Gusztosban felhorgadt a tisztesség. Úgy érzem, ez az a pillanat, mikor a normális lelkületű ember ijedt mozdulattal farzsebéhez kap (nem lopták-e ki tárcáját), körülnéz (nem veszik-e körül holmi gyanús alakok), a szokottnál tüzetesebben szemléli a járdát, ahol lépeget, s minden lehető módon igyekszik biztonságérzetét fokozni. Legalábbis ezekben az egyszerű kérdésekben. Mert ha Gusztos tisztességről beszél, ott már minden megtörténhet. Aszondja a Gusztos, felszólítja a Fidesz képviselőit, tisztázzák viszonyukat azokkal a képviselőkkel, akik a téren felszólaltak. Mert azt nem szabad. Mármint a téren felszólalni. Meg felháborodni gazemberségek hallatán. Hazudni, csalni, alpárinak lenni, hülyének nézni és átverni egy országot, gyalázni egy nemzetet, aztat lehet. De mindezeken felháborodni és Kossuth téren felszólalni, azt nem. Elkapott az indulat Gusztos pimaszsága láttán. Leültem hát írni, s döbbenten konstatáltam, semmi nem maradt meg bennem a gyerekből, csak a feje. Ahogy kinéz. – Kérlek, mondjál valamit Gusztosról! – tárcsáztam fel egy ügyvéd ismerősöm. – Te mire emlékszel vele kapcsolatban? – Undorító fejjel vartyog – mondta fél perc szünet után. – Szopós szájjal, gyűlölettel telve karattyol valamit. Egyszerre beképzelt, krakéler és gyáva. – Látod, Péter, az emberekben mindössze ennyi marad meg terólad. Aztán rákerestem a neten. „Elkötelezett vagyok a tisztességes (…) politika mellett. (…) az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet.” Na, Péter, rémlik? Igen, ez a saját internetes oldalad önéletrajzi része, mely veretes sorokat még ezzel fejeled meg: „Igen. Hű maradok e gondolathoz”. Úgyhogy én meg itten felszólítlak az Andrássy útról (Nem a 60-ból, a 124-ből), hogy sürgősen tisztázd viszonyodat a kormányzó pártokkal. S ha netán sikerült felfognod agyilag, hogy bandád főgazembere miket művelt, akkor megtagadod velük a közösséget, s szépen visszavonulsz a politikából mindenki örömére. Ha már mindenáron ragaszkodsz ahhoz a fene nagy tisztességhez.