– Aha, itt a kis bari! – mondogatták az emberek, és nevettek. És mosolyogtak hozzá. És Bori ennek mindig nagyon örült. „Jaj, de jó, jaj, de jó! Jaj, de jó!” – mondogatta néha, és tapsolt két kis kezével.

Olykor kimentek barival a rétre. Futottak, szaladtak, át a dombokon, át a füves lankán, ott, hol a kis Ferkó – nem, nem a Gyurcsány, kérem, senki ne magyarázza ezt bele – legeltette nyáját. Ferkó ilyenkor felnézett, elmosolyodott, és intett a kezével, majd a kis mogyorófa furulyájáért nyúlt, amit még az öreg szűcsmester, a derék Pali bácsi kisbicskájával vágott, még a tavalyi nyáron, és kedvenc dallamait varázsolta elő a kis szerszámból.

Ám Bori ezeket már nem hallotta, szedte sebesen a lábát, szaladt, nevetése csilingelve szállt át a messzi hegyeken, át a szomszédos faluba, ahol a Janó, a kis gézengúz lakott, aki mindig megnevettette Borit a mókáival, ha olykor találkoztak. És Bori csak nevetett, kacagott, szállt a dal, szállt az ének, és a kis bari csengettyűjének csilingelése összeolvadt Bori boldog kacajával és Janó kamaszos nevetésével, és szállt, szállt a szelek szárnyán, tova, át a messzeségbe. Még tán Ferkó is meghallotta – ha nagyon fülelt –, s ha úgy volt, hát, biz nevetés csillogott az ő két pajkos szeméből.

Kedves Népszabadság, Népszava, 168 Óra, ÉS, ATV, Klubrádió, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Heti Hetes, Mazsihisz stb., nem beszélve ugye a svéd televízióról. Ez eléggé européer? Eléggé toleráns? Eléggé antifasiszta? Eléggé veszélytelen? Ez mehet? Ezt engedik? Ebbe nem fognak belekötni?

Örülnék neki, kedves polkorrektek, tudniillik a héten sok dolgom van, és nem érek rá az önök marhaságaival foglalkozni. Köszönöm.

Pozsonyi Ádám