Hirdetés

Sokunk kedvenc filmje, a Ponyvaregény elején Vincent Vega (John Travolta) éppen nemrég tért haza Európából, ahol hosszú és kényszerű szabadságát töltötte, valószínűleg addig, amíg egy rendőrségi nyomozás hullámai elültek. Munkába menet (bérgyilkosok) azt magyarázza társának, Jules Winfieldnek (Samuel L. Jackson), hogy Európa lényegében véve épp olyan, mint Amerika, de vannak kis különbségek. Aztán ezekről a kis különbségekről hosszan és derűsen elmélkednek.

Amerika és Európa ma is sokban hasonlít, és a két kultúra kapcsolata sem változott meg az utóbbi időben, de mégis tagadhatatlan, hogy Donald Trump hivatalba lépése óta vannak kis különbségek. Az erőviszonyok alapjában véve semmit sem változtak, ami azonban eddig a színfalak mögött zajlott, a buta nép kíváncsi tekintetétől elzárva, az most láthatóvá vált.

Amint Jules Winfield tömören utalt rá, lássunk mi is egy példát a kis különbségekre. Az amerikai elnök jobbkeze, az extravagáns, de nagyon okos és nagyon merész Elon Musk pár napja bejelentette, hogy ha sokat ugrálnak az ukránok és nem akarnak békét kötni, akkor lekapcsolja a Starlink műholdas rendszert, ami nélkül Ukrajna teljes frontvonala összeomlana, az ukrán tüzérség és légvédelem vakká válna, legendás rakétáik és drónjaik semmit sem érnének, és az oroszok gond nélkül akár Kijevig nyomulhatnának előre. Erre reagált a lengyel külügyminiszter, figyelmeztetve a milliárdost, hogy vigyázzon a szavaira. Radosław Sikorski közölte, Musk cége Lengyelország pénzéből biztosítja Ukrajnának a Starlinket, és ha Elon Musk „megbízhatatlannak bizonyul”, akkor más alternatívát keresnek a finanszírozásra.

Ezt nem hagyta szó nélkül Musk és saját platformján, az X-en csípősen válaszolt: „Hallgass el, kicsi ember. Te egy töredékét fizeted a költségeknek. És nincs más a Starlink helyett.” („Be quiet, small man. You pay a tiny fraction of the cost. And there is no substitute for Starlink.”) Később persze Marco Rubio amerikai külügyminiszter igyekezett tompítani a vita élét, de azért ő is megjegyezte, hogy Lengyelország inkább hálás legyen Elon Musk szolgáltatásáért, mert ha nincs a Starlink, az oroszok – megnyervén a háborút – már a lengyel spájzokban lennének. Nem így mondta szó szerint, de ez volt a lényege. A nagy és a kicsi ellentétpár ez esetben nem méretet, hanem katonai és gazdasági erőt jelöl. Azért ez így is durva, mondaná a pesti ember, és igaza volna. Ez tényleg durva. Bár ez az igazság.

Korábban írtuk

Szóval ami a kis különbségeket illeti, az a helyzet, hogy most már nem kell a sorok között olvasni, bőven elég, ha az ember minden olyan sort elolvas, ami fontos a számára ebben az irdatlan méretű kommunikációs viharban. Itt van példának okáért Ukrajna csatlakoztatása az Európai Unióhoz. Amiről józan ésszel belátható, hogy teljes képtelenség. És kizárólag csak Magyarországon múlik, hogy ez az elmebaj valósággá válik-e vagy sem. 26 európai tagállam örülne annak, ha az ukrán káosz rájuk szakadna.

Ezért kezdeményez véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról Orbán Viktor. A miniszterelnök nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne róla döntés, ezért javasolta a véleménynyilvánító szavazást. Megjegyezte, úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációt: gyorsan és egyszerűen. „Aztán meglátjuk” – tette hozzá. Szóval, akkor most mi mind közvetlenül beleszólhatunk a nagypolitikába. Ez is kis különbség, az EU-hoz képest, de fontos.