Vagyis némi zavarodottság után most tudják elemezni valós helyzetüket és a túlélés újabb stratégiáját kezdték el építeni. Márpedig az áprilisi adatok az MSZP húsz évvel ezelőtti társadalmi támogatottsági szintjét mutatják. A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy mostani választáson 70 százalékos eredményt érne el.

A HVG megbízásából készült felmérés szerint az MSZP támogatottsága a biztos szavazók körében 18 százalékon áll, de a teljes lakosság arányában mindössze 15 százalékos a támogatottsága. Annyi, mint a meglehetősen antikommunista hangulatú 1990-es kampányban volt. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek 2, a Jobbiknak pedig 4 százalékos a támogatottsága. A teljes népesség körében a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága 44 százalékos támogatottságot tudhat magáénak.

Az MDF, az SZDSZ és a Jobbik 2 százalékon áll. Mindezek mellett a Medián felmérése szerint a választópolgárok közel fele már Gyurcsány Ferenc lemondását megelőzően is az előre hozott választást tartotta volna a legjobb megoldásnak, közvetlenül Bajnai Gordon miniszterelnök-kartellfőnökké választása előtt már 54 százalék volt az arányuk. Mindezek mellett csökkent a biztos résztvevők aránya, 51-ről 47 százalékra. A visszaesés pedig első sorban az MSZP-szavazók elbizonytalanodásából következik: csak minden második volt szocialista szavazó mondta biztosra, hogy elmenne egy hétvégén tartandó választásra, a Fidesz-szavazók háromnegyede viszont biztosan elmenne szavazni.

Leginkább az utóbbi adatok aggasztják most az MSZP vezérkart. Ezért kellett minden áron elkerülniük az előre hozott választásokat, és ezért egyeztek ki egy zsákmány-csapat felállításában, hogy legyen idejük felkészülni egy új nyúl kihúzására a cilinderből 2010-ben.

A Medián adatait a Századvég–Forsense legutóbbi felmérése is igazolta. Szerintük is a Fideszre a választók 70 százaléka, míg az MSZP-re csak 18 százalék szavazna. Az általánosan rossz közhangulat ellenére áprilisban 59 százalék volt a választói hajlandóság. A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében 30 százalék, az MSZP-é pedig változatlanul 11 százalék, vagyis annyi, amennyivel 1990-ben parlamentbe került az MSZMP utódpártja. A két kisebbik parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF 2, illetve 1 százalékos támogatottsággal bír a biztos szavazó pártválasztók körében, ugyanakkor a Jobbik – a mérések során először – elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Demokrata két héttel ezelőtti felmérése is nagyon hasonló adatokat hozott.

A folyamatos lecsúszást látva az MSZP március–áprilisban látványosan szakított a gyurcsányi időszak vezetési stratégiájával. Nem politikát, hanem stratégiát változtatott.

Először is kilépett abból a csapdából, amibe Gyurcsány vitte az MSZP-t. Visszatért legnagyobb politikai felismeréséhez, mely szerint nem a jobboldallal való statikus szembennállása vezethet jobb eredményre, hanem a politikai konfliktusok dinamikus kezelése útján minimalizálhatja veszteségét. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a balliberális oldal eddig minden esetben ezzel a felfogással tudta legyőzni a jobboldalt. E felfogás szerint a konfliktus nem különböző álláspontok statikus szembenállását jelenti, hanem olyan problémát, amelyet fel kell oldani, amely megoldásra vár.)

Korábban több helyen jeleztem, a Gyurcsány Ferenc „ki, ha én nem?” elnöki szerepfelfogása letérítette az MSZP-t a politikai konfliktusok dinamikus kezelésének útjáról. Bevitte abba a politikai konfliktusokat statikusan felfogó politikai világba, amellyel a rendszerváltozás jobboldali pártjai folyamatosan küszködtek.

A pártelnöki tisztség szimbóluma e konfliktusfelfogás különbözőségének. Minden jobboldali pártnak elnöki tisztsége statikus konfliktusfelfogásban formálódott, a „ki, ha ő nem?” kérdés alapján.

A liberális és szocialista oldalon ez nem így vetődött fel. Az elnök személyét pártdinamika vette körül. A tisztség fontos volt, de soha nem vetődött fel a kérdés: Ki lehet pártelnök Horn Gyula után? Majd Kovács László után. Majd Hiller István után. Gyurcsány viszont statikussá tette a tisztséget, miközben fenyegetővé és zsarolóvá vált párttársai irányába. (A jobboldali pártok mind az elnök személye körüli statikában buktak el az elmúlt húsz évben. Kérdésük nem probléma megoldásra koncentráló volt, hanem az: „ki, ha ő nem?”)

Ettől a statikus konfliktusfelfogástól, és nem a gyurcsányi politikától szabadult meg az elmúlt két hónapban az MSZP.

A régi-új pártvezérkar, Lendvai Ildikó–Szekeres Imre–Kiss Péter tökéletesen jelzi a régi pályára való visszaállást. Az elkövetkező hónapokban pedig elkezdődik – dinamikusan – az új nyúl keresése a választási trükkhöz. Ennek az egyik lehetséges főszereplője Szili Katalin lehet.

A párton belül mindig alternatív utakat járónak beállított Szili Katalin számára már egy dinamikus pártkörnyezet teremthet újra lehetőséget. Gyurcsány statikus csapdájában Szili ellenfélként jelentkezett, míg az új, dinamikus közegben próbára tett lehetőségként jelentkezik személye a párt vereségének minimalizálására, a volt MSZP-szavazók visszacsalogatására. Ezért lesz a pécsi időközi polgármester választás lakmuszpapír az MSZP – de a jobboldal – számára is.

A múlt héten világossá váltak az erőviszonyok. Az Országgyűlés MSZP-s elnökét támogatja az MDF baranyai választmánya és városi szervezete, és Juhász István független városi képviselő bejelentette, hogy visszalép Szili Katalin javára a május 10-én esedékes polgármesteri választáson. Az SZDSZ ugyancsak Szilit támogatja, Páva Zsolt fideszes jelölt pedig többek között az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) és a MIÉP támogatását élvezi.

Vagyis formálódik a Szili-lap adu jellege. A párt régi-új stratégiája Pécsett lesz újra bevetve. Ha ott sikerrel szerepel, és a közvélemény-kutatások MSZP számára tragikus eredményeire rácáfol Szili Katalin személye, akkor ne legyenek kétségeink afelől, hogy bizony megnő az esélye annak, hogy a következő országgyűlési választásokon az egyik esélyes új nyúl ő lehet, akit az MSZP bűvészei a pártkalapból kirántanak mint miniszterelnök jelöltet.

A Bajnai-kormány elutasítottsága még jól is jön majd egy ilyen jelöltnek. Személyét a most csigaházába visszahúzódó szocialista szavazó, mint a baloldaliság megújulását fogja értelmezni. Elhitetik vele, hogy nem kell szégyellnie szocialista szimpátiáját, sőt Szili Katalin vállalása egyszerre biztos garancia az igazi baloldali értékek képviseletére és a jobboldali veszély megfékezésének.

A pécsiek már javában tapasztalják ennek az új receptúrának a sütögetését a város politikai kemencéjében. Nem véletlen az MDF és az SZDSZ támogatása sem. Ahogy a közvélemény-kutatások mutatják, egyelőre számukra sok babér nem terem a közelgő választásokon. Jeleztem az elmúlt hetekben, de most hangsúlyozni szeretném álláspontomat. Meggyőződésem, hogy a két nagy pártnak érdeke, hogy formálisan fenntartsa a magyar parlamentáris rendszer többpártiságát. Ám a kis pártok csak tollként kellenek a nagy pártok kalapjára, hatalomtechnikai okokból.

A Fidesz–KDNP tekintetében világos ez a képlet, ám a balliberális oldalon ez az elkövetkezendő hónapokban tisztul le. Az egyik ilyen tisztázó lépés Szili MSZP–SZDSZ–MDF támogatása.

Az MSZP megroggyant helyzete miatt, a szabad demokraták és a fórumosok pedig a parlamentből kiesés fenyegető lehetősége miatt lesznek kénytelenek kooperálni. Az önálló indulást mindkét kis párt az állami dotáció saját jogon szerzett elnyeréséért még mindig fontosnak tartja, ám nagy valószínűséggel a Szili típusú közös jelöltek jelenthetik számukra a túlélést.

A képletet már ismeri az MDF. 1998-ban a párt önállóan indult a választásokon, de 17 képviselőjelöltet együtt állított a Fidesszel. A párt nem érte el a parlamenti küszöböt, de mégis volt farakciója, mert a közös jelöltek, mint MDF-esek munkálkodtak az Országgyűlésben. Ez lehet a túlélés mintája most is az SZDSZ-nek és az MDF-nek. Azzal a különbséggel, hogy az MDF most a szocialisták kalapjára kerülnek dísztollként.

A pécsi polgármester-választás választ ad arra a kérdéskörre is, hogy van-e egyáltalán jó jelöltje ma a szocialistáknak? Lehet-e egyáltalán egy szocialista jelöltet függetleníteni az elmúlt hét év tragikus kormányzásától? És van-e felhajtó ereje annak, ha nyíltan MSZP–SZDSZ–MDF jelölés történik?

A válaszokat az eredmények tükrében alaposan kell elemezni. Téves következtetésekkel óriási hibákat követhet el a jobboldal.

Ha ugyanis az erős jelölt felül tud emelkedni a pártnépszerűtlenségen és hatalmi kommunikációs hazugsághengerrel a jól bevált trükk – a régi, jól bevált csapat a megújulás záloga – újra működni kezd a szocialisták oldalán, akkor egy Szili-kártyával kiszámíthatatlan kampányba sodródik ismét az ország.

A szerző politológus