Világszerte lendületben van a konzervatív mozgalom. A konzervatív politikai erők, a nemzeti, szuverenista oldal képviselőinek nemzetközi kapcsolatépítéséhez immár évtizedek óta az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) konferenciája, a CPAC (Conservative Political Action Conference) adja a hátteret.

Hirdetés

A CPAC-rendezvények az amerikai Republikánus Párthoz közel álló konzervatívok legbefolyásosabb, legjelentősebb rendezvényeinek tekinthetők.

A politika iránt érdeklődő – sőt, reményeim szerint azon túli – hazai olvasóközönség a CPAC nevével, brandjével rendszeresen találkozhatott az elmúlt hónapokban. Az idei év ugyanis a CPAC 1974 óta íródó történetében különös jelentőséggel bír. Május 19–20-án első ízben rendezték meg a CPAC-et az európai kontinensen. Az Egyesült Államokon kívül korábban csak Ausztráliában, Brazíliában, Japánban és Dél-Koreában tartottak CPAC-et. A CPAC Hungaryt az Alapjogokért Központ és az ACU közösen szervezte, és első alkalommal biztosított lehetőséget Európában a konzervatív erők képviselőinek eszmecseréjére, a sikeres politikai receptek megosztására és természetesen a személyes kapcsolatok építésére is.

Több ezren a helyszínen, a televíziós és internetes közvetítések révén pedig ennél lényegesen többen követték a látványos külsőségek között megszervezett, amerikai stílusú politikai fesztivált. A rendezvény nemzetközi jellegét mi sem mutatta jobban, mint hogy Európából többek között spanyol, osztrák, cseh, belga és brit konzervatív politikusok is részt vettek rajta. Európán kívülről pedig érkeztek vendégek és előadók többek között Ausztráliából, Japánból, Dél-Koreából, Izraelből, Latin-Amerika több országából és természetesen az Egyesült Államokból.

Noha számos nagy név – személyesen vagy virtuálisan – szólalt fel a budapesti rendezvényen, elég csak Donald Trump volt amerikai elnökre, a brexit atyjának tartott Nigel Farage-ra, a spanyol Vox elnökére, Santiago Abascalra vagy éppen Herbert Kicklre, az Osztrák Szabadságpárt elnökére gondolni. A rendezvény csúcspontja azonban kétségkívül Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde volt, aki 12 pontban összegezte a konzervatív szellemi és politikai építkezés, a progresszív politikával és ideológiával szembeni ellenállás lényegét és lépéseit.

A CPAC budapesti rendezvénye a nemzeti-szuverenista erők európai együttműködésére is kedvezően hatott. A konzervatívok európai szövetségépítése 2021 márciusa után gyorsult fel. Ekkor fordított végleg hátat a Fidesz az Európai Néppártnak, amely az elmúlt években teljesen balra tolódott az európai politikai térben, és a baloldali ideológia foglyává vált. Az azóta eltelt több mint egy évben számos többoldalú találkozót szerveztek az európai konzervatívok. Ezeken a megbeszéléseken a magyar kormánypárt képviselői is rendszeres résztvevők, sőt, az álláspontok közelítésének, a közös fellépésnek a katalizátorai voltak.

Az elmúlt évben a politikai eredmények sem maradtak el: a magyar kormánypártok újabb kétharmados győzelme mellett fontos kiemelni, hogy a francia elnökválasztáson Marine Le Pen minden idők legjobb második fordulós eredményét érte el. Az Európai Unió harmadik legnagyobb tagállamában, Olaszországban pedig szintén a nemzeti erőknek áll a zászló a most szeptemberben esedékes választásokon.

A konzervatívok nemzetközi építkezése a CPAC égisze alatt a budapesti rendezvény óta eltelt két hónapban tovább folytatódott. Június 11–12-én Brazíliában tartott rendezvényt a CPAC, melynek az október 2-án tartandó elnökválasztások adtak különleges szerepet. A konzervatív politikát folytató Bolsonaro elnök éppen a napokban jelentette be hivatalosan, hogy újra megméreti magát a választásokon.

Július 20-án pedig a CPAC izraeli rendezvénye került az érdeklődés középpontjába, főként mert az amerikai konzervatív politikai kommentátor, Ben Shapiro első alkalommal szólalt fel az Egyesült Államokon kívül megszervezett CPAC-rendezvényen. E sorok szerzőjének személyesen is volt lehetősége megtapasztalni, hogy a világ zsidó közösségének képviselői milyen elismerő hangon beszélnek hazánkról, a magyar kormány politikájáról. Dicsérik a népesedéspolitika terén tett lépéseket, a brüsszeli intézményekkel szembeni kiállást, a nyílt társadalom politikai NGO-ival szembeni fellépést. Hálásak a zsidó közösségek és Izrael Állam melletti kiállásért.

A következő állomáshely immár az Egyesült Államok lesz. Augusztus 4–7. között kerül sor Texasban, az amerikai konzervativizmus bölcsőjében a CPAC következő rendezvényére. Szenátorok, kongresszusi képviselők, kormányzók, az amerikai konzervatív politika krémje vesz majd rajta részt, és felszólal az elmúlt évtized két legjelentősebb jobboldali-konzervatív politikusa, Orbán Viktor és Donald Trump.

A magyar miniszterelnök meghívása óriási nemzetközi elismerés és egyben lehetőség is.

Elismerése az elmúlt több mint egy évtized politikai munkájának, melynek középpontjában a nemzeti érdekek, a szuverenitás védelme, a családpolitika vívmányainak megőrzése és bővítése, az illegális migrációval szembeni fellépés, az egyházak támogatása, a nyílt társadalom hálózatával, annak átláthatatlan, antidemokratikus törekvéseivel szembeni fellépés áll. A magyar kormányfő és politikája az elmúlt 12 évben viszonyítási pont lett a nemzetközi politikában. Elsőként az Európai Unión belül voltunk ennek szemtanúi: a magyar álláspont a határvédelem vagy éppen a családtámogatások kérdésében egyre több tagállam vezetői részéről talál meghallgatásra. Az elmúlt években pedig azt is látjuk, hogy a magyar modell inspiráló példaként szolgál Európán kívül is: Izraeltől Brazílián keresztül az Egyesült Államokig.

A meghívás ugyanakkor lehetőség is. Lehetőség az iránymutatásra a világ konzervatívjai számára. Lehetőség a hazai jó kormányzati, politikai megoldások bemutatására. Lehetőség a politikai szövetségek, a személyes barátságok erősítésére. És lehetőség a magyar miniszterelnök számára, hogy Európa konzervatív vezetőjeként szóljon a világ konzervatív közösségéhez.

Az Alapjogokért Központ számára is megtiszteltetés, hogy a Központ főigazgatója, dr. Szánthó Miklós is felszólal a texasi rendezvényen. Elismerés ez a központ által a konzervatív-nemzeti közösségek érdekében, azok nemzetközi kapcsolatteremtése terén végzett munkáért.

A CPAC Texas most azért is bír különös jelentőséggel, mert rohamosan közelednek a novemberi félidős választások az Egyesült Államokban. Egyik oldalon a Biden-kormányzat baklövései, a Demokrata Pártnak az Egyesült Államok előtt álló kihívások kezelésére való képtelensége, másik oldalon a Republikánus Párt következetes politikai-ideológiai vonalvezetése lehetőséget ad rá, hogy a konzervatívok mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban megszerezzék a többséget.

A CPAC idei körforgása nem ér véget a texasi rendezvénnyel. Szeptember elején Mexikóban találkoznak a konzervatívok, majd október elején Ausztrália, míg december elején Japán ad otthont a CPAC rendezvényének. A napi szintű politikai munka mellett azonban fél szemmel már az Atlanti-óceán mindkét partján 2024-re tekintenek. Két év múlva májusban európai parlamenti választásokat tartanak az EU-ban, az év második felében pedig új összetételű Európai Bizottság kezdi meg a munkát. November elején pedig a világ a tengerentúlra figyel majd: az amerikai elnökválasztáson – mai tudásunk szerint – reális esély nyílik rá, hogy a Republikánus Párt győzedelmeskedjen és visszavegye a Fehér Házat. A CPAC Texas az ehhez a győzelemhez vezető út egyik fontos állomása.

A szerző az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.

Korábban írtuk