Az 1987-ben Lakiteleken megalakulni látszó Magyar Demokrata Fórum, az MDF – vállalva feladatát – tanácskozások sorozatát rendezte meg a következő esztendőben. 1988. január 30-án a Jurta Színházban vitáztak az Országgyűlés szerepéről és a választási rendszer megváltoztatásának a szükségességéről.

Hirdetés

Pontosabban, abban már eleve egyetértettek, hogy változtatni kell, a mikéntről szólt a vita. Megint maratoni méretekben. Harminc előadó kilenc óra hosszat véleményezte a föntebbi témákat hatalmas közönség előtt. A lakiteleki sátorban megkezdett munka tehát folytatódott. Sőt, kiterjeszkedett. Mert a legális, féllegális és illegális ellenzéki szervezetek képviselői is ott voltak, sőt, az állampárt reformgondolkodói is. Annak ellenére, hogy az MSZMP megtiltotta a részvételt.

Itt álljunk meg egy pillanatra. A pártvezetés nem tiltatta be az összejövetelt! Csak a saját tagjait tiltotta el a tanácskozástól. Amit a tagok jó része nem vett tudomásul! S nemcsak jelen volt, hanem ki is fejtette nézeteit. Az ott és akkor elhangzott nézetek és javaslatok alapján állította össze a demokrata fórum szervezőgárdája azt az ajánlássort, amit ötszáz jelenlévő el is fogadott, és följogosította a szervezőket, hogy juttassák el a kormányzathoz, és hozzák is nyilvánosságra. Úgy is, mint az állampárti gyakorlattal szemben álló alternatívát.

Tehát 1956. október 23-a után harminckét évvel békés és hivatalos keretek között fordult szembe a lakiteleki sátor mozgalma más ellenzékiekkel együtt az államvezetéssel. De az állampárt irányította sajtó a reformajánlatokat nem közölte, a kormányfő pedig elutasította a neki is megküldött dokumentumot.

Korábban írtuk


Az adjonisten és a fogadjisten hangneme is merőben más volt, mint ami 56-ban Pesten és vidéken. A durva elutasításra fegyverrel szólt vissza a fölkelők hada, most a demokrata fórum békésen szervezte tovább a tárgyalásos összejöveteleket. Azért hangsúlyozom ezt, mert voltaképpen a lakiteleki sátor más hangnemben és más módszerekkel ott folytatta, ahol 1956. november 4-én abbahagyatták a forradalmárokkal. A bekövetkezendő rendszerváltoztatásban jogfolytonosságot vélek fölfedezni. A lakitelekisátor-mozgalom 1956-ot vitte tovább.

Annyira, hogy a szervezőknek még arra is volt gondjuk, hogy vidékre is kiterjesszék a tanácskozásokat. Miskolcot és Kiskunmajsát említem mint a tanácskozás helyszínét. „Mindkét vidéki fórum sikeresnek bizonyult annak ellenére, hogy a párt központi szervezetei és helyi hatalmi szervei mindent megtettek azért, hogy elriasszák az embereket a tanácskozásokon való részvételtől s ellehetetlenítsék azok megtartását.” (Szeredi Pál) De csak elriasszák, és nem betiltsák vagy erőszakkal megakadályozzák.

Tavasszal, március 6-án és 21-én két egész napos konzultációt is szervezett az MDF a magyar kisebbségekről és az anyaország felelősségéről. A sorsüldözött és az ősi területeinket megszálló hatalmak teremtette helyzet lehetséges megoldásáról. Vagyis az 1945 óta a baloldal által elhanyagolt humanitárius föladatokról. Mert kérem tisztelettel. Az idegen hatalmak alá került magyar nemzeti kisebbségek nyomorgatása Trianon századik évfordulóján sem nemzetiségi kérdés, hanem általános, emberi, humanitárius. „Globális”, megoldásra váró föladat.

1988 sorsdöntő év volt. Május tizenötödikén egy újabb összejövetelen a Jurta Színházban az 1986-ban elfogadott sajtótörvények hiányosságait tárgyalták meg. És megállapították, hogy az állampárt korlátozza a sajtószabadságot. Lásd: az első nyilatkozat elhallgatását. A nyilvánosság számára meg kell teremteni a félelemmentes véleménynyilvánítást.

(Folytatjuk.)