényszerű fogságban tartsa a Fidesz nemzetvédő politikáját. „Küldött” emberek ők, akik megtévesztés eredményeként értek el sikert. A közel félmillió ember, akik a Jobbikra szavazott áldozata ennek a szervezett csoportnak.

A Fidesz narratívája óvatos a Jobbikkal kapcsolatban. Vegyes érveket használ, néhol a balliberális univerzum érvei dominálnak benne, néhol pedig fenntartja a konspiráció lehetőségét. Mindkét esetben a Jobbik sikerét, a szocialista–szabad demokrata politika felelősségeként jelöli meg, és belső körökben sejtelmesen kacsint a Fidesz-szavazókra, azt sugallva: „Tudjuk honnan fúj a szél a Jobbik táján.” A szavazati eredmények tükrében a kicsorbult korábbi érvet, hogy nem érdemes a Jobbikra szavazni, mert elvész a szavazat, mára megemelt tétként akként kommunikálja, hogy ne szavazz a Jobbikra, mert nem lesz meg a kétharmad.

És itt találkozik a konspiráció és a Fidesz-érv: Kinek áll érdekében a kétharmados többség elkerülése? A balliberális univerzumnak. Akkor kinek az érdekeit szolgálja, ha ezt nem éri el a Fidesz? Az MSZP–SZDSZ-ét. Tehát – vonja le e narratíva a következtetést – a Jobbik az MSZP és az SZDSZ érdekeit szolgálja.

A negyedik narratíva a Jobbiké. Saját sikerét a magyarság politikai elitjéből való kiábrándulással és erős szervezettségükkel indokolja. A MIÉP-Jobbik Harmadik Út korábban szerzett eredményeként alkotmányosan járó állami támogatásból és vállalkozói kalapozásból gyűjtött pénzüket plakátkampányra költötték, nagynak, versenyképesnek mutatva magukat, miközben a „door to door” kampányolásukkal igazából ők kampányoltak egyedül a magyar politikai arénán belül. Sikerüket ők maguk is részben a balliberális és a Fidesz-univerzum érveivel magyarázzák, csak más következtetésre jutnak.

A Jobbik „Magyarország a magyaroké” kampánymondatában találta meg sikerének az okát, ugyanis szerintük a választók jelentős része úgy látja, hogy a mai politikai elit a multinacionalizmus és a globalizmus foglya, és ezáltal hiteltelen. A Jobbik hitelessége abban áll, hogy szembe mer szállni a politikai elitek konformizmusával és jelentős társadalmi problémákat vet fel a magyarság érdekeit szem előtt tartva. Ez tehát a Jobbik summázott narratívája a saját siker magyarázatára.

Az említett magyarázati modellek mindegyike statikus és nem törekszik a megértésre, hanem – igazolások, bizonyítékok, felmérések nélkül – kijelent, állít. Mindegyik alkalmas modell arra, hogy későbbi eseményeket felfűzzön majd a saját narratívájára és ezeket a „Na, kinek lett igaza?” kérdés feltevésekor a maga szempontjából rögtön meg is válaszolja: „Hát, nekem.”

Mi az, amit mégis bizonyossággal állapíthat meg az elemző?

A konspirációs modellt kényszerűen el kell vesse, mert nincs bizonyíték ezekre. Ha a pártvezető „ügynök”, akkor bizony Balczó Zoltán a MIÉP-ben is ügynökként politizált, ahogy Hegedűs Lóránt püspök is minimum áldozata a zsidó konspirációnak, de ifj. Hegedűs Lóránt, a MIÉP volt alelnöke viszont egyenesen „zsidó bérenc” e felfogásban. Bizonyíték viszont sehol! Márpedig mindaddig, amíg nem derül ki Abu Nidálról, hogy Moszad-ügynök, addig kénytelen kelletlen az elemző csak Fatah-vezérként veheti számításba tevékenységét.

Csakhogy a palesztin terroristának hitt Abu Nidalról – igaz, harminc év után – de kiderült, hogy Moszad-ügynök is volt. Belpolitikai életünkben viszont eddig csak Szabó Albert és Bácsfi Diana lepleződtek le mint mesterséges politikai termékek a radikális oldalon, akik érdemben a balliberális univerzum politikai és kommunikációs céljait szolgálták.

Bizony politikatörténeti csoda lenne, ha ugyanez derülne ki harminc év múlva a Balczó és a Hegedűs családokról. A Jobbik kapcsán mesterséges politikai termékről beszélők úgy állítanak, hogy nem bizonyítanak. És így nem lehet a konspirációt másnak értékelni, mint a politikai küzdelmek részét. Azonban tudnia kell mindenkinek, hogy az összeesküvés-elméletek gyártása – bizonyíték nélkül – kétélű fegyver. Mind a MIÉP nyíltan, mind a Fidesz látensen további szavazókat hajthat a Jobbik táborába, ha a szavazók a konspirációt lelepleződött politikai harcként értelmezik.

A balliberális univerzum és a Fidesz-univerzum érvei részben azonosan igazak a Jobbik siker magyarázatára: a szociális helyzet romlása, a katasztrofális kormányzás, a hiteltelen baloldalból és a tehetetlen jobboldalból kiábrándultak radikalizálódása. Ezek, és a Jobbik saját indoka a szervezett kampányra vonatkozóan együttesen hozta a Jobbik sikerét.

Ugyanakkor, ha választási térképet megnézzük, látható, hogy a Jobbik nem borította fel a Fidesz-univerzum világát. Nem vont el érdemben jelentős szavazatot erről az oldalról, inkább begyűjtött olyan baloldali szavazatokat, amelyek soha nem adták volna voksukat Orbán Viktorra. A Dunántúlon úgy tarolt a Fidesz, hogy mellette a Jobbik is 9-10 százalékot tudott elérni, ugyanígy az ország keleti felében úgy kapott a szocialistákat megelőző szavazatszámot a Jobbik, hogy nem veszélyeztette a Fidesz 50 százalék feletti eredményét. Vagyis a Jobbik inkább a baloldali kötődésű kiábrándult, de a Fidesz démonizálása miatt soha a Fideszre nem szavazó választók táborát tudta megszólítani.

Csak kisebb részt voksolt a Jobbikra korábban Fidesz-szavazó. Azonban nem tagadható, hogy volt egy szűk, ám tudatos réteg, aki a Fidesz kérdésére, hogy „Glattfelderre, Deutschra és Gyürkre szavazol?” azt válaszolta: „Akkor inkább a Jobbikra!” Valahogy úgy, mint a viccbeli Kohn bácsi, amikor a bíróságon rákiált a bíró: Ismeri ön Wickstein urat? Nem, kérem! – válaszol Kohn. A bíró megint rákiált: Ismeri ön Weisz urat? Akkor inkább a Wickstein urat! – mondja Kohn.

Valahogy így volt egy szűk, radikális értelmiségi réteg a Jobbikkal, amikor voksával figyelmeztetni akarta a Fideszt. A Jobbik sikere egyértelmű belpolitikai vákuum eredménye. Sok tényező felhajtó erejeként, és a mellé társult saját szervező erő együttes eredményeként értékelhető. Az Alföldön a parasztság elitből kiábrándult része és a nagyvárosok alsóbb társadalmi rétegei egyaránt hívó szóra talált a „Magyarország a magyaroké” jelmondatban.

„Jobbik-univerzum”-ról azonban ma (még) nem beszélhetünk. Sem gazdasági, sem tartós politikai, sem médiabeli beágyazottságuk nincs. Legnagyobb hátrányukat azonban a közéleti szellemi holdudvar hiánya adja. Ez a szervezettségre is visszahat. 176 bármilyen képviselőjelöltet kiállítani lehet szervezés által, ám minőségi, versenyképes képviselőjelöltet csak vonzó szellemi holdudvar mellett lehet kiállítani. E felhajtóerőt a siker megosztásával képes elérni mindig egy politikai erő, azzal, hogy hagyja maga felé áramolni a szimpatizáló értelmiséget. A radikális pártok viszont siker esetén mindig bezárkóznak, féltékenyek sikerükre, és a „Hol voltak ők a nagy küzdelmek idején?” logikával el is riasztják potenciális támogatóikat.

A stabil politikai bázis és a szellemi holdudvar terén pedig még láthatatlan a Jobbik.

A szerző politológus