Hirdetés

Noha Gyurcsány Ferenc ötévnyi miniszterelnökséget követően csúfosan megbukott, még további tizenhat esztendeig része maradt a magyar közéletnek, megosztó személyisége megannyi tragédia és komédia forrásává vált. Kurta-furcsa lemondását követően hirtelen teljesen eltűnt, de mielőtt a vad összeesküvés-elméletek szárba szökkenhettek volna, pártjának frakcióvezetője fellebbentette a fátylat a talányról: az exelnök könyvet ír, és nem szeretné, ha bárki zavarná.

A Jobbszél eddig is aprólékosan beszámolt a hajdani kormányfő tevékenységéről, gondolatairól és rejtett titkairól, ezúttal is elsőként sikerült megszereznünk a készülő bűnügyi történet szinopszisát.

A mű címe: Ahol a kígyók kígyóznak, avagy hol jegelik a pápai gárdistát

Az előszó: „Miután a Demokratában Fletó címmel folytatásokban lepergett életem filmje, és így szembesültem a kudarccal, amit mindeddig próbáltam magam előtt tagadni, nem maradt más megoldás számomra, mint lemondani, visszavonulni a politikától, ami sok szépség mellett annyi megaláztatással is járt, és inkább írok egy újabb krimit.”

Korábban írtuk

A szinopszis:

Egy távoli ország elnöke, aki legutóbb a csillagok baljós állása miatt elveszítette a hatalmát, újabb ciklusra készül. Ehhez szövetségeseket gyűjt, és elkottyantja terveit otthon a feleségének, aki látszólag támogatja. Közösen építik az imázst, a hátországot, a pártot, alapítványt hoznak létre. Mégse jutnak egyről a kettőre.

– A fene egye meg – fakad ki az asszony –, téged mindenki utál. Ha eltűnnél, én lehetnék az elnök. Hozd csak ki a mirelit csibefasírtot a hűtőkamrából…

Másnap az asszony bejelenti, hogy férje hideg fejjel úgy döntött, visszavonul, mindenről lemond az ő javára. Azt kéri, hogy nyugalma megőrzése érdekében senki se keresse, át akarja gondolni az elmúlt éveket. Valamennyi tevékenységét, közösségi oldalát és számláját befagyasztja. Majd talán egyszer, ha kicsit felolvad ez a fagyos légkör körülötte, újra felmelegíti régi kapcsolatait.