Ide járjon óvodába, bölcsődébe, később iskolába, élete folyamán kellőképp elsajátítsa a fogyasztási szokásokat, tudja kezelni a bankautomatát, tudja a hitelfelvétel minden csínját-bínját, itt végezze a munkát, az érte járó honoráriumot is itt költse el, itt nősüljön, majd itt is temessék el, mondjuk a parkoló alatti plázasírkertben. Úgyhogy szomorúan kell megállapítanunk, a létesítmény még nem szolgálja kellőképp a nemzetközi pénzvilág érdekeit.

Arról nem is szólva, hogy nemcsak hogy szülőszoba, óvoda, lakótelep és temető nem található benne, hanem szinte önmaga állít akadályokat Mammon szolgálata elé. (Autó nélkül tudniillik megközelíteni alig lehet. A két metróállomás között található létesítményhez egy félóránként járó busszal és a zsúfolt Kerepesi úton közlekedő egyetlen trolival lehet eljutni.)

Mellesleg csak nekem tűnt fel, hogy a reklámok harmada ma már a kölcsönökről szól? Nulla forint alaptőkével kecsegtetik az idiótákat, akik egy életre adósrabszolgaságba verik önmagukat tárgyak birtoklásáért, amikre gyakorlatilag semmi szükségük nincs.

„Csinálj adósságot! Ez az új trend. A bankok arcátlan uzsorakamatait, a kölcsöntőke által értékteremtő munka és fáradtság nélkül kitermelt extraprofitot persze mindenki jogosnak és törvényesnek találja. […] Sokan belesnek az adósságcsapdába, szidják az adókat és a kamatokat, de közben alázatos csúszómászóként közlekednek holmi bankárok és tőzsdecápák előtt.”

Meg se merem mondani, honnan idéztem. Egy bizonyos párt brosúrájából. (169. kiadás, München, 1935). Tudom, ma az ominózus párt és vezetője nevét kiejteni se lehet elhatárolódás nélkül – úgyhogy most fennhangon elhatárolódok önmagamtól –, de amint mondják: „Vak tyúk is talál szemet.”

Pozsonyi Ádám