Az első másodpercek után beugrott, ez az, amikor szerepeltem a Mónika-show-ban. Igen, tisztelt olvasó, egy ízben jelenlétemmel tiszteltem meg azt a magas színvonalú népszórakoztatást. No, ezt elmesélem.

Az úgy volt, hogy mint „kezdő”, a Magyar Nemzet számára is külsőztem. 10-12 éve lehetett. Nagy Feróval készítettem épp interjút, s míg a kecskéit csodáltuk, megcsörrent a telefonja. Nem nagyon figyeltem, de fél füllel hallom, valami műsorba akarják hívni, neki meg nincs kedve hozzá. Hirtelen felkapom a fejem: „De itt egy barátom, ő teljes mértékben alkalmas rá”.

Nyújtja a telefont. Valami nő beszélt, hogy a csatornán lenne egy kerekasztal a Padödö együttes kapcsán, s kéne, aki utálja. Mert lelkesedők vannak, de ellentábor kéretik. Ha fizetnek, miért ne, aztán a helyszínen derült ki, hogy túrót kerekasztal meg kultúra, Mónika-show van. De visszaút nincs. Bent butaarcú tinik, illetve én, meg egy kissé egyszerű, de annál harciasabb MIÉP-es ifjú az ellentábor.

A lelkesedők szellemi horizontját nem kell ecsetelnem, a MIÉP-es ellenben szórakoztató volt, mert támadási stratégiája kimerült a „Hé, hogy nézel ki!”, „Tényleg buzi vagy?” típusú kötekedésekben.

Én ravaszabb voltam, hátulról, a saját fegyvereikkel támadtam – ezért is utálnak, mióta felbukkantam a nemzeti sajtó területén –, és ájtatosan értekeztem az önkifejezésről, meg, hogy a két SZDSZ-es pártaktíva munkássága „igénytelen”.

Élvezet volt látni, mily idegesek, s mily görcsösen bizonygatják az ő magaskultúrához való kötődéseiket.

A MIÉP-est közben kihajították valami zsidózás miatt, s mikor távoztam, még láttam, hogy a bejáratnál nagy a pánik, mert a sértett ifjú távoztában egy bicskával kiszúrta a „lányok” autójának kerekét.

Ennyit a turkálásról.

Pozsonyi Ádám