Hirdetés

Ifjúkorom egyik menő francia slágere volt a „Monaco, 28 fok árnyékban” Jean-Francois Maurice előadásában. Azóta eltelt több mint negyven év, és mint tudjuk, időközben drámaian felmelegedett a klíma.

Ebben bízva június 18-án kora délután igyekszem kitessékelni a komfortosnak a minimum 20 fokos hőmérsékletet érző tacskóimat a kint tomboló 18 fokos kánikulába, de nemigen boldogulok velük. Az istennek sem akarják felfogni, hogy ha a szabadban kissé cidriznek is nyáron, az puszta érzékcsalódás, a tudomány ugyanis kétséget kizáróan bebizonyította, hogy globálisan felmelegedtünk, és punktum. Kezdetben én magam is szkeptikus voltam e tekintetben, a Préjugix nevű előítélet-mentesítő gyógyszerkúra hatására azonban a klímaváltozás-tagadó konspiracionisták táborából megtértem a klímaváltozás-hívők gyülekezetébe, és a kutyáimat is próbálom rávezetni a klímaigazhitre, hogy megátalkodott „klímatardáltságukat” (vagyis klimatikus elmaradottságukat) feladva végre ők is kánikulának érezzék a júniusi 18 fokot. Annál is inkább, mert a hitelesség etalonjának számító fősodrú média már évtizedek óta nyomja az egyedül üdvözítő tudományos mantrát a klímaváltozás (alias globális felmelegedés) kapcsán, amelyből nekik is illett volna tanulniuk. Más kérdés, hogy maga a mantra néha úgy hangzik, mintha értelmi képességeink megítélése tekintetében kutyába se venné a média az embert. Az alábbiak legalábbis erre engednek következtetni.

Az atmoszféra gyorsabban melegszik a szubtrópusi területeken, mint bárhol máshol a világon (Global warming stretches subtropical boundaries, newscientist.com, 2006. május 26.). A Japán körüli tenger vize gyorsabban melegszik, mint a világátlag (Japanese Waters Warming Faster Than World Average, terradaily.com, 2007. május 16.). A Koreai-félsziget gyorsabban melegszik, mint a globális átlag (Korean Peninsula is warming at a speed faster than global average, hani.co.kr, 2009. május 8.). Előbb áradások, azután aszály: Tibet négyszer gyorsabban melegszik, mint Kína (Floods first, then drought: Tibet warming four times faster than China, treehugger.com, 2009. május 8.). Egy tanulmány szerint Spanyolország gyorsabban melegszik, mint az északi félteke többi része (Spain warming faster than rest of northern hemisphere: study, independent.co.uk, 2010. április 14.). Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület szerint Európa gyorsabban melegedett, mint a globális átlag (IPCC: Europe has been warming faster than the global average, theguardian.com, 2013. október 2.). Britannia gyorsabban melegszik az átlagosnál (Britain warming faster than average, telegraph.co.uk, 2013. október 18.). A Csendes-óceán tizenötször gyorsabban melegszik, mint korábban (Pacific Ocean warming 15 times faster than before, usatoday.com, 2013. október 31.). Egy tanulmány szerint a maine-i öböl vize gyorsabban melegszik, mint a világ óceánjainak 99 százaléka (Gulf of Maine warming faster than 99% of world’s oceans: study, cbc.ca, 2014. szeptember 3.). Egy tanulmány szerint Finnországban gyorsabban emelkedik a hőmérséklet, mint a világon bárhol másutt (Temperature in Finland Rising Faster Than Anywhere In the World, Study Says, weather.com, 2014. december 24.). A globális felmelegedés kétszer olyan gyorsan zajlik Alaszkában (Global warming is happening twice as fast in the Alaska, popsci.com, 2015. január 27.). Az USA északkeleti része gyorsabban melegszik, mint a globális átlag (Northeast is warming faster than the global average, nypost.com, 2017. január 13.). Az Egyesült Államok egyes részei gyorsabban melegszenek, mint maga a Föld (Parts of United States are heating faster than globe as a whole, theguardian.com, 2017. január 17.). Az Indiai-óceán gyorsabban melegszik, mint a többi, mondja az Indiai Sarkvidék- és Óceánkutató Központ (Indian Ocean is warming faster than others, says NCAOR, timesofindia.com, 2017. május 9.). A hegységek kétszer gyorsabban melegszenek, mint a világ többi része (Mountains Are Warming Twice as Fast as the Rest of the World, psmag.com, 2017. június 19.). A Vörös-tenger gyorsabban melegszik, mint a globális átlag (Red Sea Warming Faster Than Global Average, haaretz.com, 2017. november 2.). Dél-afrikai meteorológiai szolgálat: Az ország gyorsabban melegszik, mint az átlag globális trend (Weather Service: SA warming faster than the global average trend, traveller24.com, 2017. november 8.). Kína gyorsabban melegszik, mint a globális átlag (China warming faster than global average, chinadaily.com.cn, 2018. április 4.). Egy tanulmány szerint az egyesült államokbeli Adirondacks-hegység gyorsabban melegszik, mint a globális átlag (Adirondacks warming faster than the global average, study shows, poststar.com, 2018. október 27.). Svájcot kétszer gyorsabban érinti a globális felmelegedés, figyelmeztet egy klímakutató (Global warming to impact Switzerland at twice average speed, warns researcher, lenews.ch, 2018. november 7.). Miért melegszik Szingapúr kétszer gyorsabban, mint a világ többi része? (Why Singapore is heating up twice as fast as the rest of the world, channelnewsasia.com, 2019. január 13.). Olvadás a Himaláján: a Hindukus himalájai régiója gyorsabban melegszik, mint a globális átlag (Himalayan meltdown: Hindu Kush Himalayan region warming faster than global average, downtoearth.org, 2019. február 4.). Egy orosz diplomata szerint az ország klímája két és félszer gyorsabban melegszik, mint a világátlag (Russian climate gets warmer 2.5 times faster than world average – diplomat, tass.com, 2019. március 30.). Svédország hőmérséklete több mint kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a globális átlag (Sweden’s temperature is rising more than TWICE as fast as the global average, the­local.se, 2019. április 1.). Egy klímajelentés szerint Kanada kétszer gyorsabban melegszik a globális aránynál (Canada warming at twice the global rate, climate report finds, theguardian.com, 2019. április 2.)

Korábban írtuk

A tudományos klímakutatások alapján immár tehát mindenki számára világosnak kell lennie, hogy a világ minden része gyorsabban melegszik, mint a világ többi része. Ezt legfeljebb csak a világátlagnál retardáltabbak nem képesek felfogni. Egyelőre még a kutyáim is közéjük tartoznak – a gazdájukkal együtt.