Korunk fiatalja épp ezért tán irigykedve néz szüleire, nagyszüleire, kik még bölcs atyai pofonokat kaptak egy-egy nyegle kijelentés, egy-egy kései kimaradás, vagy netán egy illetlenebb ruhadarab miatt.

Ó, azok a jóságos igazgatói intők! Ó, azok a mesébe illő ki- és betiltások! A körmösök és nadrágszíjcsattogások! Hová lettetek vajh?! – kiált fel olykor korunk tinédzsere!

Ámde egyik generáció sem hitványabb a másiknál! Nincs joga elvenni senkinek egy ifjútól az őrszobán való ücsörgés mesés gyönyörűségét. Nincs joga megfosztani senkinek a majdani nagyapát az örömtől, hogy egyszer majd unokája csodálattól kerekre nyílt szemébe nézzen, s imigyen szóljon: – Tudod, drága kis unokám, amikor annó kicsaptak a gimnáziumból…

Nem! Korunk fiataljának is joga van megtalálni a maga lázadását!

Ebben nyújt segítséget jelen kis irományunk.

Legelőször is rá kell döbbennünk, hogy megszokott eszközeinkkel nem érhetjük el többé kitűzött célunkat. Mi is voltaképp kitűzött célunk? A tömeg, a plebs idegesítése!

Nos, erre ma leginkább alkalmas a polgári megjelenés! Köszönjünk hangosan, ne szemeteljünk, fejezzük ki magunkat választékosan, és nem árt, ha kultúrával is foglalkozunk.

Ezt ma már olyan kevesen cselekszik, hogy a meghökkenés garantált!

Legyünk idejétmúltak! Ezzel remekül fel lehet idegesíteni az alternatívokat és a kávéházi értelmiségieket.

Ha ilyenek közé indulunk, ügyeljünk rá, hogy mindig legyen kéznél egy Jókai-kötet, de a célnak pompásan megfelelnek Jósika Miklós, Vas Gereben és Beniczkyné Bajza Lenke regényei is. Ezeket hanyagul csúsztassuk a zsebünkbe, és ügyeljünk rá, hogy a fejléc jól látszódjon. A hatás biztos!