Karácsony Gergő Szilveszter és a zsebnácis zsenáns karlendítés
A nyírtassi volt parasztgyerekből – onnan indult talán egy Csepel biciklin pesti polgárrá avanzsálni – előbújt a zsebnáci a pucér-pride-színpadon. Nem is kicsit! Igaz, a maga két méterével, mondjuk szivar-zsebnáci méreténél fogva nem lehetne, de passzintva a meleg bacchanáliához far-zsebnáci már minden további nélkül. Karácsony Gergely Szilveszter főpolgármester, akár egy pezsgőbontás utáni emelkedett kedélyű, másokat lenéző pesti polgár, odadobott egy „bazi nagy” náci karlendítést a homokosok és nem homokosok szeme közé.Árja viselkedésre hajazó mutatványára a holland PVV párt vezető politikusa, Geert Wilders úr hívta fel a nagyérdemű figyelmét, aki az X-en így fogalmazott: „Budapest polgármestere náci karlendítést mutatott be, miközben Amszterdam polgármestere, Femke Halsema nevetve állt mögötte. Már nem is szégyenlik ezt az antiszemita náci gesztust” – kesereg a holland, aki maga is jól ismeri a szorgos, vendégszerető, vallásos és hagyománytisztelő szabolcsi embereket, hiszen kedves felesége is közülük való, és akik nem olyanok, mint ez a Nyírtassról Pestre felkarikázott műficsúr. Az ilyet még manapság is kilöki magából a falu szégyenében, akárcsak azok a zsidó polgárok, akik évente nagy számban a világ minden tájáról zarándokolnak ide, emlékezni a Nyírtasson jelentős számban élt haszid zsidó őseikre. (Magam is kíváncsian várom, hogy ezek után például a hazai Mazsihisz milyen állásfoglalást fogalmaz meg a szabolcsi zsenge zsebnáci zsenáns karlendítését illetően.)
De burgemeester van Budapest brengt de Hitlergroet terwijl de GL/PvdA-burgemeester van Amsterdam er lachend bijstaat. Ze schamen zich niet eens meer voor dit antisemitische nazi gebaar. Pijnlijk dat de VVD met zo’n partij wil samenwerken. pic.twitter.com/XRxXREDGv7
— Geert Wilders (@geertwilderspvv) June 29, 2025
És akkor erre, most a Karácsony Gergő Szilveszter anyagilag felülreprezentált kommunikációs jugend különítménye, még a pride-től mámorosan, de dadogva magyarázkodik, hogy az a lendítés nem volt náci, mert nem is úgy, hanem másképp lendült, meg nem is azért, meg húha, nahát! Szerintük a meleg balhé beszüntetéséről beszélt a főnök, szerintem meg pöffeszkedő és gyűlölködő hatalomról hablatyolt, amihez aztán egy langyosan meleg pillanatában nyomott egy határozott náci karlendítést.
Lehet most habogni, hebegni a fityiszről, meg ócsárolni a Karmelitát, attól még a náci karlendítés az, ami. Nem keverhető össze a békegalamb-röptetéssel.
Ki a zsebnáci? Találtam egy ütős és rövid meghatározást: Zsebnáci az, aki úgy viselkedik, mintha lenne valaki, közben fogalma sincs róla, mit csinál! De ráakadtam még egy definícióra, amit pedig a mostoha sorban hagyott beteg négylábúak lódoktora, Karácsony Gergő Szilveszter egyik nem kevésbé szánalmas eszmetársa, bizonyos Hadházy Ákos fogalmazott meg:
„Korunk populizmusának figurája, aki a demokrácia színfalai közé adoptálja a fasizmust.”
Remek kórlap, akár színpadi ügyelővel vagy a nélkül.
Tehát a zsebnáci (akár a zsebkomcsi), olyan mihaszna élősködő, aki mindig azzal áll össze, aki jobban megvédi a hátsóját és aki elnézi, hogy Szabó Tímeával, meg néhány más jellegtelen mihasznával együtt a közéleti szerepük alig vagy nem is mérhető. Olyanok, akik a maguk erejéből és tehetségéből megélni képtelenek, ezért mások szoknyájába (tangájába, bőr vezetőszárába) kapaszkodva hűségesen elvégzik a Brüsszelben kiadott piszkos munkát. Például még labilis érzelmű, több tekintetben képességtelen fiatalokat (gyerekeket), meg a DK-ból, az MSZP-ből és a többi halálra ítélt pártból kiábrándult öregebbeket igyekszik hülyíteni, sőt esetleg ferde gondolataikhoz képest még inkább szélsőséges (normálatlan) irányba terelni. Bűn ez a javából! Jellemtelen okoskodó, somolygó pojáca, gerinctelen szélhámos, ráadásul leöntve Brüsszel Péteri nárcizmussal, csak kétszer akkora kiadásban.
Az ilyen messziről jött, frusztrált belpesti pedig könnyen megtanulja alacsonyabb rendűeknek gondolni és tartani a metró- és buszmegállók népét, éppen azokat, akik között a munkájával éhen halna, mert lusta, a tej is megalszik a szájában. És akkor azt írja magáról, hogy liberális balközépnek, koherens (összehangolt) pasasnak tartja magát, valamint ökológiai és radikális demokratának.
El is képzelem, amint Magyar Bálinttal, Demszky Gáborral, meg Kuncze Gáborral a görbebotjára támaszkodó Kőszeg Ferenc forradalmárt sétáltatják egy nyakig gazos pesti méhlegelőn, miközben otthon a nyírtassi gazdák kaszálják a partoldalt, meg szedik a krumpliról a bogarat, nehogy éhen pusztuljanak a gyermekrontó egynemű szerelem, meg a féktelen, állati szabadság fővárosi éhenkórászai.
Most pedig mindennek a tetejébe szilveszteri hangulatban Karácsony még be is intett. Dobott egy náci karlendítést a homokosok és nem homokosok hunyorgó szemei közé. Jó, ha tudjuk! Miheztartás végett.