Korszellem – Bunker
Reggel felébred, és már retteg. Végzi a kisdolgát, tekergeti a papírt, és aközben is. Keni a borotvahabot, és fülel a zajra: menetelnek-e már a nácik. (Itt félbeszakítottam és kértem még egy kört). Na szóval – folytatta partnerem – azt képzeld el, ez annyira retteg, hogy épített egy bunkert. Nem vicc, a háza pincéjét vájta még mélyebbre. Mert jönnek a választások. És bármi megtörténhet. S amikor nem alkot, a bunkert fejleszti. Oldaljáratokat vájt, titkos átjárókat, kis folyosókat, elágazást. (Itt ismét félbeszakítottam, s kimentem wc-re). Ezek némelyike átnyúlik az utca túloldalára is – ragadta meg karom fröccspartnernőm, jelezvén, hogy ne mocorogjak, üljek már nyugodtan, ő ezt végigmondja. Nem tiltakoztam. Ha egy hölgy közel akar hozzám kerülni, én hagyom. És – emelte fel hangját – mivel nagy dohányos, telehordta kartonszám cigarettával. És ha a náciveszély késik – vetettem közbe – nem jár le a szavatosság? Erre ő is gondolt már – így mesélőm –, ezért a bunkerbe jár cigarettázni, hogy a lenti készlet fogyjon, amit mindig friss áruval pótol a szupermarketből. Csupán egy a bökkenő – eresztette el a karom, s lökte ujját a levegőbe – hogy kezdetben irdatlan mennyiségű dohányt halmozott fel, és nem tudja oly ütemben szívni, így fogyasztása sokszorosára nőtt. Partnernőm most hirtelen felkacagott: Csakhogy ha így folytatja – csapkodta most hátam nőietlenül – nincs szükség náci hordákra, elviszi őt a tüdeje.
Mivel italunk elfogyott, az aprót keresgéltem. Lám, mindig mondtam, hogy a haladó gondolkodás, a modernizmus az élet ellensége! Nos, ez egy igaz történet.
Pozsonyi Ádám