Hirdetés

Egy héttel ezelőtt zajlott New Yorkban az ENSZ rendkívüli klímacsúcsa, melynek fő fellépője – a haladó kalapból pár hónappal ezelőtt előhúzott – 16 éves, svéd Greta Thunberg volt. Ez a tinédzser lány sírva-kiabálva küldte el az őt hallgató politikusokat melegebb éghajlatra, amiért „nem csinálnak semmit”, csak a „pénzről és a fenntartható gazdasági fejlődésről beszélnek”.

Minősíthetetlen volt a kislány hangneme és az egész szerep, amit a progresszív médiamunkások, PR-tanácsadók és egyéb kommunikációs guruk kitaláltak neki. Az már önmagában szörnyű, hogy egy diáklánynak a liberális elit színpadot ácsol, hogy azon kiossza a világ vezető politikusait, de ennél is borzasztóbb, hogy ezen politikusok és diplomaták nagy része meg is tapsolta a Greta által előadott tinihisztit. Ha van olyan felelősségteljes, politikai és közéleti tapasztalat birtokában lévő személy, aki komolyan gondolja, hogy egy tizenéves svéd kislány bármilyen ügynek a globális zászlóvivője lehet, akkor az a tragédia, ha pedig csak álságosan, a haladó média elvárásainak való megfelelés kényszeréből ugrálják körbe ezt a teljesen bugyuta jelenséget, akkor meg az.

Pedig ez a helyzet. A Thunberg-jelenséget ájult imádat veszi körbe a progresszív-liberális sajtó és politikai elit részéről. Komoly, politikai tapasztalattal rendelkező férfiak és nők viselkednek teljesen infantilisan, mert valahol valakik, akik amúgy az egész világon a liberális ideológiai ösvényeket kijelölik, kitalálták Greta Thunberget, a dühös, őszinte, tenni vágyó diáklányt. Nyilván van logika az ötlet mögött, hiszen egy fiatal lányt nem fog senki úgy támadni a nyilvánosság előtt, mint egy felnőtt politikust, pedig Greta ugyanolyan hülyeségeket beszél, mint felnőtt társai a haladár oldalon.

A svéd diáklány inkább sajnálatra méltó, mert ez a minden gazemberségre elszánt progresszív elit ugyanazt fogja tenni egy idő után Greta Thunberggel, mint amit kicsiben megtettek már számtalanszor itt Magyarországon az éppen aktuális lázadó ellenzéki fiatalokkal, legyenek azok a HaHások, gimnazista tüntetők vagy éppen Nagy Blanka. Őket is felhasználták egy időre a baloldali PR-guruk és pártok, hogy aztán ahogy teljesítették küldetésüket, rögtön eldobják őket, és keressenek egy új csillogó szemű ifjú jelenséget, egy őszinte hangot. Emberileg, főleg egy tinédzser számára, nyilvánvalóan küzdelmes lehet megélni rövid időn belül, hogy magasra emelik, aztán hamar el is felejtik. Félő, hogy Gretára is ez a sors vár, talán előbb, mint gondolná.

Na de térjünk a lényegre, a klímakatasztrófára. Jól látszik, hogy a haladó elit, élén a nyílt társadalom eszmeiségét terjesztő NGO-kal és médiával, mindig kitalál valami politikai terméket, amit aztán dömpingszerűen próbál mindenki torkán lenyomni, függetlenül attól, hogy az adott „fogyasztó” kíván-e élni vele. 2015 és 2019 között a barna szempárokat, a Közel-Keletről érkező orvosokat-mérnököket akarták ráerőltetni a nyugati világra. A „jóemberség” mértéke az illegális bevándorlás feltétel nélküli elfogadása volt. Aztán arcon csapta a liberálisokat is a valóság: a bevándorlásról elkezdett a nyugati embernek őszinte véleménye lenni (na ez az, amit a progresszív elit a legjobban gyűlöl: szabad vélemény, főleg, ha az övével ellentétes). Az őshonos európaiak véleménye pedig nem volt egyhangú, sokan kritikusan szemlélték a muszlim inváziót, míg néhány bátor ország, köztük hazánk megálljt parancsolt a migrációnak.

Persze a bevándorláspárti elit továbbra sem tett le arról, hogy minél több muszlimot telepítsenek be Európába és Észak-Amerikába, de azt konstatálták, hogy nem ez lesz az a politikai ügy, amivel a nyugati emberek túlnyomó többségét maguk mellé állítják. És a haladókat ugye olyan fából faragták, hogy muszáj megváltaniuk a világot, lévén többségük a kereszténységet valami buta mesének tartja, ezért úgy gondolják, hogy nekik, ateista/agnosztikus/a maguk módján vallásos embereknek kell megoldani az univerzum problémáit.

A klímahisztéria nem mai projekt, már évtizedekkel ezelőtt kitalálták a nemzetközi baloldalon. Aztán amikor globális szinten kihívásokkal küszködnek, akkor szépen leporolják és előveszik a témát, csak kicsit állítanak még a potmétereken, hogy minél nagyobb legyen a visszhangja. Ez történt most is, egyik napról a másikra előkerült a klímavédelem ügye, de olyan intenzitással tolják az arcunkba, amilyenre eddig még nem volt példa. Nyugati ember pártállástól függetlenül csak akkor lehet jó ember is egyben, ha holnaptól soha többé nem repül, nem eszik húst, villanyautóval jár és nem vállal gyereket, bónuszpontként esetleg homoszexuális is. Sokan pedig felülnek ennek a reklámügynökségek és politikai tanácsadócégek boszorkánykonyhájában kotyvasztott őrületnek.

Hogy változik-e a klíma? Igen, elképzelhető. Az emberi tevékenység következtében változik vajon? Nem kizárt, de az ember valószínűleg a Teremtés óta hatással van a környezetére, mégsem pusztult még el a bolygó. Vajon mekkora arányban járul hozzá az emberi tevékenység az állítólagos klímaváltozáshoz? Nem tudom, de nagy összegben mernék rá fogadni, hogy Greta Thunberg sem tudja, ahogy a területet kutató tudósok is évtizedek óta vitatkoznak róla. De érdemes azért olyanokon elgondolkodni, hogy egy kitörő vulkán okád-e a légkörbe több káros anyagot, vagy a rendkívül szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő európai autóipar által gyártott gépjárművek?

A klímavédelem fontos, érdemes tenni a környezetünkért, de attól nem fog semmi változni, hogy egy svéd kislány kivitorlázik Európából Amerikába, nem lesz ettől kevesebb a károsanyag-kibocsátás, főleg úgy nem, hogy a vitorlás ötfős legénysége New Yorkból repülővel utazik vissza Európába. Lokálisan érdemes cselekedni, és nem kell pazarolni az erőforrásainkat. Valószínűleg ezekkel többet teszünk a klímavédelemért, mint azzal, hogy tiniként telehisztizzük a komplett nemzetközi médiát.

Ráadásul a magyar miniszterelnök által megfogalmazott keresztény szabadság fogalmába az is beletartozik, hogy nekünk, keresztényeknek nem kell folyamatosan szoronganunk és aggódnunk az univerzumért. Lehet, hogy van klímaváltozás, de ha van is, könnyen lehet, hogy azért van, mert a Jóisten éppen ezt akarja. Hogy mi a szándéka vele? Nem tudjuk, de nem is a mi dolgunk, hogy megfejtsük. Mi, emberek úgy lettünk megteremtve, hogy kiválóan tudjunk alkalmazkodni még a gyorsan változó körülményekhez is. Ha tényleg az a Teremtő szándéka, hogy változzon az éghajlat, akkor majd képesek leszünk úgy alakítani az életünket, hogy ez ne okozzon gondot. De az egészen biztos, hogy az ember a teremtett világot nem tudja teljesen tönkretenni, de nem is tudja az összes felmerülő hibáját kijavítani, mert túl kicsi hozzá, és nem az a dolga, hogy a Teremtővel egy szintre emelje magát, és az egész univerzumot megváltsa.

Nekünk, embereknek felelősségünk van, vigyáznunk kell a teremtett világra, nem szabad szándékosan elrontani és szennyezni azt. De mégiscsak úgy szól az írás, hogy minden állatot és növényt hajtson az ember az uralma alá, nem pedig fordítva.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.