Most olvasom, hogy osztogatják újfent a Nobel-díjakat. Nem, most nem az irodalmit, most az úgynevezett béke témakörben osztogatják az elismerést. Három nő kapta az – ismét a korszakról szóló – látleletet. A korszakról szól ez is, melyben a létezés legmagasabb szintű megnyilvánulása a harmadik világbeli női aktivista. (És persze ott áll az ellentéte, a fehér, középosztálybeli, keresztény, heteroszexuális férfi).

No, nézzük! „A 72 éves Ellen Johnson-Sirleaf Afrika első, demokratikusan megválasztott női elnöke, Leymah Gbowee nemzetiségtől és vallástól függetlenül mozgósította a nőket a libériai parlamenti választásokon való részvétel érdekében, a jemeni Tavakkul Karman az arab tavasz előtt és után egyaránt vezető szerepet játszott Jemenben a nők jogaiért, valamint a békéért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.” (blablabla…).

Most megint idézet jön: „A bizottság reményét fejezte ki, hogy a döntés hozzájárul ahhoz, hogy véget érjen a nők elnyomása, és ráébreszt arra, hogy a nők milyen nagyszerű lehetőséget jelenthetnek a demokrácia és a béke szempontjából”.

Komolyan kérdem, ezeket a nyálas szlogeneket beveszi még valaki? Vagy az mindegy? Lényeg, hogy egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy a föld maradék működőképes társadalmaiba is eljuttassuk a bomlasztást, s a szerencsétlen nőkkel elhitessük, úgy járnak jól, ha férfivé vállnak, és kiharcolhatják jogukat arra, hogy overallban a futószalag mellett dolgozzanak?

Ja, és egy tény. Rudolf Hess békét kötni ment Angliába, s a nemzetközi törvényeket felrúgva elfogták. Obama háborúzni ment Afganisztánba, s béke-Nobel díjat kapott érte. Ennyit a díjakról.

Pozsonyi Ádám