A szemünk előtt lezajló pártszétverések, mozgalmak felvirágzása és bukása, a médiaháború folytonos küzdelmei és a sárdobálások, ármánykodások bohózatba illő krónikái nyilvánosak, de vajon a mélyben mi zajlott le, mi zajlik folyamatosan, ki kit képvisel, melyik állam, szervezet, szövetség ügynöke, és egyáltalán: mennyibe kerül manapság egy tender megnyerése, egy felfüggesztett börtönbüntetés, egy nagyköveti kinevezés, és kinél és hogyan kell fizetni? Mert az csupán szép mese, amit nemrég megjelentettek Magyarország száz leggazdagabb emberéről. Az igazán gazdagok nevét senki sem merné ma leírni Magyarországon, mert ott már kábítószer, fegyver, olaj és arany van, nem holmi fiktív számlák és jó politikai kapcsolatok. És hát legalább annyi maffia van, ahány nagy titkosszolgálat, s ezek mind összedolgoznak, ismerik egymást, megvan a saját területük és hálózatuk. Strómanjaiknak százmilliárdos adózott forgalmuk van Magyarországon, közülük a legkisebb is hatalmasabb, mint a teljes magyar fegyveres erő, melynek leépítésén megbízottaik most is oly buzgón fáradoznak.

És akkor most olvasom, hogy a Szaddám Husszeinre megtévesztésig hasonlító dr. Steiner Pál, a Belváros-Lipótváros MSZP-s polgármestere azt nyilatkozza: „Korábbi ígéretemhez híven, idén szeptember 11-én emlékművet szándékozunk állítani a Szabadság téren, a 2001. szeptemberi New York-i, illetve a világ valamennyi terroristaáldozatáért. (…) A szakmai egyeztetések alapján városképi szempontból elhelyezhető az emlékmű a Szabadság téren, szemben a tavaly decemberben visszaállított szovjet obeliszkkel.” (Mai Belváros, 2003. január 9.) Hát nem gyönyörű? A gazdacsere, a „megszüntetve megőrzés” eme MSZP-s szimbolikája nem lenyűgöző? Az ereklyés országzászlónak nincs ott helye, értjük ezt, szegény magyarok, dr. Steiner, hogyan is ne értenénk! Taszár biztonságát 15, pluszként odavezényelt magyar rendőr vigyázza, nehogy az arab terroristák kárt tegyenek az amerikai arab terroristákat segítő magyarokban vagy hogyan is van ez – majd kiderül az új tankönyvekből, tollal és fegyverrel. Ezek a furfangos elvtársak a dialektikus materializmus alapján állva mindent meg tudnak magyarázni, s mindennek az ellenkezőjét is, olyan talmudista logikával, melyet még Aczél György is megirigyelne, ha megérhette volna eszméi és tanítványai sikerét. Hiszen ki hitte volna a savanyú képű Kádár alkirálykodása idején, hogy az amerikai kapitalizmus szolgálatában is zavartalanul élhet és virágozhat a szocializmus, és mennyivel csiklandósabb a Penthouse számait lapozgatni, mint a Béke és szocializmus legújabb cikkeit böngészni! De azért, régi, kedves békeharcosok, a szocialista láger egykori önkéntesei, ne feledjétek, manapság a jobb amerikaiak ellenzik a háborút Irak ellen, trikójukon ott olvasható a talán általatok is értett alapigazság: WAR IS TERROR, a háború terror, vagyis minden háború egyenlő a terrorral és a terrorizmussal, és a legaljasabb terrorizmus éppen az állami terrorizmus, a hadüzenet nélküli háború, melyet egy állam saját népével szemben folytat, mint ez látható Izraelben. Azt pedig végképp ne merjétek a szátokra venni, hogy létezik megelőző háború is, mert ezt a fogalmat Hitler és Sztálin hentesmesterek óta nem illik használni, vagyis nem korrekt politikailag, hogy egy általatok oly kedvelt hígagyúságot alkalmazzak a jobb megértés kedvéért.

Most, hogy végül is nem lehet tudni, a Sándor-palotába kerül-e a Szent Korona, és egy erre hivatott és avatott bizottság megint azzal foglalkozik, miként lehetne valamit kitalálni a magyar nemzeti szimbólumokkal, Gerő András történész, a Habsburg Alapítvány főembere és a szociálliberális hitbizomány letéteményese amúgy mellesleg azt mondta, a Sándor-palotában (a Szent Korona mellett, gondolom) kellene létesíteni egy Nobel-termet is. Most őszintén: nem kellene mindjárt és egyértelműen felajánlani Kertész Imrének a koronát, ha már Habsburg Ottónak nem lehet? Mi ez a lacafacázás? Levelet kaptam a Magyar P. E. N. Clubtól, és hirtelen belém villant a felismerés: hiszen az írókat tömörítő nemzetközi szervezet magyar központjának címe Kertész u. 36! Micsoda előrelátás! Micsoda bölcsesség! Micsoda szerencse! Persze, tudom, egyszer majd az Imrét is oda kell írni, mégis: mi már ott vagyunk a Kertész utcájában. Jelentős írókkal, hála istennek, bőven meg vagyunk áldva, a Népszabadságban egy másik író, biztosan mindenki ismeri a nevét, mint Kertészét, Fábri Péternek hívják, arról értekezik, hogy hiába szavazott a szocialistákra, azok tutyimutyik, nem mernek jó nagyot odavágni. Csak egy aprócska részlet a fröcsögő gyűlöletbeszédből: „Az Andrássy út közelében lakom. Ha végigmegyek ezen a gyönyörű úton, kénytelen vagyok azon bosszankodni, hogy az alpári szélsőjobb Magyar Demokratája terpeszkedik az egyik villában, az Orbán-kormány által kistafírozott Heti Válasz a másikban, és ha gyalog megyek, kerülgetnem kell a Terror Háza előtt sorban álló embereket (akik nincsenek ugyan sokan, de ügyes manipulálással, az utcai sorban állítás révén tömegnek látszanak); naponta látnom kell, hogy az a ronda fekete fal hogyan csúfítja el a városomat, és naponta kénytelen vagyok arra gondolni, hogy a nyilasok – és nem nácik – által meggyilkolt családtagjaim a Terror Háza létrehozóinak mennyivel kevésbé voltak fontosak, mint a napi aktuálpolitizálás. Egyáltalán, naponta el kell viselnem a >>Terror<< szót, hatalmas betűkkel a fejem fölött, napsütés esetén a járdán is, és ez maga a terror.” (Népszabadság, 2003. január 16.) Minden kommentárral csak rontanám e pompás kis idézet összhatását. A gondolatmenet, a szóhasználat tükrözi a hetedízigleni, irracionális és engesztelhetetlen gyűlöletet, mely – sajnos – az 1950-es évek Szabad Nép-stílusához és módszeréhez oly hasonló, s az ifjabbaknak van kiktől tanulni ezt, hiszen közöttünk élnek és írnak még sokan a régi ávós-karhatalmista újságírók, esztéták, szerkesztők és írók, akiknek hagyományai között nemcsak a gyűlöletbeszéd (akkor még éberségnek hívták) hanem a javíthatatlan feljelentési hajlam is megtalálható. Az ilyesmivel Nobel-díjat egy darabig most nem lehet kapni, de talán egy Soros-ösztöndíj – vagy annak meghosszabbítása – kijár.

Nem tudni pontosan, ki mit miért ír, miért mond. A tegnapi bálványok mára porba hullva, az egykor rettegett pártvezérek már a kabaréban sem ildomos témák, a most politizálni kezdő fiataloknak a „rendszerváltozás” táján felbukkanó botrányhősök és botrányok már mit sem mondanak. Nagy csapása a magyar sorsnak, hogy a szocialisták-liberálisok ilyen gyorsan találtak új külső hatalmat, pártfogót és mindenekelőtt tőkét és engedelmes sajtót, mielőtt a nemzeti oldal igazán összeszedhette volna magát, bár külső segítségre a keresztény-konzervatív oldal aligha számíthatott, hiszen ilyen tőke nem létezik, az utolsó keresztény nagytőkés Henry Ford volt, meg is kapta érte a magáét. Sajnos, ez a helyzet: a keresztény létezés és igazságérzet nem engedi meg sem a szocialista, sem a liberális, sem a kapitalista gondolkodásmód és létszemlélet motivációs rendszerének kifejlődését. Aligha okolhatjuk ezért magunkat – ilyenek vagyunk. Ezernyi kínai kereskedő nyitott üzletet Magyarországon, s egy magyarról sem tudok, aki csekély viszonzásként akár Pekingben próbált volna boltot, éttermet nyitni. Pedig annyi magyar tőke is akadna talán, de nem ez a lényeg: mi, magyarok még saját hazánkban is folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve, nemcsak földünkre, műkincseinkre, hagyományainkra, iparunkra, kereskedelmünkre, munkaerőnkre, ingatlanainkra és ingóságainkra fáj mások foga, hanem nyelvünkre és kultúránkra is, őseink hitére is, vagyis mindarra a szellemi örökségre, mely csekkönyvvel nem vehető meg, fegyverrel nem félemlíthető meg. Akiknek szinte fizikai fájdalmat okoz a Szent Korona látványa, a magyar címer, a feszület, Trianon emléke, az 1956-os forradalom, a magyarság hősies ellenállása a bolsevizmus ellen, annak vörös posztó a Magyar Demokrata, a Heti Válasz, a Terror Háza, annak gyűlöletes a Születés és a Feltámadás minden ünnepe.

Van azonban egy hatalmas és letagadhatatlan előrelépés a magyar történelemben, melyet már nem lehet letagadni, semmissé nyilvánítani. Ha felemás és félénk módon is, de1990 óta volt kétszer négy évünk, amikor legalább megpróbáltuk felismerni, kik a fogott és küldött emberek, kik a megszállott gyűlölködők, az elszánt gondolatgyilkosok és, igen, kik a hazaárulók, bértollnokok, idegen pénzből és idegen pénzen rajtunk uraskodók. Az MSZP tagjai nem beszélhetnek többé baloldaliságról, szociális érzékenységről, ha arcbőrük nem eléggé cserzett, a szabad demokratákról pedig már saját gyermekük sem hiszi el, hogy valóban szabadok és demokraták. Az álarcok lehulltak, vége a bújócskának. Az ügynökök jól sejtik, rájuk nem érvényes a vadászati tilalom.