A Dávid-Herényi páros ezzel a lépésével már azt a 2002-től maguk által teremtett MDF-et is végveszélybe sodorta, amelynek egyébként már régen semmi köze nincs a lakiteleki sátorban egykor megalakult párthoz. Bokros miatt Olajos Péter, a párt jelenlegi EP-képviselője is bejelentette: kilép az MDF-ből, ugyanígy döntött Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere, Droppa Béla Pest megyei alelnök pedig lemondott minden pártbeli tisztségéről.

Bokros jelölését Boross Péter egykori miniszterelnök is nyíltan és hevesen ellenezte, ahogyan Katona Kálmán képviselő és Hock Zoltán elnökhelyettes is. Az előbbi a pártelnök asszony „megbomlottságára” utalt, míg az utóbbi szintén azt fontolgatja, hogy kilép a pártból, mert nem tartja az MDF elveivel összeegyeztethetőnek Bokros jelölését. A pártvezetés ennek ellenére kitartott Bokros mellett, és az országos választmány végül 48-44 arányban megszavazta az elnökség által javasolt listát. A frakció- és pártlétet veszélyeztető megosztottságot látva adódik a kérdés: mégis mi lehet az oka annak, hogy egy korábbi frakció-túlélés után, egy létfontosságú választás előtt még a jelenlegi, koncok által összetartott MDF szövetét is végletesen megosztó személyt állítottak az EP-listájuk élére?

Miért nem összetartó kis farkasfalkaként próbálták levadászni a politikai piac, őket éhhaláltól megmentő öt százalékát? A Dávid-Herényi páros saját választása volt Bokros, most nem mondhatják, hogy összeesküvés áll a megosztottság mögött. Hát akkor mi? Vagy ki?

A válasz egyszerű: a Political Capital tanácsadó cég. Az a cég, amely egyben az SZDSZ irányába is több mint jó kapcsolatokat ápol. S a cégben az az ifjú belvárosi csapat, amelyik valószínű egy íróasztal mellett és a Political Research célzott közvélemény-kutatási adataival, mint zseniális húzást adták el Bokros Lajos EP-listás jelölését az MDF-nek. (Az MDF választmányi ülése e cég adatainak ismertetésével kezdődött, amelyben kimutatták fehéren feketén, ha valaki másként gondolná, hogy Bokrosra 12 százalék szavazna, Olajos Péterre meg 6).

Olyan nagy ötletként, amelyik szavazatot hoz azon baloldali közegből, amelyik elfordult a gyurcsányi MSZP-től és az SZDSZ irányából is, miközben befogja azt a néhány tízezer bizonytalankodót, akik Bokrosban „nagy szaktekintélyt” látnak. Csakhogy ezek az íróasztalurak ritkán járnak a magyar vidéken, és ezért értelmiségi totózgatásuk közepette nem tudják azt felmérni, hogy hány kerékpáron közlekedő vidéki választópolgár küldené azonnal – öklét rázva – melegebb éghajlatra listavezetőjüket, amint meglátná egy óriás plakáton mosolyogni valahol Karcag és Berekfürdő között.

Vagyis a belterjes politikai tanácsadás és a „nagy ötlet”-ben való végzetes téves hit együttesen eredményezte az MDF jelenlegi haláltusáját, és e haláltusa egyben a magyar rendszerváltozás haláltusája is, ahogyan a párt egész története tükre a magyar rendszerváltozásnak.

A Magyar Demokrata Fórum az 1987-es szeptemberi lakiteleki találkozó eredményeként 1988-ban jött létre. Nemzeti konzervatív irányvonala Lezsák Sándor, Csoóri Sándor, Csurka István, Kiss Gy. Csaba, Bíró Zoltán és Für Lajos nevével egyértelműen antikommunista, rendszerváltó, demokratizáló irányvonalat képviselt. Antall Józsefet Csoóri hozta a pártba, elnökké választásakor pedig egyedül Lezsák Sándor tartózkodott – mert nem ismerte. Az addigi ügyvezető Bíró Zoltán elsőként bukott el az alapító sátorverők közül – MSZMP-tagsága miatt 1989-ben. Ezzel elkezdődött a párt antalli korszaka, amely Antall haláláig, 1993. decemberéig tartott.

Az első időszak a néppárti és egyben kormánypárti időszaka volt az MDF-nek. Belső konfliktusai a külső politikai konfliktusokban születtek, vagyis az SZDSZel kötött paktumban (ennek eredményeként a médiaelnökökkel és Göncz Árpád köztársasági elnökkel folytatott harcban), és a kormányzati politika területein, mint az oroszokkal történt megállapodás, vagy a környező országokkal kötött alapszerződések. A nemzeti érdekek folytonos feladását és a rendszerváltozás erkölcsi megtisztulásának elmaradását elsőként Csurka István pártalelnök kérte számon az Antall által meghatározott és dominált MDF-en. Kritikáira az antiszemita kártyát kapta válaszul, és 1993-ban kizárták az MDF-ből. A második sátorverő távozott.

Az 1994-es választások veresége után a párt második, ellenzéki és középpárti időszaka köszöntött be. E korszak a jobboldal teljes átalakulásának az időszaka, amelyben az MDF bukott kormánypártként, bukott antikommunista demokratizálóként képtelen volt helyzetét megszilárdítani és a jobboldali erőtér lehetőségeit felismerő Fidesz útitársa lett. A változó ellenzéki szövetségpolitikában, a kisgazdákhoz és kereszténydemokratákhoz való viszonyukban már erőtlennek bizonyultak a liberálisokból konzervatívvá váló Fidesszel szemben. Pontosan a Fidesz akkori ügyeskedésének megítélése okozta a második nagy konfliktusát a pártnak, amikor 1996-ban az Antall-kormány pénzügyminisztere, Szabó Iván vezetésével újabb jelentős kiválás történt.

A pártban maradtak a népiek Lezsák Sándor vezetésével, Szabó Iván pedig vitte az akkor Fideszhez közel álló nemzeti liberálisokat a megalakuló Magyar Demokrata Néppártba. A sors fintora, hogy ezen időszakban végül Lezsák Sándor az MDF-en belül megvalósította a Szabó Iván nélküli „szabóiváni” vonalat, és a ’98-as választásokon a Magyar Demokrata Fórum már a Fidesz – Magyar Polgári Párt természetes szövetségesévé vált. A párt konfliktusai közepette távozott a harmadik sátorverő, Für Lajos is, aki 1994–1996 között elnökölte a pártot.

Az MDF kis-jobbközép kormánypárti időszaka még az 1996-ban elnökké emelt Lezsák Sándorral indult, ám igazából a párt parlamentből való kiesése, és csupán 17, Fidesszel közösen indult jelölt országgyűlésbe kerülése által 1999-től, Dávid Ibolya, MDF-es igazságügy-miniszter pártelnökké emelkedésétől kezdődik.

A Fidesz-kormány tagjaként Dávid Ibolya nagy tehetséggel kezdett a párt újjászervezésébe. Igyekezett az MDF önállóságát a koalíción belül is megvédeni, a Fideszbe olvadás folyamatos kísérleteit rendre visszaverte. Csakhogy ez a Fidesz-hegemón jobboldali átalakulás közepette kiélezte konfliktusait mind párton belül, mind a Fidesz vezére és vezérkara irányába.

Így a 2002-es, jobboldali vereséget hozó választások éjszakáján Dávid Ibolya új politikát hirdetett: az MDF önálló úton, középen fog járni, egyenlő távolságra mind a Fidesztől, mind a győztes MSZP–SZDSZ kormánypártoktól.

Ezzel kezdődött el az MDF kis-, centrumpárti időszaka, miközben Dávid Ibolya és a mellé szegődött régi karrier-politikus, Herényi Károly generációváltást is véghezvitt a pártban. Pragmatikus, inkább jobboldali, de kevésbé ideologikus fiatalokkal töltötték fel a pártot, biztosítva maguknak azt a belső, liberálisabb töltetű szavazóbázist, amely már Lezsák Sándorban is a párt nép-nemzeti múltját látja. Csakhogy így az MDF egyre inkább a centrum-bal irányba pozicionálta magát.

Ennek a folyamatnak akart véget vetni a pártalapító egykori elnök, Lezsák. Eredménye: 2005-ben, minden jogi szabályon átlépve, kizárták az MDF-ből a negyedik alapító atyát is, aki annak idején saját lakiteleki udvarán állított sátrat. Ezzel beteljesült Csurka István 1998-as választáskor mondott jóslata, amely szerint eljön még az idő, amikor a lakiteleki sátorból idegenek kiűzik az összes sátorverőt!

Az MDF ettől kezdve az önálló parlamenti bejutást tűzte ki céljául. Az elnökség agresszív eljárását a belső lázadókkal szemben ugyanis csak egy ilyen győzelem legitimizálhatta. Csakhogy a párt ettől kezdve belső ügyeiben „a cél szentesíti az eszközt”, korántsem lakiteleki ideológiájának hálójába került. Dávid és Herényi Schmuck Andor és Leisztinger Tamás mellé sodródott. És bár a legitimizáló eredmény, az önálló parlamentbe jutás 2006-ban megszületett, az új irányvonal kiürítette az MDF-et.

Így az egykori jobboldali, antikommunista, posztkommunizmust elítélő párt mára olyan centrumpártnak hirdeti magát, amely leginkább bal-középről akar szavazatokat szerezni, egykori állampártiak segítségével, titkosszolgálati eszközökkel lép fel a belső riválisokkal szemben, életben tart egy minden korábbinál hiteltelenebb kormányzatot, szövetségben van a fővárost lefosztó budapesti városvezetéssel, és közben meghirdeti a pragmatizmus nevében legújabb programját: „ördöggel az ördög ellen”. Bokrost Gyurcsány helyett!

Mindezt persze már nyíltan jogszerűtlenül. Nem érdekes, hogy az alapszabály szerint az egykori KISZ-vezér Bokros Lajos nem lehetne MDF-listán, és az sem érdekes, hogy kormányfőnek csak választmányi engedéllyel javasolható bármilyen jelölt. A mai Dávid-Herényi tandem ellen berzenkedők, a kilépők, lemondók MDF-et féltők viszont jó, ha ismerik a mondást: ki kutyákkal hál, bolhákkal ébred!

Bolhás rendszerváltozásunknak, új kalandordemokráciánknak ezért lehet tükre a mostani megbokrosodott MDF-es vakarózás.

A szerző politológus