Jelentkezni – amint az a képernyő alsó részén futó hírcsíkból megtudható – a helyi plébániákon lehet, ahol szorgos ministránsfiúk közreműködésével osztják a fegyvert.

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat teljes tagságát – és mindazokat, akik e gennyes, népbutító, faj- és nemzetáruló posvány terjesztésében közreműködtek – karó általi halálra ítélik. A megátalkodott humanisták a piactéren feküsznek gúzsba kötve, s az inkvizíció embere pergamenről olvassa mételyes szólamaikat. „Afganisztánban minden második gyerek írástudatlan” – Na és? – üvölti egyszerre az összegyűlt tömeg. „A harmadik világban kevés az ivóvíz” – És akkor mi van? – ordítják ismét a kipirult arcok. Míg az ütések suhognak, a nép kórusban ismétli a kisbíró szavait. „Csak a hazám érdekeit nézem. Csak fajtám és nemzetem erősödésében működöm közre. Minden idegeneknek juttatott adomány fajtámat gyengíti, tehát árulás!”

Attilának szobrot emelnek – a szovjet emlékmű helyén –, ezentúl nem szégyellnivaló rablóhadjáratnak titulálják a kalandozásokat – mint néhai Kosáry úr –, hanem páratlan, megismételhetetlen haditetteknek, s tankönyveinkben kizárólag a magyar szempontok érvényesülnek, az idegen szempontok teljes mellőzésével. Az ébredés bizony olykor csalódással jár. Bejgli a földön, a tányér széttörve, s a pápa – mint mindig – édesbús melódiákat fuvoláz a megértésről és toleranciáról, s a normalitás győzelme messzebb, mint valaha. Boldog új évet!

Pozsonyi Ádám