A villa nappalijában foglaltak helyet. Ferenc és Klára a fotelekben, Gergő egy kis sámlin, a szőnyeg szélén. Lábát előrenyújtotta a padlón, de a kutya megbotlott benne. Zavartan bocsánatot kért az ebtől, és maga alá húzta a túlzottan hosszú végtagjait. Ferenc rápillantott.

Hirdetés

– Unicumot? – Péter már hozta is, felszolgálta, aztán visszament a konyhába parizert enni.

– Az első forduló kedvünk szerint alakult – állapította meg Ferenc.

Felhajtotta a pohár tartalmát, és újra töltött magának. A többieket nem kérdezte.

– Ki hitte volna? – kacsintott.

Mindhárman kuncogtak.

– De most újra töprengenünk kell, a hétszázát neki! Ki nyerje a második fordulót?

Gergő lenyelte az Unicumot, és jelentkezésre emelte hosszú, vékony kezét.

– Én. Én szeretném.

Ferencnek félrecsúszhatott az ital, mert erre csúnyán krákogni kezdett, és olyan szigorú, rendreutasító pillantást vetett a mélybe a főpolgármesterre, mintha kormánypárti provokátornak vélné egy kampányrendezvényen. Gergő elbizonytalanodott.

– Azt ígérted…

– Lárifári! Nyertél Zuglóban, nyertél Budapesten, voltál miniszterelnök-jelölt és adjunktus, PhD és poliglott. Hát Klárámnak mi marad?

– Utána visszalépnék. Csak öt percig… Sose volt még senki kerületi polgármester, főpolgármester és kormányfő is. Később lehetnék köztársasági elnök.

– Nem, Gergő, itt a vége. Hallottál már a jegenyefákról és növekedési korlátaikról?

– Mégse dobhattok el, nekem kétévente indulnom kell valamilyen választáson. Szerezzetek nekem egy jelölti pozíciót, nekem ez a foglalkozásom, ehhez értek, elindulok bármilyen szavazáson.

– Hát jó, benevezünk a következő konklávéra, úgyis keresztény vagy.

Klára elvesztette a türelmét:

– Fogd már be, Feri, mit győzködöd, én fogok nyerni, anyám is megmondta, ugye nem akarsz ellenkezni vele?

– Édes kis vörös grófnőm, maja kraszivaja Klarissza. Persze, hogy te nyersz, csak gondoltam, megvárjuk, amíg Gergő hazabiciklizik, és utána beállítjuk a szavazatszámláló programot.

Korábban írtuk