Gyurcsány Ferenc impotens! Ezt a csúnya dolgot nem én állítom, hanem a magyar rádió Gondolatjel című műsora. A minap ugyanis véletlenül belehallgattam a Bölcs István szerkesztette patinás tudálékosság-folyam legutóbbi adásába, hol is – minő meglepetés! -, korunk egyes számú mumusáról, Adolf Hitlerről szedték le a keresztvizet. Nagyon helyesen, tehetném még hozzá. Fejlett demokráciában nem telhet el nap ilyesmi nélkül, s remélem az új kormány majd törvénybe iktatja a kötelező jellegű napi antifasiszta tízperceket.

Egy 1943-as amerikai tanulmány volt a heti kis népművelés apropója, melyben azt elemezték, hogyan fog majd viselkedni a Führer a végső összeomlás pillanatában. Végigvették az összes freudista közhelyet – rossz viszony a szülőkkel, elhunyt testvérek stb. -, majd áttértek a náci birodalom sátáni szimbolikájára, a monumentális építkezésekre, végül megállapították: mindennek a gigantomániának az volt az oka, hogy a vezér voltaképp impotens volt, s a megalomán szimbólumokkal nemi teljesítőképessége hiányát próbálta kompenzálni.

Kikapcsoltam a rádiót, s pedánsan elismételtem magamban a leckét: „Aki hatalmas mértekben propagálja önmagát, az impotens”. Mindenesetre Bölcs István és okos barátai szerint. Ezután elindultam egy rövid sétára. Hogy, hogy nem, utam a Mexikói út környéki festői parkok egyikén vezetett át, melynek tőszomszédságában áll az a tizenhét emeletes toronyház, ami – mint köztudott -, a választások idejére a pincétől a padlásig Gyurcsány Ferencbe öltözött, s a vezér arcképét hordozza ezerhétszáz négyzetméter alapterületen.

Álltam a tavaszi napsütésben, néztem a magasba szökő falakat, rajta a gigantikus arcot, mely betöltötte a fél eget. Tekintetem végigpásztázta a húszméteres orrot, a háromemeletnyi fület, a családi ház méretű szemüveget, s önkéntelenül elismételtem magamban a frissen tanult leckét: „Aki hatalmas méretekben propagálja önmagát, az impotens.”

Igazán nem szép ezektől a fránya liberálisoktól, hogy ilyesmit állítanak szegény jó miniszterelnökről. Szégyellem magam helyettük is.