A régi, normális világban nem volt ennyi törvény. Épp ezért ügyvédek sem voltak. Szokások léteztek, és valaminek a jogszerűségét a szokásjog biztosította. A szokásjog, mely évszázadok alatt kristályosodott ki, és a hagyomány nemesítette törvénnyé.

Az Árpádok alatt nem voltak a mai értelemben vett törvények. Ilyenek léteztek például: az idősebb férfi rokon örökli a hatalmat. Ez volt a szokás. Senki sem emlékezett másra. És mihelyt István eltért ettől, elkezdett „haladni”, européer lenni, rögtön konfliktus támadt.

Voltaképp mondhatjuk azt is, hogy 1949 előtt Magyarországon az egészséges szokásjog volt érvényben. Most van egy jó kis bolsevik alapú alkotmányunk – 1990-ben sem írták át lényegében –, és lám, máris keresgélik a joghézagokat.

A jogszerűt, és nem a törvényest, a jogszerűt, és nem az erkölcsöst. Bátran kijelenthetjük hát: minél több a törvény, annál több a joghézag.

Vissza kell térnünk az alapokhoz. Elvetni ezt az egész bolsevik alapú alkotmányt, és a helyére nem mindenféle EU-kompatibilis elmebajt állítani, hanem a régi szokásjogot. Ami utoljára a kormányzó úr idejében működött, és azt 1945-ben függesztették fel.

Itt van például Sajóbábony. Egy rakás őrjöngő, randalírozó cigány megtámad egy lakossági fórumot. Ilyen nincs. Ilyet nem szokás. Ha ilyen a harmincas években egyáltalán megtörténik, ott terem pár csendőr, és kardlappal rendet vág. Mindenféle felsőbb utasítás, paragrafus, alkotmány meg jogi szőrözés nélkül. Mert egy normális világban ezt így szokás tenni. Őrizzük szokásainkat!

Pozsonyi Ádám