Folytatva az események ismertetését: a gyülekezésről és az egyesülésről szóló törvénytervezet, amely lehetővé tette a politikai pártok megalapítását, csak 1989-ben fogadtatott el. Tehát 1988-ban a demokrata fórum mint párt még törvénytelenül gyűlt össze a a Jurta Színházban és a lakiteleki sátorban. És törvénytelenül is alakult meg.

Akkor már, hála a sajtónak, ennek ellenére az ország nyilvánossága előtt mindez kihirdettetett.

Hirdetés

1988. május 20–22-én tartották az állampárt-értekezletet, amelyen Kádárt és körét leváltották, és augusztus 28-án találkozott az új magyar politikai vezető, Grósz Károly Ceaușescuval Aradon. Abban nem volt semmi megalázó, hogy Grósz ment Ceaușescuhoz, hiszen ő volt az új fiú, neki illett bemutatkozni, de minden, ami történt ott, a magyar politikai vezetés megalázását jelentette.

Korábban emlegettem a jelképek tartalmi mondanivalóját, most is tele volt a találkozó szimbólummal. Az a tény, hogy hajdani magyar területen fogadta a diktátor Grószt, s éppen Aradon, az aradi tizenhárom kivégzésének a városában: sokatmondó. Az is, ahogyan kikényszerítették Grószt a határon a saját kocsijából, és román autó szállította Ceaușescu elé, mint valami vadászzsákmányt. Marosvásárhelyen Kádár hajtotta önként a nyakát a kötél hurkába 1956 után, amikor megtagadta a határon túli magyarságot, most Grósz talán még megalázottabb helyzetbe került. 

Megint nem állhatom meg, hogy ne hasonlítsak és keressek valamiféle összefüggést. Gyurcsány viszonya a határon túli magyarokhoz, Cseh Katalin és Donáth Anna szégyenteljes akciói és újabban Fekete-Győr András nyikhajkodása a marosvásárhelyi Kádárhoz és az aradi Grósz Károlyhoz vezetnek vissza. Kimondhatjuk: a mai magyar baloldal és a liberális katyvasz minden változata, bezöldülve is ennek a Kádárnak és ennek a Grósz Károlynak az egyenes ági leszármazottja. És! Ceaușescu szellemének alázatos papnői és papja; Donáth Anna a tetejébe még az EU-s vezetés másodvonalának smúzol és árulkodik.

Korábban írtuk

1988 azzal kezdődött, hogy Ceaușescu bejelentette modernizálóprogramját. Ami azt jelentette, hogy hétezer magyar települést totálisan fölszámolnak. Gyakorlatilag nem népirtás, de nemzetirtás volt ez mindenképpen. És Grósz azért ment volna Romániába, vagyis a Bánságba, hogy erről tárgyaljon, de erről szó sem esett. Kutyává alázott politikussal nem lehet tárgyalni. Vagyis a mai ellenzéki pártok alakoncainak „vérrokoni” előzményével.

A lakiteleki jegyzőkönyvet és Bíró Zoltánt idézve, ez az esemény „szinte letaglózta a magyar társadalmat”. A lakiteleki találkozó summázata szerint: „a magyar miniszterelnök nem teheti meg, hogy az erdélyi kétmillió magyar rovására vagy a magyar társadalom rovására igyekezzen olyan alkut kötni, amely gyakorlatilag nem vezet eredményre, és amely gyakorlatilag nem minősíthető alkunak…”

A lakiteleki összejövetelt megelőzően a fórum szervezői 1988. augusztus 28-án elfogadtak egy nyilatkozatot Grósz Károly aradi látogatásáról, vagyis a magyar külpolitika megalázó kudarcáról. Ezt a nyilatkozatot a Szabad Európa nyilvánosságra is hozta. Ezzel a demokrata fórum markánsan kilépett a nemzetközi porondra, és ennek a kilépésnek nemcsak az volt a jelentősége, hogy a regnáló politikai rendszert megbírálta nyíltan, hanem éppen az, hogy a magyar nemzeti kisebbségek sanyarú sorsának ismertetésével cselekedte mindezt. És sikerült fölvenniük a kapcsolatot a pártfogoló nemzetközi erőkkel, nevezetesen „osztrák mozgalmakkal”. Mégpedig azért, hogy az osztrák néppárt és kormánya hivatalosan forduljon az ENSZ-hez, hogy „az erdélyi magyarsággal szemben alkalmazott módszereket leállítsák, mindenekelőtt a falurombolást, és kedvezőbb körülményeket teremtsenek a magyar és más nemzetiségek számára”.

(Folytatjuk.)