Kollár Kinga beismerő vallomásában tulajdonképpen semmi újdonság nincs. Előttünk sosem volt titok, hogy az ellenzék azért lobbizik Brüsszelben, hogy a magyaroknak járó uniós pénzeket visszatartsák. Egy bizarr politikai logika ugyanis minél nehezebb az embereknek, annál könnyebb az ellenzéknek. De mégis meg kell állnunk egy pillanatra:

ez a beszéd leleplezett egy titkolni kívánt összeesküvést: Magyar Péterék megegyeztek Brüsszellel, hogy azok kárt okoznak a magyaroknak, cserébe, ha ebből profitálva aztán a Tisza nyer jövőre, ők a Tiszában majd azt teszik, amit Brüsszel parancsol nekik.

Hirdetés

Tehát

ismét bebizonyosodott, hogy mindvégig igazunk volt.

Húzzuk alá azt is, az ellenzék csak a gazdasági nehézségekben reménykedhet, ha hatalomra akar jutni. Nem egy jobb programmal, vonzóbb politikai ajánlattal kelnek versenyre a jobboldali kormánnyal szemben, ők az elégedetlenség felszításában érdekeltek, amely hatalomba emeli őket.

Közben észre kell venni, hogy amiért az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik évekig dolgozott, annak gyümölcsét a Tisza Párt aratja le. Az EU-s pénzek elvonását ugyanis valóban nem a Tisza járta ki Brüsszelben, azonban ők élvezik annak politikai hasznát. Kollár Kinga pedig nem is rejti véka alá örömét, ő maga mondta el felszólalásában, hogy pozitívan értékelik, hogy a magyarok érzik az elvonások hatását. Örül annak, hogy az állam nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Saját szavaival árulja el, hogy a magyar emberek romló életminősége erősíti az ellenzéket.

„Extra szociális szolgáltatások hiánya, a magyarok romló életminősége.”

Ízlelgessük magunkban ezeket a szavakat. Helyezkedjünk bele lelkileg Kollár Kinga örömébe! Nem lesz könnyű mutatvány.

A Tisza EP-képviselője ugyanis konkrétan a szegények megsegítésére szánt források elapasztását dicséri.

Beismeri, hogy azoknak a rétegeknek a nyomorán kívánnak hatalomba jutni, akik állami segítség nélkül képtelenek kilábalni a nincstelenségből: ha nincs pénz, nincsenek extra szociális szolgáltatások, azaz nem lesznek felzárkóztatási programok.

A források megvonása pedig szinte kizárólag azokat sújtja, akik az állami forrásokból finanszírozott programoktól remélhetik a szegénységből való kiemelkedésüket. Igen, ma is élnek még Magyarországon olyanok, akik önerőből nem képesek boldogulni. Ez egy súlyos örökség, amelyet többévtizede cipel a hátán Magyarország. Az elmúlt 15 évben azonban valódi előrelépés történt.

Korábban írtuk

A tények ugyanis azt mutatják, hogy éppen 2020-ra érte el a kormány, hogy Magyarországon megtört a szegénységspirál.

Az Eurostat adatai szerint hazánkban felére, azaz 3,4 millióról 1,8 millióra csökkent a szegénységben élők száma. Ilyen mértékű javulást egyetlen uniós tagországban sem regisztráltak.

Ez pedig csak az említett extra szociális szolgáltatásokon keresztül megvalósítható. Ezeket sok éve önerőből finanszírozza az állam, uniós pénzek nélkül. A Covid-válság és a háború okozta gazdasági nehézségek miatt azonban a lehetőségek szűkültek. Ezt a helyzetet használná ki a Tisza Párt, és ezt a helyzetet értékeli pozitívan Kollár Kinga.

Remélik, hogy a nehézségek megrendítik a kormány támogatottságát. Nem egy vonzóbb ajánlattal győzik meg a szegényebb régeteket, hanem megzsarolják őket. Ha nem szavaztok a Tiszára, akkor nem adnak majd pénzt a magyar kormánynak. Ilyen egyszerű a helyzet. Kollár Kinga pedig közérthetően artikulálta a Brüsszel és pártja álláspontját.