Úgyhogy, ha már itt tartunk, nem árt leszögezni, hogy a Nyugat a saját korában, egy ötszáz példányban megjelenő, és háromszázban elkelő érdektelen lapocska volt, olyan, ami abban az időben csak a főváros területén létezett vagy húsz, szemben például Tormay Napkelet-ének társadalmi rangjával, vagy a Herczeg Ferenc-féle Új Idők tízezer előfizetőjével.

Nyugatosok. Ilyen nem létezett. Volt pár szerző, aki publikált a Nyugat hasábjain, és publikált még tizenöt másik orgánumban is. Ahol lehetett, ahol kezükbe nyomták a pénzt. De igazából nem is ez most irományom tárgya, hanem a jó Fejtő Ferenc, akinek kötetével körberöhögtek az antikváriusnál. A jó Fejtő Ferenc és a baloldali értékek. Kinek kell Fejtő? Ezt mondta az úr ott a boltban. Dobja a kukába, tette még hozzá, s én úgy is cselekedtem. Érdemes ellenőrizni, az aktuális ponyvafelfújtak másodpercek alatt avuló példányait leszámítva, azok a szerzők, amiket olvasnak, átvesznek, illetve egyáltalán keresnek a múlt szellemi kacatjai közül, kizárólag jobboldaliak.

Sokat polémiáztak arról, mi az, hogy jobb-, és mi az, hogy baloldali. Nos, én tálcán kínálom a megfejtést. Jobboldali az, akit az antikvár átvesz. Jobboldali, mert értéket képvisel, mert a pillanat megfelelési kényszerei fölé emelkedik, mert az ideák, az örök isteni törvények felé törekszik. Megfejtettem. S ez érvényes a jó Fejtő Ferencre is.