A Fidesz több szempontból is kampányát március 15-ének nemzeti ünnepéhez és ennek egykori és mai sorsfordító hangulatához igazította. A februártól már javában folyó kampányhoz képest csak március 15-én volt a hivatalos kampánynyitó, de a történeti áthallást Petőfi Nemzeti dalának sorai és a szabad választás újabb lehetősége között már az év elejétől hirdetik a fideszes plakátok: „Itt az idő!”

S a plakát e rövid idézete nemcsak pusztán a kormányváltás eljövetelét sugallja, hanem mögé rejti a történeti dimenziót is, azt, hogy miként 1848. március 15-én, úgy most is a változás nem pusztán a politikai aréna és a kormányzat átalakulását jelenti, hanem egyben történelmi mozgást is kifejez. A történeti haladás új irányát.

Orbán Viktor korábbi beszédeiben mindig felbukkantak hasonló elemek, amelyekkel a maga és pártja, 1998–2002. között pedig a kormányának a történeti pozícionálását is rendre kijelölte. A beszélő ezen törekvését azért is helyesnek kell mondani, mert így meghirdetett programja, illetve politikai cselekvése a jelenben mindig többletjelentéssel bír, már jelenidejűségében is történeti, történelmi dimenziókat nyit.

A Fidesz és személyesen Orbán Viktor a kampány és a választások hangulatát e történeti, történelmi mozgás lehetőségének eljövetelére hangolta, s a március tizenötödikei kampánynyitó mindennek csak celebrális megerősítését jelenti híveinek óriási tömege előtt.

Azonban e celebralitás mellett még inkább fontosabb volt a Fidesz elnökének a Vállalkozók Országos Szövetségének gyűlésén mondott beszéde. Itt ugyanis nem a feltétel nélkül rajongók, bármire tapsba kitörők közönsége előtt beszélt Orbán, hanem azok előtt, akik a számok és kockázatok birodalmának állandó fürkészői, s akik jól tudják, hogy a választás mindenhol egyben a vállalkozások egyik alapvető kockázati elemének számít.

Orbán Viktornak itt kellett már konkrétumokkal feltöltenie az „Itt az idő!” jelmondatot. S egyben indokolnia is kellett – nem politikai kommunikációs szempontok szerint –, hogy miért nem hirdetett szakpolitikai programokat, s miért nem kíván ezekről vitázni. Mindezt pedig úgy kellett megtegye, hogy közben mégis magabiztosságot mutasson, legrosszabb esetben „alacsony kockázati tényezőnek” tűnjön, legjobb esetben pedig konjunktúrát hozónak. Ez utóbbit pedig pusztán retorikai elemekkel, számon kérhető ígérgetésekkel nem vehette célba, hiszen ezzel alapvetően tért volna el a saját maga által meghirdetett kampánystratégiától.

Hogy Orbán e rendkívül kényes feladatnak igen magas színvonalon megfelelt, azt az bizonyítja, hogy a baloldalról nem tudták mással támadni, csak, hogy megfontolt adópolitikát hirdetett és az örökösödés anyagi terheinek csökkentése ügyében MDF-programelemet emelt át egy leendő kormányprogramba.

Csakhogy Orbánnak pont ez volt a célja. Felelős leendő kormányfőnek mutatni magát, aki nem kormányzás tudásának hiánya, hanem az ország gazdasági állapotának pontatlan ismerete miatt nem hirdet programot.

Ezen kibúvó érv hitelesítésére pedig elmondta, hogy a magyar gazdaság állapotának megismerését, feltárását célzó bizottságot állítanak fel Varga Mihály vezetésével, amelynek eredményei alapján lehet majd kormányprogramot hirdetni.

Bár nyilván a politikai beszéddel és kommunikációval foglalkozó kutató érzi, hogy e magyarázatban benne van a népmesei hős „hoztam is meg nem is, adtam is meg nem is” ügyessége, de mindenképpen erénye, hogy nem adta fel a hitelesség megőrzésének igényét. Sőt e válasz adja meg igazán felelős arcának élét.

„Felelős kormányprogramot nem lehet elkészíteni valós adatok nélkül (…) felállítunk egy gazdasági tényfeltáró bizottságot, melynek vezetését Varga Mihályra bíztuk. A bizottság célja, hogy lezárhassuk a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb korszakát” – mondta Orbán Viktor s ezzel máris megnyitotta a történeti pozícionálás dimenzióját, az „Itt az idő!” ki nem mondott jelszavának sugallásával.

Majd jött a kölcsönösen előnyös képlet frappáns vázolása: „Önöknek szükségük van egy erős kormányra, a kormánynak szüksége van egy erős vállalkozói rétegre. Mindkettőnkre szüksége van Magyarországnak.”

A VOSZ elnöke, Demján Sándor is nyílt állásfoglalást várt el Orbántól. Hat pontban összegezték célkitűzéseiket, és javaslataikat Magyarország gazdasági és társadalmi felemelkedéséért: versenyképes adókat, társulj és fogj össze magyar, a termelés prioritása, piacot a magyarországi vállalkozásoknak, kis- és középvállalkozások fellendülése, euró, de nem mindenáron!

E kérdések kapcsán Orbán érezte, hogy valami konkrétumot kell mondjon, olyat, amit ténylegesen megvalósíthatónak vél a szakpolitikusi csúcscsapat. A 2005 óta mondott adócsökkentés terve most részben programszerűvé vált, amikor a Fidesz elnöke azt mondta, hogy terveik szerint a vállalkozások adóterheit négy év alatt, a lakosság terhelését hat év alatt a régiós versenytársaink szintjére, vagy az alá kívánják csökkenteni. A versenyképes adórendszer pedig motorja a VOSZ másik öt pontjának, a társulások ösztönzésének, a termelés prioritásának, a magyar többségi vállalkozások előnyben részesítésének, kis- és középvállalkozások fellendítésének, s mindezek együttesen teszik majd lehetővé az euró bevezetését.

Orbán imponálóan készült fel néhány adat, szám, mutató és ezek lehetséges későbbi alakulása kapcsán is, mindig csak addig menve bele a konkrétumokba, amíg az nem vetette fel túlságosan a „hogyan?” kérdését. Ezzel az ügyes technikával jelezte, hogy szerinte a következő négy évben az átlagos adóterhelési szint levihető a mai 38,5 százalékról 34 százalékra, és nyíltságot mutatott a tekintetben, hogy nem szeretné a hazai GDP európai átlag 80 százalékához kötni az euró bevezetését, mert ez egyben időpontot is jelentene a következő kormány számára.

Orbán ismét felelősségét hangsúlyozta az óvatossággal, amely miatt fenntartaná a jogot arra, hogy az euró bevezetésének dátumáról csak akkor beszéljen a következő kormány, amikor már biztonsággal tartani tudja annak határidejét. A társulásokra vonatkozóan állami részvétellel megvalósuló támogatást helyezett kilátásba. A termelés prioritásáról szóló ponttal kapcsolatban pedig a Fidesz szintén már régóta hangoztatott „tíz év alatt egymillió új munkahely” vállalását ismételte meg.

A kormányváltás, mint kockázati tényező elemet is ügyesen állította a maga szolgálatába, azt jelezve, hogy nem a kormányváltás, hanem a szélsőséges politikai viszonyok jelentik a kockázatot Magyarországnak, amelynek a stabil kormány éppen hogy ellen fog állni, ő maga hozza a stabilitást:

„Biztonságos változásban vagyunk érdekeltek, ehhez két dolog kell: tapasztalat és erő. Szélsőséggel nem jön létre az a környezet, ami versenyelőnyt kínál a magyar vállalkozóknak.”

Kissé furcsa, de funkcionálisan helyén lévő volt a Fidesz-elnök azon kiszólása, amely szerint „bennünket nem zavarnak a gazdag emberek”, hogy aztán világossá tegye egy utolsó captatio benevolentie elemmel (a jóakarat elnyerésének retorikai eleme ez), hogy „Magyarország ereje itt van a teremben”.

A kézfogással történő szerződés – Orbán és Demján „Kezet rá!” megállapodása – pedig végképp mind a jelenlévők, mind a médiafogyasztók számára a felelős, szavahihető és számon kérhető, egyben versenytárs nélküli miniszterelnök képét rajzolta meg Orbánról.

Az óvatos kampánybeszédnek sikerült – évértékelőnek semmiképp nem nevezhető –, fellobogózott évértékelő után most Orbán tényleg annak tűnt, amire készül, felelős magyar miniszterelnöknek. Míg a gyengécske évértékelő bőven adott vitára okot az elhangzása utáni napokban, addig a VOSZ-közgyűlésen elmondott beszéd a maga programelemeivel még a Népszavában sem tudott kiforgathatóvá válni. A „nagy pálfordulás”, amit kifogásolt a lap az adóügyek terén, semmi más, csak ugyanazon ígéretnek a felelős kormányzati vállalása négy-, illetve hatéves időintervallumra.

Orbán kétszeresen is nyert ezzel a beszéddel. Végre nem rébuszok hangzottak el könnyes szemű, vagy díszletnek beültetett rajongók előtt – ami fokozta a beszéd hitelességét, másfelől pedig pont az az óvatosság jelentkezett benne, amelyet szinte az összes szakértő korábban elvárásként fogalmazott meg a Fidesz adócsökkentési tervei kapcsán, miközben az örökösödési adó eltörlésének szándékával azt is jelezni tudta, hogy nyitott a jó ötletekre, bárhonnan is jöjjenek azok.

A „tapasztalat és erő” együttesének kiemelése személyes, és a Fidesz cselekvési legitimációjának fokára utalt. Arra, hogy egy erőtlen kormányzás után egy tapasztalatlan párt megerősödése mellett a biztonságot csak a kormányzati tapasztalatokkal bíró Fidesz biztosíthatja. Az erőt pedig, a talán kétharmados többséget is elérő, nagy társadalmi támogatottság adja.

Vagyis Orbánnak a VOSZ gyűlésén sikerült elérnie, hogy nem rajongói körben is azt érezze hallgatósága, tényleg „Itt az idő!”, és ebbe beleértse azt a történelmi, történeti mozgást, amely nem mint veszélyes kockázat jelentkezik a vállalkozók s tágabban a társadalom számára, hanem mint történelmi esély, lehetőség, amely megoldja megoldatlan problémáit. Sikerült hitelesen átemelni és mai magyar valóságba ágyazni 1848. március 15-ének üzenetét: Felelős magyar kormányt végre! „Felelős ministeriumot Buda-Pesten”!

Zárug Péter Farkas

politológus