Kilencvenhat év – Szalay Károly emlékére
Közel száz esztendő emberi ésszel alig megérthető idő. 1800-ban lovon, szekérrel jártak őseink, 1900-ban már autók közlekedtek az utakon. 1861-ben még csak Verne, Jókai és mások fantáziájában létezett az űrutazás, száz év múlva Gagarin megkerülte a Földet. 1845-ben elképzelhetetlennek tűnt a lovasság fegyvernemének elavulása, 1945-ben atombomba pusztította a világot.
Sok fér ennyi időbe.
Szalay Károly majdnem ennyit élt az evilágban. 1929-ben született, május 7-én lett volna kilencvenhat esztendős. Tartalmas, gazdag életút az övé, másoknak töredékannyi sem adatik meg. Kecskeméten született, átélte a német, majd a szovjet bevonulást, utóbbit szerencsével, vagyis – mivel véletlenek nincsenek – Isten kegyelméből élte túl, miután egy téglával leütötte a nagymamáját megtámadó részeg bolsevik katonát. Családja megszenvedte a vörös diktatúrát, saját útja sem volt akadályoktól mentes – de ez tapasztalatokkal vértezte fel. Tanított, 1956-tól 1964-ig a Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969-ig a Magyar Televízió, majd 1990-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt, bár hivatalosan lektorként vették fel, miután a Televízióból azzal az ajánlással bocsátották el, hogy sehol sem alkalmazható. Szalay Károly kitartását, elkötelezettségét dicséri egyebek mellett a Tarih-i Üngürüsz ősgeszta 1982-es megjelentetése.
Számos egyéb maradandó kötet mellett megírta a máig legalaposabb Karinthy-monográfiát, irodalomelméleti és filmelméleti esszéket, valamint korszakmonográfiákat a humor és a szatíra, a komikum és a filmkomikum tárgykörében. Külön kötetet szentelt e műfajoknak Mikszáth korában, valamint a kortárs magyar filmvígjátékoknak. Chaplinről, Karinthy Ferencről is írt monográfiát, akárcsak Jacques Tatiról, a neves francia komikus-filmrendezőről. Regényei, többek között a Párhuzamos viszonyok, a Műterem Budán, a Bikakolostor ugyancsak a magyar irodalom maradandó remekművei, nemkülönben 1985-ben írt Szerelmes éveink című regénye, melyben 1956 forradalomként szerepel.
Művészettörténeti munkái ugyancsak nagy jelentőségűek, Írott sziklák, festett barlangok – őskorok művészete című, 2012-ben napvilágot látott köteténél alaposabb mű e tárgykörben magyar nyelven aligha jelent meg. Csípős, a groteszktől sem visszariadó publicisztikái, így a Demokratában huszonöt éven át megjelent Szókimondó rovat írásai szépirodalmi értékűek – sajnos e műfaj és e stílus fájóan visszaszorult a hazai közéleti sajtóban.
Szalay Károly általános iskolai tanítóként kezdte pályafutását az 1950-es években, és a tanítást soha nem is adta fel. Tanított az írásaival, az előadásaival, tanított élettörténeteivel. Talán elnézi az olvasó a személyes hangvételt: Karcsi bácsi főiskolai irodalomörténeti és művészettörténeti előadásai közel negyedszáz év múltán is élénken élnek emlékezetemben. Példás nagyvonalúsággal mesélt nekünk Konrád Györgyről, Esterházy Péterről, Nádas Péterről, Parti Nagy Lajosról éppúgy, mint Csurka Istvánról, Duray Miklósról, Sütő Andrásról. Márai, Ottlik, Örkény, Mándy, Pilinszky, Kassák, Weöres Sándor, Szerb Antal, Hamvas Béla, Kodolányi János, Nyirő József, Wass Albert, Fábry Zoltán, Németh László, Zilahy Lajos, Szabó Dezső, Veres Péter, Kosztolányi, Szentkuthy Miklós, Herczeg Ferenc mind-mind elfért az ő irodalmi kánonjában – és még lehetne sorolni a legkülönbözőbb látásmódú, stílusú szerzőket. Tőle hallottam először a hazai és az egyetemes kultúrtörténet szellemóriásáról, Várkonyi Nándorról.
Emlékezetesek az általa is fémjelzett Lyukasóra irodalmi folyóirat estjei, amelyek rendszeresen jóízű vacsorákba, kedélyes, mégis mély borozgatásokba torkolltak a pesti Szabadság téren egykor létezett Spartacus étteremben. Felejthetetlenek Szalay Károly bölcs és derűs anekdotái, miként Gyurkovics Tibor és Hernádi Gyula nagy élvezettel vívott élcpárbajai is.
A főiskolás évek elmúltával kollégák lehettünk a Demokratánál, ennek ürügyén is sokat tanulhattam életbölcsességeiből. Legfőbb emberi tulajdonságának a rendíthetetlen derűt láttam, ez minden bizonnyal döntően hozzájárult ahhoz, hogy közel száz tartalmas év adatott neki. Úgy adódott, hogy a Demokratának adott utolsó interjúját én készíthettem el a pályafutását lezáró Halogatom a halálomat című kötete megjelenése kapcsán (Máig ható viperaméreg, Demokrata, 2022. október 26.)
Az interjú után arról beszélgettünk, hogy magánélményekből bomlik ki a történelem, és hogy még mennyi megírnivaló emléke van.
Sajnos erre már nem maradt idő.
De számunkra Szalay Károly és az ő széles műveltségű, bölcs derűje élő és éltető emlék marad.
