A baloldali terminológia szerint szélsőségesnek minősül minden markáns állásfoglalás, minden olyan vélemény, amely a jelenségeket nevükön nevezi. „Szélsőséges” dolog például rendet, hierarchiát és szigort követelni állami és társadalmi életünkben – de „nem szélsőséges” magasztalni mindenféle destrukciót, zavarkeltést. „Szélsőséges”, aki elítéli a teherautó-platókon vonagló aberráltak gyomorforgató parádéját, de „nem szélsőséges” az, aki serdülő korú gyerekekkel meg akarja kedveltetni ezt az elfajzottságot. „Szélsőséges”, aki néven nevezi a dr. Regös Péter-féle veszetteket, de „nem szélsőséges” az, aki „szellemesen” beletapos a magyar és európai értékekbe.

Sajnálatos, hogy az európai kultúrkör meghatározó politikai tényezői (a kvázi-jobboldaliak is) készségesen szélsőségeseznek és elhatárolódnak, megfelelve a „követelményeknek”, s eközben saját civilizációjuk, saját szocializációs közegük sírját ássák. A tolerancia-idiotizmus ugyanis egyirányú: kizárólag a fehér civilizációra „kötelező”. Példa: a „nem szélsőséges” követelmények miatt „természetes”, ha egy muszlim nő talpig csadorban jár az európai városok utcáin. Vagyis nem neki, az idegennek kell alkalmazkodni, hanem az európaiaknak. Ha azonban egy európai nő miniszoknyában sétál Szaúd-Arábiában, az iszlám törvényei alapján elítélik. Vagyis mindkét helyen az európainak kell alkalmazkodni. Nyilvánvaló tehát, hogy az „idegen szép” jelszava nem általánosan érvényes elv, hanem kizárólag az európai fehér civilizáció megroppantására szolgáló üres szómágia.

A tolerancia-idiotizmus, a „nem szélsőségesség”, a „politikai korrektség” a felvilágosodásnak nevezett, valójában liberális rögeszméket szülő korszak és a valós életet a rögeszmék korlátai közé begyömöszölő magatartás következménye. Célja pedig Európának mint strukturált és magasrendű civilizációnak a lezüllesztése, a szellemi és földrajzi élettér megszállása. Mindezért mára abszolutizálták a baloldali dogmákat, és minden, ami ezeken kívül van, baloldalivá lett közéletünkben szélsőségesnek minősül. Így aztán minden valódi jobboldaliság automatikusan „szélsőséges”.

Valójában azonban a szélsőségesség a politika, azaz a gyakorlat síkján nem abszolút, hanem esetleges, relatív kategória. Ami bizonyos helyzetben szélsőséges, az más helyzetben elfogadott és helyes. Békeidőben például szélsőséges cselekedet lehet fegyverrel fellépni ellenfeleink ellen, háborús helyzetben azonban ez természetes és szükségszerű. Egy tett, egy magatartás megítélése tehát minden esetben függ az előzményektől és a körülményektől. Az okozat sohasem értelmezhető és értékelhető az ok ismerete nélkül. Egy világnézetből sokféle, a körülményektől függő tett következhet, és ezek szélsőségessége, mint említettük, relatív. A határozott fellépés önmagában nem jelenthet szélsőségességet, ha motivációja és célja nemes, értékőrző.

Mindez a gyakorlati életre „transzponálva” azt jelenti, hogy – például – nem Jean-Marie Le Pen a szélsőséges, amikor arra figyelmeztet, hogy Franciaországban gombamód szaporodnak a mecsetek, s ez veszélyezteti az európai civilizációt, hanem azok a szélsőségesek, akik nemhogy nem lépnek fel a nyilvánvalóan pusztító, deformáló hatású tömeges bevándorlás ellen, de sok esetben – az említett liberális rögeszmékre hivatkozva – még elő is segítik azt.

Hazai példa: szélsőségesnek „minősülnek” nemzeti radikális honfitársaink, mert nem hajlandók vakot és süketet játszani, hanem szabad, gondolkodó emberekhez méltón, nyíltan beszélnek bizonyos ordítóan egyértelmű jelenségekről, folyamatokról, tendenciákról. Eltorzult, degenerálódott korunkban a következő tanmesével modellezhető közéletünk: adott egy ház, amelynek gazdája jószívű, vendégszerető ember. Egy nap sötét ruhás vándorok kopogtatnak ajtaján. A jószívű gazda beengedi őket. A vándorok a kemencepadkán kapnak helyet. Aztán a gazda észreveszi, hogy beköltöztek a nappaliba, s közben újabb és újabb vándorok érkeznek. Lassan kisajátítják az éléskamrát („már a spájzban vannak”), a családi kasszát, kigúnyolják a gazda szokásait, családját és lekicsinylő megjegyzéseket tesznek a házra. A gazda tűri, ameddig tűrheti, ám egyszer betelik a pohár, és kiakolbólítja a társaságot. És akkor felzúdul a kórus: szélsőséges a gazda!

Vagyis korunkban a legtermészetesebb (és helyes) magatartás szélsőségesnek minősül – mert a valóságtól és az élettől független dogmák így írják elő.

A politikai kvázi-jobboldal pedig elfogadja ezt a kategorizálást.

Ezen kell sürgősen változtatni.

A jobboldal soha többé ne szabadkozzon már amiatt is, hogy jobboldal. Aki győzni akar, annak világosan meg kell határozni és vállalni kell saját pozícióját, és szilárdan hinnie kell saját igazában. S mindezekhez viszonyítva kell meghatározni az ellenséges erők helyzetét. Azaz: a jobboldalnak végre offenzívába kell átmennie, és határozottan rá kell mutatni a valódi szélsőségesekre, a felforgatókra, a minden valódi, állandó és abszolút értéket, hagyományt, minden magasztost sárba rántó és materializáló, profanizáló és relativizáló (lásd: „a Föld fog sarkából kidőlni…”) rögeszmékre. Egyértelműen le kell szögezni, hogy a tradicionális értékek számítanak abszolútumnak, és a rögeszmés baloldaliak dogmáikkal együtt csak relatívumot képezhetnek.

A magyar és az európai „szélsőséges” jobboldal nem szélsőséges, hanem hűséges az értékekhez; szellemisége és gyakorlata nem akció, hanem reakció, amelynek hatásfokát mindig az akció intenzitása határozza meg. Mindez azonban jelenleg csak védekezés. Itt az ideje a támadásnak, az offenzív magatartásnak. A jobboldalnak el kell indítania a „reakció-akciót”, azaz saját értékőrző magatartását igenis rá kell kényszerítenie a szellemellenes, Európa-ellenes, emberellenes rögeszméket szajkózó komisszárokra. Amit eddig védekezésként tett, ezentúl nem valami ellen, hanem valamiért kell tennie. Építkezni kell. Mindez nem szélsőségesség, hanem helyes, szükséges és természetes magatartás. Aki határozottan vissza akar térni azokhoz a princípiumokhoz, amelyek az embert emberré teszik, s amelyek kijelölik az embernek mint olyannak a helyét az univerzumban, az nem szélsőséges. Szélsőséges az, aki az embert materiális ingerek által irányított állattá, majomszármazékká akarja lealacsonyítani. Szélsőséges az, aki a valóság és az élet helyett absztrakciókat kerget, és a halált szolgálja. Abszolút és relatív értelemben is; elvi és gyakorlati síkon is. A jobboldal a valódi szélsőségek legkíméletlenebb ellenfele.