Az ellenzék vezető pártja, a Fidesz a tévéostrom után viszont a felelősségre vonás és az elszámoltatás topicját még átengedte a Kossuth téri tüntetőknek, ahogyan az előre hozott választások követelését is. Célja mindössze a miniszterelnök eltávolítása volt, maximális követelése pedig egy szakértői kormány felállítása.

Míg a jobboldali szavazótábor már ekkor az egész szocialista–szabad demokrata koalíciót bűnösnek találta a gazdasági adatok meghamisítása és elhallgatása, a trükkök százai, az éjjel-nappal való hazudozások miatt, és az új kezdetet egy előre hozott választásban látta, addig a Fidesz vezérkara – későbbi szlogenjük szerint – azt akarta elhitetni szavazótáborával, hogy „Gyurcsány a hibás”, és inkább csak Gyurcsány Ferenc politikai kiiktatására játszott. Ám ez a kisebbnek vélt falat is fennakadt a parlamenti ellenzék torkán.

Az október 1-jén született elsöprő fideszes önkormányzati győzelemre Gyurcsány gyors és csattanós választ adott október 6-án, amikor a parlament koalíciós pártjai csont nélkül szavaztak bizalmat a morálisan megingott miniszterelnöknek.

Az október 23-i tüntetések azonban ismét összefonták az előre hozott választások és az elszámoltatás, felelősségre vonás politikai topicjait. Míg a jobboldali választók e kettőt szorosan összefonódottnak gondolták – és gondolják részben ma is –, addig a Fidesz elnöke e két témát elválasztani igyekezett egy áthidaló megoldással: a szociális népszavazás hatpontos kezdeményezésével. Orbán Viktor október 23-i beszédében a népszavazási kezdeményezés egy kitűzött cél érdekében a szavazótábor hosszú távú mozgósítására irányuló eszköz volt.

A legitimitás-vita, a „demokratúra kontra szabadság”-vita, a demokráciadeficitről szóló viták mind-mind két alaptéma körül zajlottak ettől kezdve: az előre hozott választásokról és a kormány tagjainak, valamint a pazarló, a magyar államot kifosztó döntéshozók felelősségre vonásáról.

Míg a Fidesz – megégetve magát a már említett, kisebb falatnak vélt Gyurcsány-kiiktatás sikertelenségén – a népszavazási kezdeményezése mögé húzódott vissza, addig a parlamenti tehetetlenséget radikálisan kritizáló Jobbik rajta maradt az előre hozott választások és a gyurcsányi oligarchák felelősségre vonásának témáján, egyben bírálva is a Fideszt „cselekvőképtelensége” miatt.

Miközben az ország szavazókorú lakosságának korábban soha nem tapasztalt tömege támogatta a Fidesz népszavazási kérdéseit – igaz, ebből csak hármat tudott megméretni a kezdeményező –, addig a parlament legnagyobb ellenzéki pártja visszavonulót fújt a szocialista–szabad demokrata koalíció támadása kapcsán, és egy sodródó, lassú kormányzati erodálódásra rendezkedett be. A szocialisták kisebbségi kormányba kényszerülésekor kezdték csak nyíltan vállalni az előre hozott választás szükségszerűségét, és ekkor kezdett megerősödni a Fidesz-kommunikációban a felelősségre vonás topicja. (Ahogy jeleztem, ez búvópatakként korábban is meg-megjelent, leginkább az október 23-i események kapcsán, ám ennek éllovasaként Balog Zoltán mellett leginkább – az egyébként a Fidesz által támogatott – Morvai Krisztina szerepelt.)

Csakhogy ekkorra a felelősségre vonás sajátosan büntetőjogi koncepcióját leginkább a Jobbik képviselte. A radikális párt a „cigánybűnözés” topicjával és a Magyar Gárda vonulásaival éppen elég publicitást tudott kicsikarni a népszerűtlenséget leplezni kívánó baloldali és a Morvai Krisztinát korábban istenítő jobboldali sajtótól ahhoz, hogy átvigye a jobboldali köztudatba, hogy a Jobbik büntetőjogi felelősségre vonásokat akar a Gyurcsány–Bajnai-kormány tekintetében, és ennek alapja egy előre hozott választás.

A Fidesz érezte a radikalizálódást, és mint elkerülhetetlen jelenségnek igyekezett – és igyekszik ma is – az élére állni. Orbán Viktor és a Fidesz meg kellett szólaljon a cigányok bűnözése kérdésében, a Fidesz parlamentfeloszlató kísérleteket kellett tegyen annak érdekében, hogy jelezze táborának – 2006-tól eltérően –, mára tényleg akarja az előre hozott választásokat, és élére állt a felelősségre vonás, az elszámoltatás topicjának is.

Mindezen társadalmi elvárások jól tükröződtek a 2009. június 7-i EP-választásokon. Az eredmények azt tükrözték, hogy a magyar társadalom politikailag legaktívabb 36 százaléka torkig van a szocialista–szabad demokrata hétéves rablógazdálkodással, és „az új kezdet”, „az új valós politika” nélkülözhetetlen alapjának egy radikális elszámoltatást vélnek. Egy olyan felelősségre vonást, amelyik lelki megnyugvást, lelki igazságtételt ad mindazon tömegeknek, akik elszenvedték az elmúlt hét esztendőben a piaci oligarchák kíméletlen hatalomgyakorlását.

A Jobbikra voksoló 436 ezer szavazó elsősorban ezen elvárása miatt adta szavazatát a Jobbikra, miközben hiányolta a Fidesznél az érdemi cselekvést. A választók jobboldali részének nagyobbik fele pedig a Fideszben látja az új kezdet valódi reményét, de e szavazók része is jobbikos alapokon legitimálna egy új nemzeti kormányt: a büntetőjogi felelősségre vonás, az elszámoltatás megtisztító ereje által.

Mindezen várakozást maga az ellenzék vezére is bőszen táplálja. Az idén február óta öt jelentős megszólalásának a középpontjába állította a szocialista–szabad demokrata döntéshozók felelősségre vonását, büntetőjogi elszámoltatását. A legnyilvánvalóbb üzenet – mind a radikális szavazótábor, mind a kormányzat felé – az volt, amikor a parlamenti kétharmados többség fontosságát a Fidesz-vezérek azzal indokolták, hogy csak így tudják megfosztani mentelmi joguktól, ergo bíróság elé citálni a szocialista–szabad demokrata képviselőket. A Fidesz elnöke az EP-választásokon lavinaszerűen jobbra csúszott szavazóbázis előtt mára nem visszakozhat a felelősségre vonás kérdésében, az előre hozott választás sikertelennek tűnő topicja után már csak az elszámoltatás valós ígérete mobilizálhatja jelentősen a jobboldali szavazótábort.

„A Gyurcsány–Bajnai-korszak lezárása, a szükséges és kívánatos elszámoltatás, a politikai felelősség helyreállítása, a közrend megteremtése, a munka, a teljesítmény, a vállalkozó szellem, a család, valamint a nemzet becsületének helyreállítása mind-mind óriási felelősség és egyben lehetőség is az új magyar jobboldali korszak megteremtésére” – írta Orbán Viktor július 25-én a Magyar Nemzetben publikált cikkében. Úgy tűnik, hogy a politikai megtisztulás végképp összeforrt a felelősségre vonás és az elszámoltatás politikai programjával.

Csakhogy a morális elvárások maximális elfogadása mellett az elszámoltatás, felelősségre vonás problematikája ugyanúgy zsákutcás topic, ahogyan az előre hozott választásoké. Ugyanis a választók, ha az új hatalom legitimitásának egyik alapjává teszik az elszámoltatást, akkor gyors eredményeket várnak a felelősségre vonások terén. Ha ezek a hosszas nyomozati és jó esetben bírósági eljárások miatt késnek, akkor a választók radikálisabb része az ellenzékben lévő Jobbikhoz pártolhat. Azonban a Jobbik is vesztese lehet hosszú távon a felelősségre vonások elhúzódásának, elmaradásának, hiszen hívei önmagában a parlamentbe jutást komoly cselekvési lehetőségnek vélik, és nem mérlegelik a parlamenti ellenzékiség érdemi cselekvőképtelen helyzetét. (A MIÉP esetében is bekövetkezett ez, amikor a vidéki szervezetek és a tagok egy része úgy vélte, hogy „csak beszélünk, de mit teszünk?”)

A Fidesz pedig már kormányzati helyzetből tapasztalta meg a számonkérés, felelősségre vonás nehézségét. Lásd a politikai alku miatt futni hagyott egykori Orbán-tanácsadót, Surányi Györgyöt, vagy a bíróság elé vitt, de tíz év után is csak nevető Princz Gábort, vagy a Fidesz által űzött, de érdemben el nem ejtett Tocsik Mártát, az egész olajmaffiát stb., stb.

Meglátásom szerint túlzott elvárásokat fogalmaz meg a jobboldal mindkét jelentős pártja a felelősségre vonás lehetőségei kapcsán, és óriási hiba az, hogy vezérei egyenesen egyfajta legitimációs alapnak állítják be e kérdést.

A jelenlegi rendszert kétharmados törvények sokaságával valóban át kell alakítani ahhoz, hogy a nem rendeltetésszerű demokráciagyakorlást számon lehessen kérni a politikai eliten. Valamikor az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain a számonkérés és a felelősségre vonás ugyanazok között jött szóba 1989-ben, akik ma is üzengetnek egymásnak. És mi, választópolgárok maradunk a Zuschlag Janikákkal, Stadler Józsi bácsikkal és Zalatnay Cinikkel a felelősségre vonás kapcsán. A politikának pedig marad, mint tetszetős politikai topic.

A szerző politológus