Bennünket, akik önökre szavaztunk, természetesen még jobban érdekel utazásuk és kintlétük története.

Annyit tudunk, hogy július 7-én 23 fideszes parlamenti képviselő utazott ki két hétre az Egyesült Államokba azért, hogy ott különféle intézményeket látogasson meg és angolul tanuljon, illetőleg angol tudásuk szintjét emelje. Ezenkívül se kép, se hang.

Ismerve az amerikai kormányt és megtapasztalva a Bush-kormány magatartását, valamint azt, hogy milyen módon avatkozott be a magyarországi választási eredmények alakulásába és milyen módon viselkedett itteni megbízottja, Nancy Goodman Brinker, a már eltávozott nagykövet, vannak bizonyos sejtéseim.

És ezek nem jók. A Bush-kormánnyal általában sokaknak nem jók sem a tapasztalatai, sem a megérzései. Globálisan.

George A. Akerlof, a kaliforniai Berkeley Egyetem közgazdaságtanára, akit 2001-ben Nobel-díjjal tüntettek ki, a német Der Spiegel című hetilapnak három hete azt mondta, hogy a jelenlegi amerikai kormány a legrosszabb az amerikai történelemben. Hozzátette: annyira rossz, hogy eljött a polgári engedetlenség megkezdésének pillanata.

George Monbiot, a Guardian című brit lap egyik világszerte ismert publicistája, számos világsikerű könyv szerzője pedig azt írta, mintegy három és fél hete, hogy Amerika már nem nemzet, hanem vallás, amely meg van győződve küldetéséről. És mint a vallás papjaival, politikusaival lehetetlen beszélni e küldetésbe vetett hitük helyességéről vagy helytelenségéről.

Magyarország Amerikának rendkívül kis jelentőségű ország. Kivéve azon egy-két, az Egyesült Államokban az itteni ügyeket rendkívül szoros figyelemmel kísérő ember szemében, akik itt születtek. Elsősorban Tom Lantosra, Charles Gatira és George Sorosra gondolok. Pozíciójuknál fogva ők a saját területeiken nagyon sokat tesznek azért, hogy Washington Magyarország-politikája az ő szájuk íze szerint alakuljon, valamint hogy Budapesten ne jobbközép kormány legyen hatalmon. És annak az alaptalan és aljas vádnak a fenntartásában, amelyet Washingtonban nem ellenőriznek, vagyis hogy itt a jobbközép kormányok antiszemiták.

Annak ellenére, hogy Magyarország elhanyagolható tényező Washingtonban, annyi bizonyos, hogy térségünk fontossága felértékelődött az iraki háború óta. Elsősorban persze Lengyelországé, de a romániai Constantában amerikai haditengerészeti támaszpont épül, és Taszárra bármikor ismét szükség lehet. Az is számít, hogy katonákat küldtünk Irakba.

Az „új Európa” országainak felértékelődése ahhoz is vezet, hogy több amerikai figyelem irányul hazánkra. És egy kívülálló szemével vizsgálva a dolgokat, nem feltétlenül vidám a kép.

Először is, Washington szemszögéből úgy tűnhet, hogy Budapest hajlamos fontos amerikai érdekek figyelmen kívül hagyására. Washingtonban hatalmas dühöt váltott ki az, hogy az Orbán-kormány nem az F-16-os, hanem a svéd gépek mellett döntött. Sokkal nagyobb dühöt annál, mint ami a sajtóban „átjött”. A döntés, véleményem szerint, komoly hiba volt. Érzésem szerint gyakran ott állunk a sarkunkra, ahol nem kellene és ott nem, ahol kellene. E konkrét esetben ugyanis nem a technikai paramétereket kellett volna latolgatni, hanem a döntés politikai súlyát. Egyrészt Magyarországot senki nem fenyegeti, másrészt pedig ha támadás érné, nem néhány Gripen, hanem a NATO gépei tudnák megvédeni. De ez az elhibázott döntés már „történelem”, ahogyan az Atlanti-óceán túlsó oldalán mondanák. Az viszont nem, hogy ha veszünk F-16-ost, nem veszítjük el a választásokat. Az amerikai-magyar kapcsolatok terén talán nem olyan tanácsadókra kellett volna hallgatni, akik, sajnos, nagyon sikertelenül látszottak munkájukat végezni. Ugyanis Washingtonban tökéletesen értik a politikai üzletet. „Megvettek” volna egy olyan ajánlatot is az F-16-osokért cserében, hogy attól a pillanattól fogva nem leszünk antiszemiták. Értsd: nem antiszemitáznak bennünket. Lantos ide, Lantos oda.

Önök nem tartják figyelemre méltónak, hogy szinte az összes amerikai nagy lap mellett még a Foreign Affairsben, az Egyesült Államok legrangosabb külpolitikai folyóiratában is megjelent – épp a választások előtt – „az Orbán-kormány antiszemita” vád, minden esetben Brinker (vagyis Washington) vádjához hasonlóan, konkrétum nélkül akkor, amikor most, noha a román kormány és Iliescu elnök ténylegesen olyan kijelentéseket tett a holokauszt ügyében, amelyekre egész Izrael ugrott, e kijelentések egyetlen, ismétlem, egyetlen nagy amerikai lapban nem jelentek meg? Igen. Constanta után vagyunk. Képzeljék, ha Orbán Viktor tesz egy Iliescu-féle kijelenést!

A másik szempont, ami az amerikaiakat nyilván irritálja, az az amerikai átrepülésekkel és a katonák Irakba küldésével kapcsolatos parlamenti huzavona. Kívülről elemezve úgy tűnik, hogy Washingtonnak ínyére lenne, ha Magyarországon egy olyan törvénymódosításra kerülne sor, amelyben a hadügyekkel kapcsolatos kérdésekben a parlament nem kétharmados, hanem egyszerű többséggel dönthetne. Ha én Washingtonnak lennék, ezt a változást „nyomnám”. Másrészt a kormányzó koalíciónak még Hornhoz képest is meglepően rossz teljesítménye alapján nyilván az amerikai nagykövetségnek és a washingtoni külügyminisztérium magyar „desk”-jének is felsejlett az a valós „veszély”, hogy bármit is tesznek a jelenlegi koalíció támogatására, az 2006-ban bukik. Márpedig, ha ez így van, amerikai érdek a jövő kormányzó pártja tagjaihoz vezető, felégetett hidak építésének elkezdése.

Ezt a sejtésemet az önök meghívásának körülményei bennem megerősítették.

Az első meglepő körülmény az, hogy önök a State Department „Voluntary Visitors Programja” (Önkéntes látogatói program) keretében utaztak ki. Az viszont, tudomásom szerint, története során nemigen szegte meg azt az e programra vonatkozó szabályzatát, amely szerint e programban részt vevők nem lehetnek csupán egyetlen pártból. Márpedig most ez történt. Annak ellenére, hogy a Szabadság tér és a Lendvay utca között a viszony már jó ideje meglehetősen hűvös. De persze, e fordulatnak a meglepő voltát azzal lehet tompítani, hogy Budapesten nagykövetváltásra kerül sor. Mindenesetre az egész dolog komoly sietségre utal.

Már ez a körülmény is azt jelzi az elemzőnek, hogy útjuk nem önöknek, hanem inkább Washingtonnak volt fontos. Mivel önöktől a sajtónak az út körülményeire vonatkozóan nem igazán van információja, igyekezni fogok ezeket mozaikszeruen úgy összerakni, ahogyan erről amerikai részről érkeztek információk. Márpedig ezek alapján úgy tűnik, hogy noha az egész utat Szekeres Zsolt kezdeményezte a Magyar-Amerikai Koalíció nevében, valójában annak igazi kezdeményezője a washingtoni külügyminisztérium, illetőleg az amerikai nagykövetség volt.

Az amerikaiak gondolkodása talán a következő: 23 embernek beteszünk a szívességbankba néhány olcsó részvényt, amelynek az osztalékából majd 2006 nyarától kezdve részesedünk. Ha ugyanis rávesszük például Kövér Lászlót arra, hogy a parlamentben olyan módon szólaljon fel, ami egybevág az amerikai érdekekkel, akkor minimális befektetéssel hatalmas nyereséget kasszírozunk be. Washingtonban jól tudják, hogy Magyarország 2004-es EU-csatlakozása nyomán az EU-ban is állást foglal majd az uniót és Washingtont foglalkoztató ügyekben, amelyekben a két félnek ellentétesek vagy nem azonosak is lehetnek az érdekei. Nem is egyszer. És az sem mindegy, hogy Magyarország az ilyen esetekben milyen módon foglal állást.

Gondolom, a kereskedelmi minisztériumban, a külügyminisztériumban és egyéb helyeken történő látogatásaik során megismertették önökkel az amerikai álláspontot. Például az amerikai kongresszusban is, ahol Tony Blinkennel, Donald Blinken volt budapesti amerikai nagykövetnek a fiával is találkoztak, aki a szenátus külügyi bizottsága kisebbségi személyzeti igazgatója. Nyilván személyes kapcsolatok épültek ki önök között vele is, amelyek alapján az amerikaiak később fel is hívhatják önöket. Talán azért, hogy a saját álláspontjuk követését nyomatékosítsák.

Egyébként tudomásom szerint önöket elvitték számos neokonzervatív kutatóközpontba és a washingtoni holokausztmúzeumba is. Ami engem a látogatás légkörében erősen zavart, az a Heather Conley-incidens volt. Ha nem így történt, nyilván valamelyikük ennek cáfolatát megosztja hetilapunkkal. Programjuk szerint önöket egy adott időben fogadta volna Heather Conley, a külügyminisztérium Európáért felelős helyettes államtitkára. Conley asszony azonban késett, és ezért megkérte a szlovák „desk” egyik tagját, hogy kezdje meg önökkel a találkozót távollétében is. A tisztségviselő, talán nem a legdiplomatikusabban, elmondta, hogy Conley azért késik, mert a Capitolium dombján Tom Lantos készíti fel őt az önökkel való találkozóra. Tom Lantos!? A republikánusok által kinevezett vezető tisztségviselőt a ház nemzetközi kapcsolatok bizottsága rangidős, demokratapárti tagja készíti elő és nem egy republikánus honatya!? De még ez sem volt elég. Amikor Conley végre visszatért, azonnal önökre támadt azon „borzalmas” antiszemitizmusért, ami a Fidesz-kormány sajátja volt négyéves kormányzása alatt. Conley agresszíven és nem rangjához méltóan viselkedett, amikor önöket, Kövér Lászlóval egyetemben, leteremtette. Ez volt az a pillanat, amikor egy nyugat-európai delegáció felállt volna és az első repülőre felül, hogy visszatérjen hazájába. De önök, nagyon udvariasan, maradtak. Nyilván azon csodálkoznak már Bush hivatalba lépése óta, hogy egy republikánus adminisztráció miért olyan ellenséges az antikommunistákkal, mint a Fidesz, és miért oly barátságos a posztkommunistákkal és állandó szövetségesükkel, az SZDSZ-szel. Önök – és higgyék el, nem hibáztatom önöket, mert talán tanácsadóik erre eddig nem hívták fel a figyelmet – feltehetően nem vették észre, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját már régóta a neokonzervatívok tartják a kezükben. Nyilvánvaló, hogy e kijelentést a neokonzervatívoknak és itteni támogatóiknak érdekük „összeesküvés-elméletként” lerázni, csakhogy ez ma már az Egyesült Államokban egyre többek meggyőződése, nem is szólva a világ számos fővárosáról, vezető lapjairól és publicistáiról. Mellékesen Gore Vidalnak is ez a véleménye, akit a Washington Post Amerika első számú esszéistájának nevezett. A szeptember 11-i terrortámadást előkészítők is nyilván nevetséges fikciónak bélyegezték volna minden olyan spekulációt, hogy ők a világkereskedelmi központ ikertornyának romba döntésére szövetkeznek.

A „konzervativizmus” és a köztársaságpártiság nem monolitikus tömb az Egyesült Államokban. A neokonzervatívok önöket és olyan embereket, mint önök, gyűlölik és gyűlölni fogják, mert tudják, hogy önök az útjukban állnak. Tudják, hogy önöknek a magyar nemzeti érdekek fontosak. Mi viszont itt éppen ezért szavaztunk önökre. A neokonzervatívok nagyon jól tudják, hogy korábban önök álltak a katonák iraki elküldésének útjába és azt is, hogy a kormányt rászorítják az iraki misszió visszahívására, ha a lengyel övezetben magyar katonákat megölnek. Ha van valami, amihez a neokonzervatívok értenek, akkor az a bosszú és gyűlölet.

Nyilván azt mondják, a párbeszéd fontos Washingtonnal. Párbeszéd? Gondoljanak Monbiotra. Elképzelik, hogy a bolha és a mamut olyan kompromisszumot köt ki, amelynek kimenetele orrszarvú lesz? Egy szuperhatalom Budapest kedvéért nem fogja megváltoztatni álláspontját. Lantosét, Dan Friedét, a Nemzetbiztonsági Tanács Európa-felelőséét, vagy azon szűk elit csoportnak a gondolkodását, amely az Egyesült Államoknak közép-európai politikáját alakítják. Az Egyesült Államokkal a Fidesz csak akkor javíthatja a viszonyát, ha a Fidesz változik. Például olyan lesz, mint a jelenlegi koalíció, amelyikkel szemben Charles Gatinak, Tom Lantosnak és George Sorosnak csak az a kifogása, hogy megbukik. Érzésem szerint útjuk üzenete ez. De változni mégse változzanak, mert nem ezért szavaztunk önökre.