Vagyis a Nézőpont mérésének publikálása előtt néhány nappal már örömtüzek gyúltak a magyar média teljes palettáján a hírre, amely szerint a Jobbik szinte a felére zsugorodott azóta, hogy az EP-választásokon megleckéztette az egész politikai osztályt és a teljes médiaelitet.

Az intézet kutatása és eredményeinek publikálása korrekt. Korántsem a Jobbikra vonatkozó eredmények és ezek elemzése uralja. Sőt, több témát dolgoz fel és az egyoldalas szöveges elemzésből mindössze három mondat szól a Jobbikról.

Jóval hosszabban foglalkozik például azzal, hogy a megkérdezettek 56 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy mégis Bajnai Gordon lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Annak ellenére, hogy az emberek 58 százaléka alkalmatlannak tartja e poszt betöltésére és a kormányfő tevékenységét csak a válaszadók 26 százaléka ismeri el. Jelzi, hogy a Fideszt a megkérdezettek 37 százaléka támogatja, míg az MDF-re, az SZDSZ-re és az LMP-re 1-1 százalékuk szavazna.

A felmérés témája a közbiztonság is, amely kapcsán a megkérdezetteknek csupán 15 százaléka gondolja úgy, hogy az elmúlt egy évben javult a közbiztonság, 42 százalékuk szerint viszont romlott. Az MSZP-szimpatizánsok 53 százaléka szerint nem változott a helyzet, a Fidesz támogatóinak 45 százaléka azonban romlást lát.

A kutatás mindezek mellett a sertésinfluenzával is kétszer akkora felületen foglalkozik, mint a „szenzációs” jobbikos hírrel. Eszerint a válaszadók 42 százaléka elégedett az új influenzajárványra való felkészültséggel, 38 százalékuk viszont elégedetlen.

További kérdéseket még a gazdaság és az alkotmány felnőtt lakosság általi megítélésével kapcsolatban vizsgált a Nézőpont. Eredményeik szerint a megkérdezettek 32 százaléka bízik abban, hogy a gazdaság helyzete a következő egy évben javulni fog, ám 58 százalékuk romlásra számít. A budapestiek 40, míg a községi lakosok 29 százaléka látja az „alagút végét”, igaz, sehol sincs 50 százalék alatt a szkeptikusok aránya. Az alkotmány vonatkozásában a válaszadók 79 százaléka változtatná meg az alapchartát. Számuk a budapestiek körében valamivel alacsonyabb (69 százalék), mint a községi lakosoknál (84 százalék).

Mindezt csupán azért kellett felsorolni, hogy látható legyen: mindezen témák mellett a jobb- és baloldali médiumok leplezhetetlen örömmel tették vezető hírré a Jobbik látványosnak tűnő, szinte felére csökkenő népszerűségi adatait. Az MSZP és a Fidesz a hír kapcsán egyaránt abban reménykedett/reménykedik, hogy a mindkét táborból elhódított szavazók visszatértek saját politikai nyájukba, és a rendelésre mért „szignifikáns csökkenése” a Jobbik táborának ennek tudható be. A Jobbik elnöke viszont igyekezett cáfolni a Nézőpont felmérésének adatait és azt nyilatkozta, hogy pártja soha korábban nem volt olyan támogatottságú, mint 2009 nyarán.

Vagyis klasszikus politikai kommunikációs harc kezdődött a politikai erőtérben a jövő évi választások pártpozíciói érdekében. A júniusi EP-választások a Fideszt és az MSZP-t megtanították arra, hogy a Jobbik mára olyan keresztbefekvő párt a magyar politikai arénában, amelyik egyaránt rabolhat szavazatot államot előtérbe helyező szociális programjával a szocialistáktól és nacionalizmusuk által a Fidesztől.

Nem csoda, ha egy összesen kétoldalas elemzés három mondatába, ami a Jobbik kicsinyítésére alkalmas, a teljes politikai paletta és ennek médiavilága belekapaszkodik, harsogva a tényként kezelt kutatási eredményt a Jobbik kapcsán anélkül, hogy egyetlen érdemi kérdést is megfogalmaztak volna a kutatás és ennek eredménye kapcsán.

A Nézőpont eredményeit nem kívánom kétségbe vonni, ugyanakkor jelzem, hogy a Medián viszont mindössze tíz nappal a Nézőpont felmérése előtt, augusztus 7-e és 11-e között készített felméréséből – amely korántsem kapott olyan médiavisszhangot – az derült ki, hogy a választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz 68, az MSZP 16, a Jobbik pedig 11 százalékon áll. A Nézőpont legutóbbi grafikonja szerint a Jobbik kapcsán ez csak 6 százalék. A két felmérés között viszont semmi olyan esemény nem történt, ami radikálisan csökkenthette volna a Jobbik népszerűségét. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a Nézőpont Intézet egyébként már júliusra vonatkozó adatvételükkor is 4 százalékkal kevesebbet mért a Jobbiknak, mint a Medián.)

A mért adatok különbözősége óriási. 5-6 százaléknyit nem lehet, vagy nem lehetne tévedni egy párt „biztos” támogatottsága kapcsán. Főleg úgy, hogy a pártelnök a tagszervezetek alakulása és a párttagok bővülése alapján azt mondja, hogy soha ekkora támogatottsága nem volt a Jobbiknak. Hogy lehetséges ez, melyik az igaz? Egyik sem? Vagy mindkettő?

A Jobbikot körülvevő furcsa politikai erőtérben, amelyben a párt lényegében keresztben fekszik a két nagy oldal, az MSZP és a Fidesz szavazóinak megszólítása tekintetében – furcsamód – egyszerre lehet igaz, hogy a Nézőpont Intézet csak 6 százalékos Jobbikot tudott mérni, és egyszerre lehet igaz Vona Gábor minden korábbit felülmúló tapasztalása a Jobbik támogatottsága kapcsán. E furcsa jelenségről már írtam korábban.

A Jobbik megdöbbentő EP-választási sikereit is az őket körülvevő elhallgatási spirállal magyaráztam. E jelenséget Elizabeth Neumann írta le a politika világában, és azt a választói magatartást fejezte ki általa, amelyik nem fedi fel valós preferenciáját pártválasztása kapcsán. Vagy azért, mert a többség elítélné ezért, vagy azért, mert egy hangos kisebbség uralja a véleménypiacot és a választó nyíltan nem akar ezzel szembemenni, ezért hallgat. Az elhallgatott vélemények sokasága viszont a szavazófülkék magányában voksok formájában kifejezésre jutnak, gyakran meghökkentő, korábban nem mért eredményeket hozva.

A Jobbik kapcsán ugyanez a helyzet. Szavazóik egy része rejtőzködő szavazó. Szocialista közegben nem árulja el, hogy kiábrándult és Jobbik-szavazóvá vált, míg Fidesz-közegben titkolja, hogy radikálisabb lépéseket várt volna az elmúlt három évben, és ezért szavazott vagy szavazna a Jobbikra.

A radikális pártok rejtőzködő szavazói gyakran furcsa közvélemény-kutatási eredményeket produkálnak. Ők azok, akik egyszerre húzódhatnak vissza a nyílt válaszelutasítás valamelyik kategóriájába („nem mondja meg”, „nem tudja”, „nem szavazna”), vagy nem elsődleges preferenciájuknak megfelelően válaszolnak. Vagyis nem a radikális pártot mondja választottjának, hanem az utána következő második legszimpatikusabbat.

A Jobbik esetében a kiábrándult szocialista, ma rejtőzködő Jobbik-szavazók inkább a válaszelutasító kategóriákat választják, mert második egykori preferenciájukat, az MSZP-t már nem támogatnák voksukkal, míg a jobboldali rejtőzködők inkább a Fideszt jelölik meg, mert ezt vélik a jobboldaliság elfogadott „preferencia-mutatójának”.

Vagyis a jobbikos szimpátia és voksolási hajlandóság a közvélemény-kutatásokban nemcsak azért jelentősen ingadozó, mert politikai megrendelésre rendre alulmérik a pártot, hanem azért is – és én leginkább ezt tartom lényegesnek – mert maguk a szavazók nem mutatják meg magukat nyíltan a felmérések során.

A Jobbik sikere után többen kiléptek a rejtőzködés színfalai mögül. Osztozni akartak a Jobbik sikerében, amikor július során nem rejtőzködtek a felmérésekben. Ám Orbán Viktor Jobbikot elutasító nyilatkozata után visszaállt a régi rend a rejtőzködés kapcsán.

Ráadásul a rejtőzködést bizony még a kutatást végzők kiléte is befolyásolhatja. A Fidesz-közeli Nézőpontnak a Jobbik-szimpatizáns elképzelhető, hogy inkább azt mondja, hogy ő fideszes, nehogy kitagadás legyen büntetése, míg a Mediánnak „Nehogy elcsalja! Húzza csak be, hogy jobbikos vagyok!” attitűddel válaszol.

Ugyanakkor a Jobbik, részben kényszerből, részben tévedésből mára szinte teljesen beszorult a Gárda-topicba. A népszerűségcsökkenés így tényleges is lehet. Vagyis a korábban Jobbikra voksát adó inkább a Fideszhez fordul vissza, vagy ő is „nem tudom”-mal válaszol.

Mindeközben a Jobbik elnöke is igazat mondhat. Hiszen a rejtőzködők egy része nyíltan jobbikossá vált, a párt vezetése így csak a beáramlást érzékeli a korábbi rejtőzködés helyén, így joggal mondhatja, hogy soha korábban nem tapasztalt bizalmat észlel.

Csakhogy mindeközben nem tudjuk, mi a valós mérleg. Csak az a biztos – amiben minden közvélemény-kutató megegyezik –, hogy a következő választások utáni parlament hárompárti lenne, Fidesz, MSZP, Jobbik összetétellel.

Minden más már a politikai szereplők kommunikációs csatájának tudható be. És e kommunikációs versenynek – rejtőzködő szavazók ide, rejtőzködő szavazók oda – nem lefutott az eredménye. A rejtőzködők egyben a leggyakrabban bizonytalanok is. Ha a Jobbik politizálása azt sugallja, hogy csak a Magyar Gárda ügyei mozgatják, és nem áll elő hetente koherens, versenyképes szakpolitikai témákkal, könnyen elillanhat rejtőzködő szavazótábora.

Mert ha a kampány során e kommunikációs versenyben a Fidesz azt a kérdést teszi föl a Jobbik rejtőzködő szavazóinak, hogy ki tárgyaljon a Világbank képviselőivel Magyarország sorsáról a választások után: Szegedi Csanád vagy Varga Mihály, végül sokan fogják úgy gondolni, hogy inkább az utóbbi.

A szerző politológus