Szórakoztat, megnevettet, meghökkent, kétségbe ejt az ellenzék. Ölég nagy a választék. Aki az ellenzék anatómiájával tisztában akar lenni, hallgatnia kell rádióit, néznie kell a televízióit, konstatálni tetteit és megismerni terveit, vágyait. Ez utóbbiak legalább olyan ijesztőek, mint megvalósult elképzeléseik.

Megnyugtatásként: elég, ha csak belepillantunk vagy belehallgatunk, beleolvasunk megnyilvánulásaikba. Nem kell belepusztulni a velük való túlzásba vitt foglalkozásba.

Hirdetés

Célszerű ugyanakkor eredetüket is megismerni. A származás gyökere a bolsevizmusban található meg. Lényege a munka nélkül szerzett vagyon elherdálása. Erről a herdálásról nem tudnak lemondani. Ma már kevesen élnek a kortanúk. Az államosítások idejében borzalmas volt látni, hogy jutott ebek harmincadjára nemcsak a kapitalisták vagyona, hanem az állami tulajdon is. Olyannyira, hogy a gazdasági élet föléledése után, a háború pusztításainak az eltüntetésével 1947-re fölvirágzott az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság. Már megmutatkoztak ugyan a „tulajdonosváltozás” baljós jelei, iparban is, mezőgazdaságban is, de a háború utáni kietlenségben volt egy erős társadalmi réteg, amely boldog volt, hogy dolgozhat, boldog volt újonnan megszerzett birtokával, a földdel, iparral, kereskedelemmel (amíg el nem vették tőle), és még maradtak a régi kiváló szakmabeliekből is mindenütt, akik továbbvitték a lendületet.

De a fordulat éve után, amikor még a múltból visszamaradt maradékot is fölszámolták, jött a jegyrendszer, a nyomor, a bebörtönzés, az értékek elkótyavetyélése. Kirámolták a kastélyokat, szétszórták a berendezéseiket, műkincset, bútort, műtárgyat. Sőt, magát az épületet is. Csak egy példa. Alcsúton nemcsak az asztalokat, ágyakat, székeket hordták szét, hanem az épületet is. Csak a kastély homlokzata maradt meg. Én vagy ötven éve láttam utoljára. Olyan volt, mint egy színpadi díszlet a sivatag közepén.

A baloldalnak (vagyis a mai ellenzéknek) a vérében van a kótyavetye. Föl nem sorolom azokat az értékeket, amiket elherdáltak, és amelyeket a nemzeti kormány kénytelen most visszavásárolni a külföldiektől, amik között nemzetbiztonsági szempontból fontos objektumok is vannak. Szüntettek meg, mert eladtak kórházi épületet, közösségi gáz- vagy vízhálózatot, nem sorolom. De a csúcsbaklövés a lipótmezei gyógyintézet fölszámolása volt, amiről megszüntetése után derült csak ki, hogy egyébre, mint elmegyógyintézetre a létrehozó végrendelete szerint nem használható. Szétengedték a betegeket, saját és mások épségét is kockáztatva. És aztán ott pusztult Magyarország második legnagyobb épületegyüttese, csodálatos ősparkkal, irat- és könyvtárral, berendezésekkel. És ami a legnagyobb veszteség, maga az intézmény szelleme, tevékenysége, az ott dolgozók szakmai értékfölhalmozása, egyszóval a hagyomány. A hatalmas tudással, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező orvosi és ápolói személyzet szellemi kincse veszett kárba ezzel a balságos lépéssel. Ezen én nem tudom túltenni magamat. Gyakorlatilag az ország legnagyobb repülőterét is idegen kézre adták, most próbálkozik a kormány a visszavásárlásával.

A negatívum jellemzi az ellenzéket. A kormány minden nagy formátumú tervébe belekötnek, mert pitiáner kisszerűek. Én azt sem vonom kétségbe, hogy bizonyos építkezések netán túlhaladták az ország szükségleteit. De a félbehagyott munka százszor nagyobb kár, mint a drágán befejezett objektum. Lehet, hogy a pálya-, az uszodaépítés eltúloztatott, de a lényeg az ÉRTÉKTEREMTÉS; az építkezés mint olyan gyarapítja a közvagyont.

És ez a kormányerők és az ellenzék közti alapvető különbség. Az egyik építkezik, termel, értéket hoz létre, a másik csak pusztít, vagy egyszerűen negációba hanyatlik, és értékeket herdál. Lásd: a budapesti Városháza eladási terve.

Korábban írtuk