Szóval, miután elmentettem a dokumentumot – tabulátorjelek ide vagy oda -, eszembe jutott az én régi barátom, B, a DÜSZ (Demokrácia Üldözötteinek Szövetsége) elnöke. B, aki – dacára annak, hogy elnök – annyira hülye a számítógéphez, hogy ez a művelet egész egyszerűen meghaladná az erejét. Képtelen volna rá. B olyan szinten van, hogy a minap 15 percig kellett magyaráznom, hogy kell egy nyamvadt dokumentumot floppy-ra menteni. Aztán eszembe jutott az anyám, aki képtelen megérteni a fájl fogalmát. Az anyám vidéken nőtt fel. Az állatok és a természet közelségében. S számára a tárgy a valóságos. Nincs olyan, hogy egy szöveg letölthető. Ő erre csak legyint. Marhaság – mondja s felvágja a kenyeret. Az valóság.

Rájöttem, minél régebbi egy generáció, annál közelebb van a dolgok természetes rendjéhez. S annál kevésbé ért a számítógéphez. Az anyámnak köze sincs hozzá. B elmúlt negyven. Őt már megfertőzte Camus meg a beatle-mánia. Ő már homályosan ugyan, de köszönő viszonyban van vele. Én a magam 36 évével elértem a felhasználói szintet. Ide vezetett az avantgárd meg a punk-mozgalom. A mai kis nyikhajok meg tizenéves fejjel programokat írnak. Kidolgoztam egy tételt: aki túl jól ért a számítógéphez, azzal valami baj van. A számítógéphez való túlzott értés a szellemi eltévelyedés legbiztosabb jele.

Keskeny Károly felhajtotta maradék sörét, majd némi csendes töprengés után így szólt:

– Az entert azt könnyedén meg tudom nyomni. Meg tisztában vagyok azzal is, hogy ha a Wordben ott jobbra fent rákattintok arra a kis ikszre, akkor kiszáll a programból. Hm. Lehet, hogy nem vagyok elég tisztességes ember?