Ki mennyi?

Akkor nézzük. Kohl kancellár túlsúlyos volt, viszont magas termetű. A huszadik század legnagyobb német államférfija, és ha időközben nem gárgyulnak bele a németek a rájuk erőltetett politikai korrektségbe, akkor most szobrai állnának országszerte. Pedig igazán leadhatott volna pár kilót.

Sir Winston Churchill se az a karcsú nádszál. Közepes termetéhez képest erősen túlsúlyos, ráadásul ivott és dohányzott, méghozzá veszettül, és az volt az egyik vezérelve, hogy „no sport!”, amit be is tartott haláláig. Sokak szerint az utóbbi évszázadok legnagyobb hatású brit államférfiját tiszteljük benne.

Ha már itt tartunk. Az elhunyt Fülöp herceg magas volt és vékony, de szegény soha nem tudott kilépni felesége, az apró termetű Erzsébet királynő árnyékából, aki viszont nagyon ügyel az alakjára és az egészségére, amiért dicsérjük meg őt, mert ez szép dolog, bár nem ettől lesz történelmi személyiség.

Charles de Gaulle tábornok, az ötödik francia köztársaság első elnöke ugyancsak világháborús hős, viszont ő magas volt, sovány, de akkora orral, mint egy gólya csőre. Ezzel együtt a modern francia történelem legnagyobb hatású politikusa, és egy szemernyit sem von le életműve értékéből, hogy talán egy kicsit túl magas volt, és termetéhez képest talán túl sovány.

Bonaparte Napóleon határozottan kis termetű volt, és őszintén szólva, egy kis gyógytorna nem ártott volna meg neki, különösen ami a gömbölyödő pocakját illeti. Ezzel együtt az újkor legnagyobb történelmi személyisége lett, hihetetlen képességű hadvezér, fantasztikus államférfi. A franciák nemzeti büszkesége többnyire az ő alakjában személyesítődik meg, és joggal. Rendelkezései nagyrészt túlélték a XIX. századot, és ezek képezték a modern Franciaország alapjait. Két idézet tőle, amit kevesen emlegetnek: „Egy népet csak úgy lehet vezetni, ha jövőt mutatunk neki. A vezető reménységet ad.” A másik: „Két hatalom létezik a világon, a kard és a lélek. Előbb-utóbb a lélek mindig győz a kard felett.” Utóbbinál ne szégyelljük fölismerni az áthallást: „Továbbra is rendületlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében.” Pont. Párhuzam lezárva. Ezerszer sikeresebb volt, mint a hórihorgas, lófejű Habsburgok. Róluk itt ennyit.

Ott van viszont a tehetségtelen, gyáva és rosszindulatú Károlyi Mihály. Ő magas volt és sovány. Mire ment vele? Úristen, mennyi ártott nekünk ez a magas és sovány figura! Kun Béla viszont kicsi volt és köpcös, de bár ne is létezett volna!

Szent László király a kortársak szerint szálfatermetű volt, de soványnak nem mondanám, mert aki látta a csatabárját Nagyváradon, és elképzelte, ahogy a nagy király órákon át azt forgatta a kezében, fáradhatatlanul, hát az nem egy magas és sovány alakot, hanem egy magas és rettentő erős, széles vállú férfit képzel maga elé. Vele ellentétben Attila királyunk a kortárs Priszkosz ré­tor feljegyzése szerint alacsony termetű volt. Attila, a szkíták királya még Napóleonnál is hatalmasabb és sikeresebb volt, uralta az addig ismert világot a kínai nagy faltól az Atlanti-óceánig.

Mi következik ebből? Hogyan függ össze az államférfiúi nagyság és a termet? Sehogy. Mi ebből a tanulság? Semmi. Illetve majdnem semmi. Valami kevés azért akad: A túlkoros gimnazista szerepében ragadt Karácsony Gergely elszólásából kiderült, hogy önimádó hajlamai vannak. És mint államférfi? Körülbelül annyit ér, mint Incitatus. Tudják, ő volt Caligula lova. Csak most Caligulát Gyurcsánynak hívják.