Ki lesz Orbán Viktor miniszterelnök kihívója? Nem mintha olyan fontos lenne e kérdésre válaszolni. 1994-ben az MSZP úgy nyerte meg a választásokat, hogy hivatalosan soha nem jelentették be, hogy Horn Gyula a miniszterelnök-jelölt, bár mindenki úgy gondolta, ő az. Akkor ez a lebegtetés bejött a baloldalnak. Bár a vaskorona is kellett hozzá.

Most más forgatókönyv szerint játszanak. Egy kis könnyed húsvéti latolgatásra ajánlom fel az alábbi elméletet, ami akár még igaz is lehet: emlékezhetünk, tavaly karácsony előtt született megállapodás hat ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK, Momentum, LMP, Párbeszéd) között a 2022-es országgyűlési választáson való együttműködésről.

Hirdetés

Úgy döntöttek, hogy a választásokon közös listát, miniszterelnök-jelöltet és mind a 106 körzetben közös jelöltet állítanak. A jelölteket és a miniszterelnök-jelölt személyét egy ősszel esedékes előválasztáson fogják kiválasztani.

Az előválasztás valójában csak marketingfogás, és az a célja, hogy a többnyire ismeretlen ellenzéki jelölteknek némi ismertséget csináljon, ráadásul a kiválasztottakat úgymond győztes pozícióból (valakit vagy valakiket nyilván le kellett győzniük az előválasztáson) indítsa el. Tétje nincs, a teljesen komolytalan választás végeredményét a kampányvezérkar előre eldönti, és úgy hozzák ki a győztesek listáját, ahogy nekik hasznos. Tipikus példa erre a párt nélküli, súlytalan Karácsony Gergely befutása a főpolgármester-választásra Budapesten. Ügyes volt.

Minket most csak a miniszterelnök-jelölt-jelöltek személye érdekel (vagyis érdekli a fenét, de ez van műsoron), ezért fussuk át őket. Bejelentett indulók: Jakab Péter, Fekete-Győr András, Márki-Zay Péter, Pálinkás József, Szanyi Tibor. Valószínűleg indul még: Dobrev Klára, Karácsony Gergely. Tartalék: Bajnai Gordon.

Ki lesz a befutó? Nézzük, ki nem lesz. Jakab biztosan nem, mert egyrészt egy tahó, másrészt olyan, mint egy elszabadult hajóágyú. Senki nem lehet biztos abban, hogy ha valódi hatalomhoz jut, nem indít-e háborút, vagy nem hirdeti ki a statáriumot. Jakab kizárt. Fekete-Győr? Szegényről kiderült, hogy egy szánalmas kis nudli, vele nem lehet győzni. Ugrott. Márki-Zay, Pálinkás, Szanyi… súlytalanok. Bajnai tartalék, őt csak végszükségben vetnék be.

Marad Karácsony és Dobrev. Itt álljunk meg egy pillanatra. Ugyanis teljesen mindegy, melyikük lesz a befutó, mert mindkettő Gyurcsány bábja. Egyiküket a bal, a másikukat a jobb keze mozgatja. Dobrev a feleség, Karácsony pedig a rang és háttér nélküli zsoldos, akit bármikor bármire rá lehet venni. Viszont jól áll neki az édi kis szemüvege. Tisztára olyan, mint egy nagyra nőtt, okos óvodás. Azért imádják annyira.

Dobrev ellen szól, hogy a férjének a felesége, és a férjtől az ellenzéki táborban is sokan viszolyognak. Mellette szól, hogy ő lenne az első nő miniszterelnök, ügyesen mozog uniós körökben, és az EU vezetése mellette állna ki.

Akkor hát zárjuk be a gondolatkísérletet. A következtetés ugyanis az, hogy miközben éppen az lesz az őszi marketing­akció fő témája, hogy ki és miért legyen a közös jelölt, valójában ez azért mindegy, mert bármelyik győz, egy éven belül leváltják, és a helyére lép Gyurcsány. Pontosan úgy, ahogy a szép ruhákat, finom nyakkendőket viselő, választékos modorú Medgyessy Péter helyére lépett.

Gyurcsányt ugyanis csak egy cél vezérli, újra visszatérni a hatalom csúcsára. Mindegy, hogyan és milyen áron. Ő a bábok mozgatója.

Korábban írtuk