Megúsztuk Szörnyű álmom volt. Kormányülés volt Balatonőszödön. Egyetlen témája az volt, hogy mit lehetne még eladni. Mivel nagyjaink már mind elkótyavetyéltek, Kóka miniszter úr és cinkosa, Molnár főfelcser közös javaslatot nyújtottak be, amely arról szólt, hogy értékesíteni lehetne Csongrád megyét. Az érte befolyó összegből meg lehetne szüntetni az összes vidéki kórházi ágyat, fel lehetne számolni a még működő összes vasútvonalat, mely, mint tudjuk, ráfizetéses és egy saját türelmi zónával rendelkező kormányzati negyedet lehetne építeni a Nyugatitól a Hősök teréig. A türelmi zónára azért lenne szükség, hogy biztosítva legyen a kultúrált szórakozás. Csongrád megye eladásával pályázat útján Svichák Oszkárt, Gyurcsány Ferenc atyai jó barátját (későbbi cellatársát) lehetne megbízni a Fogd a lóvét és Fuss Kft. ügyvezetőjét. A megyére négy potenciális és egy impotenciális vevő jöhetne szóba, úgymint Románia, Szerbia, (természetesen) Izrael és és maga Svichák Oszkár kárpótlási jegyért, valamint az aprószentek közül Feri bohóc jeligével ellátott pályázó, aki magát bérhazudozónak titulálja. Ez utóbbi ajánlata úgy szólna, hogy a megye megvétele után a magyar állam visszabérelné, és a bérleti díjból történne részletfizetés. Végül is nem tudom, hogy létrejött-e az üzlet, mert a fogam csikorgása felébresztett. Azonnal több helyen is érdeklődtem, hogy Magyarország jelenlegi területe mekkora. Megnyugtattak, hogy továbbra is 93 ezer négyzetkilométer és még csak jelzálog sincs bejegyezve Csongrád megyére bizonyos Feri bohóc javára (ez egyszer még megúsztuk). Soós Gézam, Balassagyarmat

Fizetni kell Vettem egy nagy levegőt és elolvastam az egész őszödi beszédet. Mire a végére értem, ott állt előttem egy ember lelke, pőrén, a maga válságában. Már fel sem tűnt a trágár beszéd, szinte lényegtelenné vált a zsarolással felérő beismerés, mert mindez csak díszlet. A szomorú valóság az, hogy Gyurcsány hangosan gondolkodott arról, hogyan kell megtartani a szocialista szavazótábort azért, hogy ő maga hatalmon maradjon. Az ország miniszterelnöke csak szólamként és csak néha említette magát az országot, a népről szót sem ejtett. Ezt az embert kizárólag önmaga és az „ősellenség”, Orbán Viktor hatalomból való kiszorítása érdekli. Amikor mindezt átgondoltam, megjelent előttem egy kép. Egy másik emberé, aki látszólag nem hasonlít Gyurcsányra. Egy nőé, akitől távol áll a trágár beszéd. Halk szavú, elegáns, kalapos. De ha mindent lehántunk róla, kiderül, hogy őt is kizárólag a hatalom érdekli. S bár szerinte egyforma távolságra áll a két nagy párttól, hatalomba segítette Gyurcsányt és Demszkyt. Pedig vélhetően egyikőjüket sem szereti, viszont olthatatlan gyűlöletet táplál az iránt az ember iránt, akinek a kormányában igazságügy-miniszter volt. Örök rejtély, hogy miért. Persze ezt a ballib sajtó nem kérdezi meg tőle, mint ahogy azt sem, mi is az a folyton emlegetett antalli örökség. Tudni kéne, miről is szólt a rendszerváltás utáni első négy évünk. Az ország gondtalan lerablásáról, vagy egy, a hálózatok és az idő fogságában vergődő tisztességes ember eleve kudarcra ítélt harcáról. Egy biztos, ez utóbbihoz Dávid Ibolyának és csapatának semmi köze sincs. Fényesen bizonyítja ezt az utóbbi napokban meghozott bírói ítélet, amely pénzbírsággal sújtja az MDF-ből jogtalanul kizárt képviselők miatt Herényi Károlyt. Persze lehet még legyintgetni, mosolyogni meg fellebbezni, de a végén úgyis fizetni kell. Mert előbb-utóbb eljön az igazság pillanata és akkor mindenkinek fizetni kell (aki tartozik)! Juhász Margit, Miskolc

Exodus Emberjogilag sülhet biz a pofánk. Mert nem elég, hogy nem tudunk idomulni a maffiokráciához, hogy antiszemiták, árpádsávosak, csőcselék, miegyéb vagyunk, ezt még megfejeljük rasszizmussal, és elkergetjük a romáinkat világot látni. Rettegésben élnek, szaporodnak szegények. A kormánynak, az SZDSZ-MSZP-nek meg annyi a baja, hogy nem győz őszödözni. Nézem a közszolgálatin a Csellengők című műsort. Telefoninterjú. Esztergomból kér segítséget egy aggódó anyuka, mert még októberben eltűnt a legidősebb fia, a tizenhat éves Kolompár László. Ezúton (is) reméli a család, hogy megkerül a nagyfiú, merthogy hazavárja őt a kilenc testvére meg a tizenhat éves terhes felesége. Kérdésre válaszolja a mama, hogy ez a terhesség nem korai dolog, mert náluk, cigányoknál ez így szokás. Sőt, nem újság a 13 éves korban való szülés sem. A papa éppen börtönben van, Az „öregasszony” sem kóstál harminc évnél többet, a meglévő tíz mellé könnyedén elképzelhető még öt-hat rajkó. Az eltűnt Lackóról még annyit mondott a mama, hogy szegény egy kicsit szellemi fogyatékos, meg hogy kleptomániás (így, szó szerint!). Ha belegondolok, hogy az apa börtönben, az anya tíz gyerekkel és egy domborodó hasú mennyel – szóval hogy miben van nekem ez a család (na, ezt visszavonom), szóval a költségvetésnek. No de azt akartam az egészből kihozni: nem csoda hogy menekülnek, ha ilyen „keveset” tudok rájuk szánni (no, ezt visszavonom), szóval a költségvetés. Távolról sincs akkora nagy hullámverése egy másik menekülésnek, az egészségügyiekének. Orvosok, ápolók stb. sokasága megy világgá, úgyszólván a kutya sem törődik velük. A cigány a hírérték, úgy látszik nélkülük leszünk szegényebbek. Amazok meg hadd menjenek! Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros

Biztos. Biztos? A műországot felveszik 2007. jan. 1-jétől az EU-ba. Összeharácsolt országukban a románok a kisebbségek dolgait úgy „rendezik”, mintha a kisebbségek nem is léteznének. Kolozsváron kidobnak magyar oktatókat az állásukból „multikulturálisan” azért, mert az anyanyelvüknek szeretnének érvényt szerezni; az RMDSZ rossz kisebbségi törvényét is torpedózzák szárazon és vízen egyaránt, hallani se akarnak róla; a romániai magyar oktatást ott sorvasztják, ahol tudják, többségi „demokratikus” kibúvókat használva mentségül; a romániai magyar egyházakat ott idegesítik épp, ahol problémáikkal találkoznak, úton-útfélen stb. Bátran sorolhatnám tovább a román kisebbségi „imádatot”. 2020-ban is itt ücsöröghetnék írógépem mellett, és szorgalmasan körmölhetnék a témáról. Ebből, a kisebbségekkel mostohául bánó gonosz meseországból, fogadott el az EU minap kisebbségügyi biztost, hogy a kisebbségi sorsot „édesítse” az EU-ban. Leonard Orban román-magyar korcsítúra, aki kóros bizonyítási kényszerben szenved a román állam iránt: be kell bizonyítania, hogy félrománként románabb az összes románnál. Történelmi tapasztalatokból és pszichiátriai tanulmányokból tudjuk, hogy a korcsok hiperkompenzálás miatt egyik felükkel túlságosan kivételeznek, másik felüket pedig tudatosan elnyomják, hogy a kenyéradó felüknek bizonyítsák azt, hogy nem korcsok. El tudtam volna képzelni egy finn vagy egy svéd EU-kisebbségügyi biztost. TO., Mikháza

Széles fejsze Nagy „fegyverténynek” tartom a Fidesz győzelmét az önkormányzati választásokon. Narancssárga lett az ország, mégpedig soha nem látott mértékben. Az ellenzék diadala azonban nem tehet senkit elbizakodottá, mert az ördög nem alszik. Őszöd óta még világosabb, hogy mi a burzsuj elvtársak és az újgazdagok fegyvere. Bevallották: a hazugság és a trükkök. Ezek egyike, hogy a sajtófölényükkel visszaélve (fondorkodva és ármánykodva) megpróbálnak éket verni az ellenzék vezetői közé, hátha sikerül azokat összeugrasztani egymással. Kedves elvtársak! Ha ti nem az országépítéssel, hanem a Fidesz belügyeivel foglalkoztok, hogy fogjátok hazánkat kiemelni az adósságcsapdából meg az államháztartási csődből? Nekem több mint gyanús, ahogy a balliberális tömegtájékoztatás újabban „fölkapja” az Orbán utáni legerősebb embert, Kósa Lajos debreceni polgármestert. Mindenhova meghívják, „futtatják”, favorizálják, mintha nagyon szeretnék őt. Azért próbálgatják, „kóstolgatják” makacs kitartással, hátha sikerülne valami rést találni, ahol az intrika és a machináció behatolhatna. Hosszabb ideje figyelem a televízióban a meddő kísérleteket, de Kósáról minden tisztességtelen próbálkozás lepereg. A sunyi, alattomos kérdésekre öntudatosan és meggyőzően válaszol. Miközben a vörösök még inkább belevörösödnek az erőlködésbe, a fiatal polgármester tiszta, egyenes szavai célba érnek és találnak. Ilyenkor nekem József Attila szavai jutnak eszembe: Az úri pusztaság rikoltoz,/ a széles fejsze mosolyog. Kövér Károly, Szeged

Vasút „Hív a vasút, vár a MÁV”. Régen ezt hirdették a kommunisták. Most meg az orvosi egyetemen kiművelt dilettáns és a sleppje elbontatják. Az országot szerintem is így kell építeni. Ami útban van, azt bontsuk el, hogy legyen hely a másiknak. Csak egy kérdés a polihisztor Kókához. Valamikor a nép pénzéből épültek ezek a vasutak, hogy ő is értse: a sínek. Mivel az átkos Kádár-kormány vasútépítés címen kihúzta a zsebemből a pénzt, ugye remélhetem, hogy Kokkantyú a vonalak megszüntetése után kárpótol, elvégre az enyémek is, ő pedig hátulgombolós sem volt, amikor épültek. Furcsa az nekem, hogy a sajátjának hiszi. Kóka uram, te csak miniszter vagy, nem tulajdonos. Tőlem a saját kéglidet akkor robbantod föl, amikor akarod (csak kérlek, szóljál előtte a szomszédodnak). Az a tied. De hova akarod dugni a bontásból bejövő pénzt? Figyelj ide! Bontasd el a hidakat is, add el a MÉH-nek és a maradék pénzből vásároljál kompokat, amivel az egyik céged átviszi az utasokat az egyik partról a másikra. Persze méregdrágán. Kónya Béla, Budapest

Budaházy, a „hős” Szörnyülködve olvasom, hogy Budaházy Györgyöt bizonyos jobboldali, „radikális” körökben hősként emlegetik, amióta menekül a rendőrség elől. Hogy ez miért zavar? Azért, mert tudjuk, hallottuk az elmúlt hetekben, hogy a tüntetők közül mennyien vállalták az előzetes letartóztatást és a bírósági tárgyalást, holott tudták, sok jóra nem számíthatnak ettől a rendszertől. Ő viszont elbujdokolt. Ez az én olvasatomban nem hőstett, sőt, gyávaságként értékelem, ha valaki nem vállalja tettei következményeit. Két hete aztán kis híján leestem a székről. Egy levelezőlistán üzenetet kaptam, hogy gyűjtsünk „a hős Budaházynak”. Számlaszámot is mellékeltek. Ez aztán kiverte nálam a biztosítékot. Azt hallottam, Budaházynak több vállalkozása van, állítólag kertes háza is a főváros mellett. Most pedig, miután hőssé avatták, jó szándékú, kis pénzű emberek fognak neki pár száz, pár ezer forintot átutalgatni. Néhány végletekig csalódott ember ugyanis nem gondolkozik, csak sajnál egy embert, akiről a neki szimpatikus körök azt mondják, sajnálni kell… Magam is úgy gondolom persze, hogy Gyurcsánynak mennie kell. Tisztelem azokat, akik bizonyos határokon belül mindent meg is tesznek ezért a saját eszközeikkel. (Józan keretek persze vannak!!!) De arra kérek mindenkit, gondolkozzon! És ne higygye, hogy mindig az a legjobb ember, aki a leghangosabban szidja azt, akit mi is a pokolba kívánunk. V. F. P, Budapest