A globális erők összeesküvése ez, vagy a nemzeti elzárkózás és az üléshuzatokkal foglalkozó tudományágak alulfinanszírozottsága a bűnös. Aki már vacakolt a gumiszálak és kapcsok szövevényével vakon és különféle pózokba tekeredve, tudja, miről beszélek. De ugyanígy van ez szinte mindennel, ami a mindennapi élethez tartozik. Az utakat ugyanazok az emberek aszfaltozzák, betonozzák, majd törik fel, gödrösítik, majd temetik, mint tegnap és ezer éve, hol csatornát építenek, hol csatornát keresnek e barna bőrű, egyiptomi rabszolgák, akiket rögtön az abbamaradt piramisépítések után irányítottak Európába a munkaközvetítők. S ugyanazok az írnokok és adószedők is, sok ezer év óta ismerős a fajtájuk, csak a pénznemek változnak, melyekben ellopják a népek kis vagyonát különböző jogcímen és fondorlatokkal.

Próbálom nyomon követni, felfogni ezeket a hatalmas sikkasztásokat, melyekre szinte naponta derül fény, csillagászati összegek tűnnek el szinte írástudatlan brókerek, közvetítők, strómanok kezén, s lám, a szálak mindig a Banda valamelyik köztiszteletben egyáltalán nem álló, de „jogszerűen” és közfunkcióban tevékenykedő tagjához vezetnek, akik még az anyjukat is megölnék egy kis plusz haszonért. Persze ezek mind „reformkommunisták”, mert a valódi kommunisták elvből árulták a hazát, ezek meg csakis pénzért.

Most például a magyar kontingens Irakba szállítását 1 millió dollárért „vállalta” egy dán cég, éppen sokallani kezdtem volna, mikor olvasom, végre megvalósul a Hülyék Nagy Álma, háromszázmillióért megépül a bazi nagy homokóra a Városligetben, amely évente egyet fordul majd, és valaki megint nagyot kaszál: a homokot nyilván Irakból hozza visszafele a dán vagy jordán gép.

Valamelyik nagy magyar klasszikus írhatta a Szeretném a homokórát megállítani kezdetű csodálatos dalt, vagy Szenes Iván, vagy Faludy György, utóbbi a 168 Óra, a Farkasházy-féle szárszói politikai gruppenszex egyik hagyományos díszvendégeként azt nyilatkozta, hogy Babits „rossz rímfaragó és gonosz ember” volt. Hát akkor mit lehet mondani szegény Faludyról és a többi zseniről, akikhez a népi emlékezet legfeljebb annyit fűz majd, hogy nem szerettek zoknit hordani?

Ma már nem az Amerikai Egyesült Államok, hanem a kis-Magyarország a korlátlan lehetőségek hazája, bárki végiggondolhatja ezt: ha az Ügynök itt miniszterelnök lehet, akkor ilyen képességek felett bárkiből lehet király, igaz, multimilliomos aligha, mert ahhoz nem elég alkalmatlannak lenni – arra születni kell. Igaz, Mrs. Medgyessy aligha kap majd 8 millió dollárt emlékiratainak közlési jogáért, mint Mrs. Clinton, bár szívesen elolvasnám, miként készült az Ügynök egy-egy retorikai csúcsteljesítményére és persze mocskos fantáziám más, apró, intim részletekre is vevő lenne, például arra, félreteszik-e az alsóneműt az utókornak. Mert Kennedy elnöknek és nejének alsóneműit most árverezik, a jövőre is gondoló szolgák (udvariasan: személyes beosztású alkalmazottak) begyűjtöttek egy-két gatyát és hálóinget, melyen a „szennyezett” leírás legalább olyan értékes, mint Mrs. Clinton emlékirataival vagy Monica Lewinsky kegytárgyaival kapcsolatban.

Magyarország ma Amerika után a világ legamerikaibb pontja, több gyorsétterem működik itt, mint egész Közép- és Kelet-Európában, és több plazában lehet múlatni a bűnözők, drogosok és munkanélküliek olcsó idejét, mint ahány szocialista-szabad demokrata honatya képes elmondani a Miatyánkot magyar nyelven. De hát ez nem újkeletű fejlemény, Magyarország már az 1850-es években elindult ezen az úton, a levert szabadságharc után „büntetésben” lévő magyarság védtelen maradt az idegen tőkével és munkaerővel szemben. Amerikában ezt multikulturalizmusnak hívják, és ügyelnek arra, hogy a bevándorlók előre meghatározott kvóták szerint folyamatosan keveredjenek, mert ez az amerikai típusú demokrácia lényege: importálj olyan embereket, akik pénzt akarnak keresni, jól akarnak élni, és cserében befogják a szájukat. Ne legyen közös értékrendjük, nyelvük, féljenek egymástól, titokban gyűlöljék egymást, és főleg ne legyen valódi nemzettudatuk, mert akkor lelepleződnék az a fináncoligarchia, amelyik vaskézzel irányítja a háttérből a demokrácia Bush-féle nyomorúságos bábuit.

H. G. Wells az 1900-as évek elején látogatta meg Amerikát, s írt is róla könyvet, elsősorban Amerika jövőjét firtatva, a lelkesedés és a csalódottság keverékével, de hiszen elég újra olvasni Tamási Áron Ábel-trilógiájának harmadik kötetét: Ábel ma sem érezné jól magát Amerikában. Wells elálmélkodik az amerikaiak viszonylagos jómódján és azon a jelenségen, amit a „hülyék demokráciájának” nevezhetnénk, vagyis akkor indult be a mára már tudománnyá és művészetté finomult eljárás, ahogyan a tudatlan és önző kocsmatöltelékeket szavazópolgárrá idomítják a „szakértők”.

Wells még maga sem tudott válaszolni saját kérdésére, vajon a csodagyermek Amerikából óriások földje lesz-e vagy óriási kudarcok földje. Mi már sejtjük a szomorú választ. És amikor Wells a Fehér Ház kertjében beszélgetett Roosevelt elnökkel, az elnök tűnődve azt mondta: „Nem tudom, mi lesz a vége, az ön pillangói és morlockjai követnek-e majd minket egyszer. De ez nem is számít most. Az erőfeszítés az igazi. Az számít.” Nos, ennek az erőfeszítésnek vagyunk a tanúi, és az út végén feltehetőleg valóban valami olyan rettentő világ vár az emberiségre, mint amilyet megjósolt Wells a proletárokból kialakult emberevő, földalatti szörnyekről és a kifinomult, arisztokratikus elitből lett törékeny és elhülyült felvilági virágemberekről Az időgép című regényében, 1898-ban. Minden bizonnyal Wells is, Roosevelt is szabadkőműves volt, az Amerikai Egyesült Államokat is szabadkőművesek alapították, s az Európai Uniót is ez a gondolat hatja át.

Franciaországban nemrég ünnepelték meg az első szabadkőműves páholy megalakulásának 275. évfordulóját. A francia szabadkőművesek küldöttségét a francia elnök, miniszterelnök, parlamenti elnök, a kül- és belügyminiszter, Párizs és Lyon polgármestere együtt fogadta és köszöntötte: a köztársasági eszme diadalát ünnepelték együtt. Ez az az eszme, mely minden lehetséges eszközzel üldözte és üldözi a nemzeti gondolatot és a kereszténységet – nem véletlen, hogy az Ügynök minden beszédében a köztársaságot emlegeti, míg Orbán Viktor a nemzetre hivatkozik. Egyébként a legbefolyásosabb francia páholy, a Nagyoriens elnöke, Alain Bauer magyar származású, mint a neve is mutatja. Lehetséges, hogy zsebében ott lapul a magyar útlevél is, mert 1990 óta a magyar kormányok rendre és azonnal megadják a kettős állampolgárságot a nyugati és izraeli magyaroknak, ám a szülőföldjükön élő, Trianon óta elszakított, hősiesen helyben maradt magyaroktól megtagadja.

Orbán Viktor a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának helyszínén, Tiszaújlakon emlékezett meg a három évszázaddal ezelőtti eseményről, s beszédének végén azt mondta: „Higgyék el: meg kell őrizni a magyarigazolványt, mert nincs messze az az idő, amikor a magyar kormány által kibocsátott koronás magyarigazolvány lesz a Kárpát-medence legértékesebb dokumentuma”. Mi tudjuk, hisszük ezt, és mindent meg is teszünk azért, hogy így legyen. És ezek azok a mondatok, amelyek egy nép emlékezetében örökre megmaradnak, ezek azok a miniszterelnökök, akiknek a nevét nem felejtik el soha.

Mi, magyarok már kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy történelmünket átlagosan másfél évtizedenként teljesen újraértékeljék, idegen érdekek és szempontok szerint, sőt azt is megszoktuk, hogy irodalmunkat, zenénket, művészetünket, építészetünket is átigazítják a mindenkori hatalmi elit szájaíze szerint – elég megnézni a mindenkori kitüntetettek szomorú névsorát. Most egy baloldali terror házát szeretnének építeni, egy olyan igazi antifasiszta-partizán házat a holocaust múzeum mellé, pedig hát erre a Köztársaság téri pártház tökéletesen megfelelne, megnyithatnák végre a föld alatti kazamatákat is, üzembe állíthatnának egy korszerű mumifikáló berendezést is, valóságos panoptikum jöhetne itt létre kitömött főelvtársakból, idegenforgalmi vonzerőt is jelentve az elgettósodott Józsefváros szívében. És persze távlatilag megfontolásra ajánlom, hogy ezt a baloldali terror házát működés közben mutassák be és használják, a jól bevált baloldali propaganda, nemzet- és keresztényellenes módszerek interaktív bemutatásával, esetleg KGB- és Moszad-szakértők bevonásával.

Mindez azért jutott eszembe, mert százéves korában meghalt Lord Shawcross, a nürnbergi per angol főügyésze, aki angol apától és német anyától született, s olyan briliáns, ötórás vádbeszédet mondott Göringre, Ribbentropra és társaira, hogy a győztes hatalmak által felállított bíróság (mint az egyébként várható volt), halálra ítélte őket. A sikeres munkáspárti jogász és médiapolitikus háromszor nősült, 1995-ben megjelent emlékirataiban azt írta: „Tudom, hogy nem szolgáltam elég híven mások javát.” Lord Shawcross mindent megkapott földi életében a sorstól, s most az Igazságos Bíró előtt állva képviselheti saját ügyét. Bár a mai, hazájukat és az egész emberiséget eláruló politikai elit is elgondolkodna kicsit, szerte a világon, milyen értékek nevében bombáztat, lövet, akasztat, emel adót és kerget kétségbeesésbe, korai halálba egész népeket, emberek millióit.

Nem, nem ment előbbre a világ, s akkor még nem is érintettem kellő mélységben az autók üléshuzatának problémáját. Mintegy utóiratként azonban, a témától teljesen függetlenül hadd dicsekedjem el, a Demokrata címlapján az a szép puli a miénk, teljes nevén Tárnoky Szabó Krampusz, röviden Krampusz. Sajnos párja, egy fehér puli nem került címoldalra, őt Aszódy Szabó Lucának hívják, szintén őshonos magyar. Ezt csak azért mondom el, mert szociálliberális körökben még egymás végtermékét is szokás aranyba foglalni. Most irigykedhetnek: a piszok Szentmihályinak olyan jól megy, hogy a kutyája is címlapra került! Bizony, irigykedhetnek a hitetlen kutyák is.