Két éve. Kerek két esztendeje megmondtam. De akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy szóltam előre. Méghozzá jó előre. Megmondtam, kijelentettem, felhívtam rá a figyelmet, hogy hagyják azt a Gyurcsányt. Ne piszkálják. Ne szekálják folyton, ne macerálják, mert még baj lesz belőle. Aztán most tessék! „Gyurcsány, takarodj, Gyurcsány, takarodj!” Ez ment két álló évig. És most, lám, itt a böjtje!

Mint mondottam, kerek két éve, 2006-ban, a jobb sorsra érdemes Demokrata Videó Televízió (DVTV) „hasábjain” hívtam fel rá a figyelmet először. „Kell maguknak egy Hiszékeny Dezső?” Ez volt a kis abszurd jelenet címe, melyben – miután végigvettem a sort Horn Gyulától Medgyessyn át jó Gyurcsány Ferencig – felvetettem, hogy annyit pocskondiázzuk ezt a fickót, ezt a nyakigláb pápai gyereket, amíg tényleg elmegy, aztán ki tudja, ki jön. Én akkor egy bizonyos Hiszékeny Dezsővel riogattam, aki egy idétlen nevű, negyedik kerületi képviselő – amúgy halvány gőzöm nincs, ki a fene –, kinek a nevére véletlen bukkantam rá egy MSZP-s szórólapon. Hát, sajnos nem ő jött.

„Hát nem látják, hogy mi mindig azt hisszük, nem lehet már rosszabb? Hogy ez már maga a végpont? A lejtő legalja? A mocsok és fertő, és totális posvány? Aztán mindig tévedünk! Mert mindig van még lejjebb. Hagyják már azt a Gyurcsányt! Ne bántsák, ne piszkálják. Fejezzék ezt be! Most rögtön! Mert a végén még tényleg elmegy. Tényleg lemond, és akkor majd ki tudja, mi lesz? Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy feltegyem a kérdést, még egyszer, ígérem, utoljára: Most őszintén, kell maguknak egy Hiszékeny Dezső?”

Megvallom, nem rossz érzés a vátesz szerepében tetszelegni. Kéjes, örömteli, csak ennek is ára van. Nos, uraim (és persze hölgyek), kellett nekünk egy Bajnai Gordon?

Pozsonyi Ádám