Olvasom, hogy százmillió forintot költ a kormány az Európa-tervet ismertető kampányra, melynek jelszava az lesz: „Modern köztársaságot építünk”. Emlékszünk, a Széchenyi Terv mottója az volt: „Jó kezekben van az ország”. Most talán alkalmasabb lett volna a „Jó zsebekben az ország” szlogent használni, mellé persze Kunczét is odaállítani az áthúzott Lop-Stop táblával. Mert azon lehet vitatkozni, volt-e szerencsétlenebb kormányzata Magyarországnak, de korruptabb aligha. Mert az ember összerezzen a „modern köztársaság” szóösszetételtől is, elég lenne, ha végre a Magyar Köztársaságot építenék, de a szocialista szótárban az „építés” szó amúgy is vérrel és könnyel van írva, és iszonyatos betonbunkerekre asszociál az ember, melyeket többe kerül lebontani. Mert a szocialisták gondolkodásának lényegéhez tartozik, hogy saját házukon kívül semmit se építenek, nem is sikerült nekik semmi maradandót alkotni sem 1989 előtt, sem után – csak a szétbarmolt ország maradt, a rossz utak, a mérhetetlen kosz és a munkás-paraszt közhülyék társasága. Ezek akarnak modern köztársaságot építeni, akiknek még semmit sem sikerült építeniük? Egy Braun Róbert nevű helyettes államtitkár kezében futnak össze a kampány szálai, a százmillió pedig része annak a 400 milliós keretösszegnek, amelyet a Leo Burnett Magyarország nevű cég kap a Miniszterelnöki Hivataltól. Hogy ki ez a Burnett Leó, az egyszer majd kiderül, de hogy nem magyar, az valószínű. De a legszebb a következő mondat az (origo) tudósításából: „Braun megjegyezte, hogy szerinte az 1350 milliárd forintos pályázati összeghez képest elenyésző a médiakampányra fordított pénz.” Hát tényleg. Az amerikai költségvetéshez képest meg pláne. Az utcákon majd három különböző témájú óriásplakátot is látnunk, az egyiken egy paradicsommal teli ládát cipelő férfi lesz (és a felirat: jó zaftos, dobáljuk meg az Ügynököt, haver!), a másikon egy csecsemőt tartó fiatal nő (felirat: ezt dr. Kökénynek szültem), míg a harmadik plakát egy autóutat ábrázol, rajta forgalomelterelő bólyákkal, köztük egy olyannal, amely a magyar zászló színeit viseli. No, ezt már nyilván csak Braun Róbert tudja megmagyarázni, én vagy azt a feliratot javasolnám, hogy „Itt maradt abba az autópálya-építés 2002-ben”, vagy „Európa felé az út lezárva”. De a „Jó zsebekben van az ország” mindenképpen kifejezőbb és találóbb. Szanyi Tibor államtitkár, vidékpolitikai kormánymegbízott a kormányváltás előtt még egy igen fantáziadús káefté többségi tulajdonosa volt, az Euro-Info-Service Kft.-t eladta, jelenleg annak ügyvezetője – minő meglepetés, Szanyi úr testvére. A cégadatok szerint a vállalkozás fő tevékenysége közüzemi étkeztetés (Söjtör kizárva), valamint papíráru-kiskereskedelem (pártszékházi toalettpapir?). Most a cég négymilliócskát nyert el a Szanyi úr felügyelte bizottságtól, ami nem is meglepő, hiszen a cég ügyvezetője, Madari Ákos szerint a kft. az EU hivatalos kiadványainak és adatbázisainak magyarországi forgalmazója. Nos, a Magyar Nemzet információja még a kormányhű TV2 figyelmét is felkeltette, s emlékeztette Szanyi urat az Ügynök ígéretére, hogy nem lesz több Kiss Elemér-féle ügy, de Szanyi úr azt mondta, ez puszta véletlen, ő nem ellenőrizhet minden céget.

Nos, ezek vittek be minket az EU-ba és húztak be a csőbe, ahonnan még hátrafelé tolatva sem lesz könnyű kijönni, mert mindenütt ott vannak, a maguk ragacsos és pitiáner mohóságával és brutális hozzá nem értésével. És ezek nyugtatnak meg minket, hogy képviselik majd az érdekeinket és hogy megvédenek minket a terrorveszély ellen. Hát persze. Ahogyan a vonzó külsejű szocialista politikus hölgy, Kósáné Kovács Magda képvisel minket az Európai Parlamentben. A Hetek című lapban (március 12.) a vele készült interjú már a címével is provokál: Veszélyben a laikus Európa. S a cikk élén a lassan tíz hónapja Brüsszelben megfigyelő képviselő, az állandó poszt várományosa azt mondja: „A Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül Prodistól és Strasbourgostól egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással. Rövid időn belül a katolikus ünnepek szimbólumrendszere, szellemisége fogja meghatározni Európa laikus ünnepeit is” – nyilatkozza a hölgy, mit sem törődve azzal, hogy az Európai Unió alkotmánytervezetéből éppen azért hagyták ki a keresztény gyökerekre való utalást, mert sajnos Európa számos országában hatalmi túlsúlyban vannak a hozzá hasonló politikusok. Én ugyan szívből remélem, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy rémálma valóra váljék, és Magyarország valóban egy keresztény Európa valóban keresztény tagja legyen, de attól tartok, addig még eltelik egy kis idő. Kósánéban már megszólal a vészcsengő, mert „az egyházak intézményként együtt fognak majd működni a politikai intézményrendszerekkel”. Kósáné multikulturális és laikus Európát szeretne, én viszont – sokadmagammal együtt – egy nemzeti kultúrákból összeálló, egységes, keresztény Európát szeretnénk, olyat, amilyenhez Szent István csatlakozott, olyat, amelyet őseink életük árán is védtek a török és a szovjet barbárság ellen. A tét valóban óriási, nincs köztes megoldás: vagy Kósáné érzi majd jól magát az EU-ban – vagy én.

Kicsiben ugyanez a helyzet a csontig rágott Döbrentei-üggyel is, igaz, szegény Döbrentei Kornél csontját rágják szorgosan a hiénák és sakálok, pontosabban rágnák ők, szeretnék már rágcsálni. Azok a megélhetési írók a szélsőbalról, akik „miatta” kiléptek, új, maradandó érdemeket szereztek, miután a korábbi chartázások emléke már halványulóban, és Soros Papa sem olyan bőkezű, mint régen (új terepeken működik, ez már meghódított terület). Nem is volna ez baj, ideje volt, hogy végre megtisztuljon az Írószövetség, de azért nagy kár, hogy a tajtékzó düh és humanista felháborodás oly megejtően ártatlan, sértett kórusába olykor disszonáns hangok is vegyülnek. Kornis Mihály (József Attila- és Soros Életműdíjas) például ezt mondja a Népszavában (március 12): „Általában nem érdekelnek engem az írószervezetek, de most úgy érzem, szolidaritást kell vállalnom azokkal, akik Döbrentei írószövetségi léte, illetve a döbrenteik léte ellen tiltakoznak. Ez részemről szimbolikus lépés” – nyilatkozza a jeles szerző, aki elhíresült már régen kifakadásával, miszerint jobban gyűlöl minket, mint mi őket. Nos, ezt a tézisét ma is vállalni látszik, márpedig ez a kijelentés, bárhogyan is forgatjuk, a Döbrenteihez hasonlók létezése elleni tiltakozással túllépi a közbeszéd eddigi határát: ez bizony fasiszta-kommunista, szélsőséges, kirekesztő gyűlöletbeszéd. Aki bármely élő személy létezése ellen tiltakozik, az annak halálát kívánja, sőt felszólít annak kiiktatására, likvidálására, mivel az illető személynek nincs joga élni, nincs joga nemcsak véleményt mondani, de létezni sem. Most képzeljük el, mi lett volna, ha szegény, csupa kis betűvel írt döbrentei (az eredeti neve is Döbrentei) hasonló módon tiltakozott volna valamely keresztényellenes uszító léte ellen! Abból aztán nemzetközi botrány lett volna, talán még célzott rakétatámadás is az Írószövetség épületére, és fallal kerítették volna el Döbrentei lakását, tetején szögesdróttal és megfigyelőtornyokkal, mert a régi ávós-pufajkás módszerek már elavultak, itt a cél a megelőzés, a terrorizmus csírájában való elfojtása, akárcsak Irakban, Palesztinában, Afganisztánban, egyszóval mindenütt, ahol a zsidó-keresztény civilizáció és kultúra euroatlanti parlamenti demokráciáját és emberjogi felfogását népszerűsítik a Varsói Szerződés értelmében segítségül hívott testvéri felszabadító csapatok a proletárhatalom védelmében – adhatná ki közleményben Kovács László.

Nincs nap, hogy ne jönne hír korrupciógyanús ügyekről, a Pécsnek szállítandó 130 Mercedes-busz üzlete mögött az a Georg Pappas áll, akit a német államügyészség most vádolt meg egy 2,8 millió eurós vesztegetéssel. Persze Pécs polgármestere, a megnyerő modorú Toller MSZP-s képviselő megteheti, hogy egyetlen szóval kommentálja a gyanút: „Hülyeség!”, de azért a pécsi polgárok kicsit elgondolkodnak majd, miért nem Ikarusz-buszok szállítják őket. A kormányváltás óta több mint 30 százalékkal nőtt a magyar államadósság, csak februárban 111 milliárd forintot fizettünk ki kamatokra, havonta egy új Duna-hidat vagy száz kilométer autópályát adunk oda ingyen a jóságos nemzetközi bankárcsaládnak.

Két Magyarország van, az egyiknek igen nagy, mély, mondhatni feneketlen zsebei vannak, a másik pedig kétségbeesetten kapálózik, nem szeretné, hogy zsebre tegyék. A nemzeti ünnepeken mindig megmutatkozik, hogy a kapálódzók vannak többen, de az ünneplő tömeg aztán lassan eltűnik megint a hétköznapok és a kifizetendő közüzemi számlák szomorú forgatagában. A szélsőbal mocskos lelkű bértollnokai mindenképpen szeretnének kiprovokálni valami újabb sértést, amin aztán jóízűen felháborodhatnának, az egyik ilyen mákvirág a Népszavában azon húzta fel magát, hogy a „Szentmihályit is házi szerzőnek választó Demokrata (…) buzgón közöl legenyhébben szólva is alig kódoltan antiszemita írásokat”. Ugyanez a nyáltól fröcsögő írás felháborodik, hogy „mostantól kezdve az lesz a módi, hogy komcsi-náci egykutya?” Bizony, számunkra eddig is az volt a módi, tudom, ezt nehéz felfogni, de megismétlem, náci és komcsi mindig is egykutya volt, az is lesz, az antifasisztáknak is csak akkor hiszünk, ha ugyanolyan hévvel vesznek részt antikommunista tüntetéseken. A fröcsögő gyűlölet a Magyar Narancs címlapszövegén is kibukik már. A nagybetűs cím: Nemzeti állatkert. Alcím: Így ünnepelt a jobboldal. Kedves polgártársaim, mi bizony állatok vagyunk, ezért is készül az állatvédelmi törvény. Sajnos, az őshonos állatokra vonatkozó fokozott védelem nem illet meg minket. Jó zsebekben van az ország, és zsebesnek áll a világ.