Hirdetés

Az egyik médiumcsatornán hallottam a következő kijelentést: a magyar történelem sikertörténet. Muhi, Mohács, Trianon, náci megszállás, 45 esztendős szovjet rémuralom, elügyetlenkedett rendszerváltoztatás után lehet ilyesmit mondani?

Elképesztő vélemény, de lehet. Akinek a száját elhagyta, történelmiregény-író vagy mi, azzal indokolta, hogy az ősmagyar nomádok ellenséges környezetbe szakadtak ide, a magasabb rendű életformát és keresztény kultúrát élő népek közé, és alig egy század múlva fölnőttek hozzájuk, egyenrangúvá váltak velük, és máig jövőt ígérő életet élnek.

Ezt a történelemfilozófiai gondolatmenetet folytatva mondjuk ki, hogy a Kárpát-medence voltaképpen a népek halálkatlana volt valóban, mert minden náció kipusztult innét a magyarok előtt. És mi annak ellenére maradtunk meg, hogy nemcsak nyugatról, délről, keletről fenyegetett bennünket ellenséges, pusztító erő, hanem belülről is. És napjainkban is rágcsálódnak ellenünk. Tagjaként az Európai Uniónak, elvileg e védőkörön belül ellenséges erők nyomorgatnak. Gyűlöletorgia vesz körül bennünket. Ismeretlen háttérből mozgatott jelentéktelen, hitvány alakok undokoskodnak, Sargentini, a szexuális rémálom, Timmermans, Jun­cker vagy Weber eszközemberek. Magyar­ellenességükben a múltbéli kártevőkre, Haynaura, Benešre, Masarykra hajaznak. A náci Veesenmayer és a kommunista kártevők hagyományait folytatják – gyarmatosító gőggel – a XXI. században. És a környezetszennyező energiát még mindig a bolsiktól, a liberálisoktól, a zöldektől és egyéb tekergő magyarnemzet-megrontóktól kapják.

Ám az sem közömbös, hol hangzottak el a magyar történelmet optimistán megítélő nézetek. A Klubrádióban! Amiből arra következtetek, hogy lehetetlen homogenizálni, árnyalatlanul minősítgetni.

Nincs csak fehér és csak fekete. Hosszabb ideje készülök írni a média mindkét oldaláról. Kialakult bennem valamiféle vélemény, és utólag ellenőrizve nézeteim helyességét, mindig finomításra, árnyalásra kényszerülök. Mindkét oldal esetében.

Így vagyok Magyarország történelmének summázásával is. A feledhetetlen Szíj Rezső közveszélyesnek minősítette a belénk tukmált pesszimizmust, a nemzeti önbecsülést pusztító féregrágást. Mert a nemzeti öntudat elvesztése gyöngíti a közösség, az ország ellenállását, immunitását a nemzetromboló kó­rokkal szemben. A lelki gazdagság, a szellemi öntudat erősebb, mint a közönséges fizikai erő.

A sportuszodából ismertem Schwarzit, az olimpiai bajnok Tordasi apját, vívók, vízilabdázók és Balczó András gyúróját. Elmesélte nekem az itthoni öttusa-világbajnokságot megnyerő Balczóról: a szenzációs sportoló bevallotta neki, száz méterrel a cél előtt elfogyott minden fizikai ereje, majd összeesett, és csak hazafisága vitte győzelemre.

Közismert Balczó nemzettudata. Nos, ez az elvont, szellemi régióba tartozó „fogalom” gyűrhette le a fizikai elgyöngülést.

Az ungorkodó magyarellenesség aláássa a közösség életerejét, akadályozza a bajok megszüntetését, a túlélést. A minap egy ellenszenves, nyugatról ájuldozó vén liba hápogását hallhattam a Klubrádióban, amint Bolgár Györgynek kóricált. Negyven évet élt Németországban, és hazatelepülve pokolian rosszul érzi magát. Nem Orbántól, egyszerűen a magyarság mivoltától. Bolgár Györgynek ehhez szava sem volt, de két betelefonálónak igen. Visszahessintették külföldre a hibbant, magyart megvető vén sznobot.