Labubu

Természetesen nem csupán erről az idétlen plüssfiguráról, a labuburól van szó, de annak elsöprő népszerűsége is tünete valami komoly társadalmi félresiklásnak.

Egyre szembetűnőbb, hogy az úgynevezett fejlett világ fiatalsága mintha nem akarna felnőtté válni. Mi több, a felnőtteket is szeretné magához hasonítani.

Az életünket átszövi a fiatalságkultusz, ami önmagában nem volna baj, ha nem párosulna a felnőttlét felelősségének elodázásával. Közhelyszámba megy a mamahotel-papabank életmód emlegetése, ám a közhely mögött valódi tartalom van, felnőtt fiatal emberek milliói élik harmincéves korukon is túl az érdemi kötelezettségek, a házassággal való elköteleződés, a gyerekvállalás, a munkarendbe tagozódás nélküli életet, amit csak színesítenek az élménypolitizálás eseményei.

Az emberi társadalom évezredeken át működtette a felnőtté válás társadalmi és kulturális intézményeit, szokásait és rítusait. Mindez egyszerre volt kényszer és lehetőség: a családnak szüksége volt rá, hogy a megfelelő kort elérve a gyerek mihamar bekapcsolódjék a létfenntartás munkájába, a gyereknek pedig lehetőséget kínált arra, hogy felszabaduljon a felnőttek uralma alól, és saját életet teremtsen magának. Egészen a közelmúltig a gyerekek várták a felnőttként való elismerést, és addig is legfontosabb szórakozásaik közé tartoztak a felnőttséget imitáló játékok.

Mindez az utóbbi néhány évtizedben végzetesen megváltozott. Infantilis felnőttek mindig is voltak, az úgynevezett Z generációban jelentkező tömegesség azonban minőségi különbséget jelez.

A felnőni nem tudó nemzedék tagjai egyre önállótlanabbak, nem mutatnak vállalkozókészséget, nem vállalnak családot és gyereket, viszont a jövedelmükből játékokat vesznek maguknak, számítógépes játékokat játszanak és könnyen befogadható élményeket gyűjtenek.

Mindennek közvetlen következménye a demográfiai válság mélyülése, hosszabb távon pedig a gazdaság hanyatlása. Az egész világon mutatkozó problémára aligha lehet más a megoldás, mint amit a konzervativizmus képvisel.