Kína a kihalás felé masíroz – álmodja a Nyugat

Kína látványos hadiipari-katonai felemelkedésének jelei és impozáns gazdasági-technikai sikerei annyira bosszantják a Nyugatot, hogy az már egyenesen komikus. Nemrég megírtam, hogy a nyugati mainstream és gazdasági „szaksajtó” színe-java gyakorlatilag évtizedek óta Kína összeomlásáról fantáziál, többnyire már holnapra ígérve azt. A vágyvezérelt gondolkodás szellemében újabban arról spekulálnak, hogy Kínát demográfiai katasztrófa fenyegeti, amely majd taccsra teszi a gazdaságát.

Demográfusok szerint Kína népessége az évszázad végére több mint 60 százalékkal csökkenhet, a jelenlegi 1,4 milliárdról a kihalás szélére, 600 millióra fogyatkozva az alacsony termékenységi ráta miatt, miközben az Egyesült Államoké 700 millióra emelkedik a magas bevándorlás miatt. A kínai kormány azonban úgy véli, hogy az ország népessége valószínűleg túl magas, és 700 millió körül volna ideális, mint amennyi az 1960-as évek elején volt. Ha a jelenlegi alacsony születési arány egy-két generációnál tovább is fennmarad, az akár problémát is jelenthet Kínának, de az az elképzelés, hogy az embereknek úgy kell szaporodniuk, mint a nyulaknak, különben a világ összedől, teljesen komolytalan.

Potenciálisan egy (csupán!) 700 millió lakosú Kína ugyanúgy ipari és katonai óriás volna, mint ma. 1940-ben az Egyesült Államok népessége kb. 150 millió, Kínáé pedig kb. 500 millió volt. Kína nominális gazdasági teljesítménye akkoriban ugyan meglehetősen magas volt, de annak nagy részét szó szerint felemésztette a hatalmas népesség éppen csak elegendő élelmezése, és így nem maradt befektethető forrástöbblete. Akár egymillió, akár egymilliárd krónikusan alultáplált paraszt dagonyázik a sárban, ugyanúgy nem lesz belőle innováció és fejlődés. Ezzel szemben az Egyesült Államoknak – egy alacsony születési rátájú nemzedék és szinte nulla bevándorlás után – viszonylag szerény népessége volt, de hatalmas, újra befektethető forrástöbblete, és a világ eddigi legnagyobb ipari hatalmává vált.

A több ember nem mindig jobb. Ha a bevándorlás az Egyesült Államok népességét egymilliárdra növeli, sokkal inkább Brazíliára fog hasonlítani. Egy ország gazdagsága és termékenységi rátája között erős negatív összefüggés van. A probléma az, hogy a népesség növekedése szerves része jelenlegi gazdasági rendszerünknek. A status quo szempontjából sajnálatos módon ez a gazdasági modell az automatizálás, a robotok és a mesterséges intelligencia egyre gyorsuló terjedésével a végéhez közeledik. Jelenlegi gazdasági rendszerünkben a folyamatos növekedés és az infláció elengedhetetlen, különben a rendszer összeomlik, ami kormányokat megdöntő forradalmakhoz vezetne. A gazdasági növekedéshez több munkavállalóra van szükség, akik összességében több pénzt keresnek és több profitot termelnek, ami finanszírozza a munkavállalók magasabb bérét/juttatásait, ami ösztönzi a fogyasztói kiadásokat, ami növeli az adóbevételeket, ami támogatja a kormányzati kiadásokat, ami segít fenntartani a szociális programok finanszírozását és végső soron magát a rendszert.

Az automatizálás, a robottechnológia és a mesterséges intelligencia azonban megzavarja ezt a gazdasági modellt. Ez hatalmas többletet fog eredményezni az improduktív emberi populációkban, amelyek nem termelnek semmi értéket, de mégis etetni kell őket. Logikusan az ilyen élősködő, nem termelő népséget nem kellene táplálni, tehát szaporítani. Összefoglalva: a jövőben a népességnövekedés nem lesz tényező a gazdasági növekedésben. A kisebb népesség fogja jobbá tenni a világot. A végtelen növekedés véges helyen képtelenség, hajszolása pedig őrültség. Úgy tűnik, az emberiség képtelen megérteni az exponenciális függvényt.

„El tudsz olyan problémát képzelni bármely emberi tevékenység területén, bármilyen méretben, a mikroszkopikustól a globálisig, amelynek hosszú távú megoldását bármilyen bizonyítható módon elősegíti, támogatja vagy előmozdítja a népesség további növekedése helyi, országos vagy globális szinten?” Ezt a szónoki kérdést Albert Allen Bartlett amerikai atomfizikus tette fel, aki szerint a „fenntartható növekedés” oximoron. Kína és Japán az automatizálásra összpontosít, ami lehetőséget nyújt a modern gazdaság támogatására anélkül, hogy az illegális bevándorlók nyugati stílusú inváziója társadalmi pusztítást okozna.

Ha Amerika sorsa 700 millió kulturálisan és etnikailag vegyes hátterű ember, akkor nem kétséges, hogy a jövő Kínáé, míg más etnocentrikus helyek, mint például Japán, a stabilitás menedékei lesznek. Az USA olyan lesz, mint Brazília, egy bukott ország, amelynek romos városait európai bevándorlók építették, majd feketék és meszticek vették át, akik előbb-utóbb törvényszerűen mindent tönkretesznek. Kínának nincs szüksége több emberre. Kína a Föld legfejlettebb informatikai társadalma, különösen az automatizálás, a robotika és a mesterséges intelligencia terén, messze megelőzve az USA-t, és így természetes számára, hogy az alacsonyabb emberigényhez a népességszám csökkenése társuljon.

Akár egymilliárd főre is növekedhet Amerika népessége, ha úgy dönt, hogy háborút indít Kína ellen, a kínai szuperrobotok el fogják pusztítani. A Nyugat teljesen tönkrement a feminista és aberráltszex- (LMBT-) propaganda miatt a több évtizedes weimarizálódás során. A fehérek utálják magukat, és minden, amit tesznek, a kihalás iránti beteges vágyukat tükrözi. Velük ellentétben a kínaiak többsége nem szenved öngyűlöletben és nem törekszik nemzeti öngyilkosságra. Kína egy faji alapú szocialista állam, egy nemzeti szocialista rendszer fehér emberek nélkül. Ezért fél a Nyugat tőle, mert nem tudja megtörni, nem tudja felforgatni beépített ügynökökkel és belülről aláásni. Tehát kívülről kell megpróbálnia, vagyis háborúval. A Nyugat a tényleg katasztrofális demográfiai adottságaival és az egyre katasztrofálisabb faji káoszával képtelen felülmúlni egy modern és homogén nemzeti és szocialista államot.