Kapuzárás
Az év végi hajrá minket is elért. Mert lassan vége az évnek. Hajrá? Nevezhetnénk akár így is: kapuzárási pánik. Ilyenkor az élet – vagy a sors, vagy az univerzum –, amit még lehet, belesűrít. Biztos nyáron sziesztázott a melegben, vagy a kijárási korlátozás rá is érvényes.
Amikor otthon valami fontos dolgom van, dolgozom vagy épp olvasok egy könyvet, miközben lélekben kissé kihúzom magam, hogy én nem vagyok olyan, mint a tömegember, nem a félperces híreket habzsolom a közösségi médiában, hanem igenis Rákóczi emlékirataival vagy Kodolányi elbeszéléseivel múlatom az időt, folyton belezavarnak a pittyegések.
Igen, a pittyegések, amik azt jelzik, hogy üzenetet kaptam. Dehogy fontos dolgok. Ugyan már. A CCC-ben most akciós meg a H&M-ben is most akciós, meg Media Marktban fekete péntek, meg hasonlók. Ugyanígy idegesítő zajt produkálnak azok az jelzések, amik arról értesítenek, hogy az általam megosztott hülye hírekre miféle hozzászólások és értékelések jönnek.
Jó, hát elismerem, én is lökök a tömegbe efféléket, mert – tapasztalat – ami egy kicsit is komolyabb poszt vagy hír, ami művészettel, irodalommal vagy bármi szellemi teljesítménnyel foglalkozik, az a töredékét sem váltja ki tetszésben, érdeklődésben, amit a baromság. Oszd meg a legnagyszerűbb magyar elbeszélést, az kilenc lájk, tedd ki, hogy részeg volt a kerületi DK-elnök, és háromszáz lájk, hetven megosztás.
Szóval kapuzárás. Az hagyján, hogy napok óta őrjöngve buziznak azok, akik amúgy a melegek jogai és a haladó életvitel élharcosai, most még ezzel is találkoznom kellett. „Adolf Hitler választást nyert Namíbiában.” Kész. Bár ha a filmsorozatban Boleyn Anna lehet néger, és viking harcosokat játszhatnak feketék, miért is ne? Azért a most megválasztott képviselő apukája adhatott volna neki tradicionálisabb fekete nevet, de állítólag az Adolf név elég gyakori a volt német gyarmatokon, és Bismarckról még utca is van elnevezve. Mindegy, ne feszegessük. És még nincs vége az évnek!