A tüntetőkhöz

Hölgyeim és Uraim! „A legújabb európai forradalom egy hete tart”, írta a múlt szombaton Magyarországról szóló tudósításában a német Die Welt című lap. Ennél többet és egyben szebbet képtelenség mondani arról, mint amit Önök tesznek. Történelmet írnak.

A politikai logikának Tisztelt Politikai Logika! Azért írok Önnek nyíltan, mert nemigen érdekel, hogy levelem sokak egyet nem értésével találkozik majd. Hiszen ha valóban hiszünk a szólásszabadságban, vajon nem ér-e többet akár a tévedés bűne is, mint a bármilyen mértékű népszerűség – főként, ha valaki újságírással foglalkozik? Tépelődésemet ugyanis nem tudom már magamba fojtani. Azt sem tudom, hogy helyesen teszem-e fel a kételyeimre vonatkozó kérdéseket vagy sem, de talán nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy elolvashassa az, aki akarja. Ugyanis én, tisztelt Politikai Logika, az utóbbi években egyre kevésbé értem Önt. Elsősorban és természetesen a magyar politikai életre gondolok. A másik oldal politikájának megértése semmilyen nehézségbe nem ütközik. Különben is, a koalíciós pártok morálfilozófiáját Magyarország miniszterelnöke esszenciájában fejtette ki nyilvánosságra került balatonőszödi levelében. Nekem mindabban csak az okozott meglepetést, hogy a nyilvánosságra került beszéd oly sokakat sokkolt, holott mondanivalója számomra teljesen természetes volt. Amit Gyurcsány elmondott, sokan tudtuk eddig is. Éppen ezért nem értettük, hogy ezt az embert és ezt a koalíciót miért szavazták meg. Amit viszont nem értek, az a nemzetközi politikai nyelvezetben jobboldalnak nevezett magyar politikai pártok magatartása. Nem megyek unos-untalan ismételt részletekbe, hiszen szinte mindenki ismeri őket: kezdve az állami vagyon átadásától „ezeknek” egészen a polgári körök ejtéséig. Semmit sem értek mindebből, kedves Politikai Logika, és erre kérek Öntől választ. Vagyis arra a kérdésre, hogy miért értem én a másik oldal politikusait, a másik oldal szavazótömegeit, miért értem én a mi oldalunk szavazóinak – úgy érzem – igen nagy többségét, de ugyanakkor miért nem értek én szinte semmit abból, amit a jobboldal politikai pártjai tesznek? Legfőként a 2002-es választási vereség elismerésének pillanatától. Az első jobboldali kormányról ne essék szó, mert arról kegyeletsértés nélkül nehéz írni. Mivel idejét nem akarom feleslegesen rabolni, az előbbi kérdésemből csak egyetlen esetet magyarázzon el nekem. Mégpedig Magyarország vezető jobboldali pártjának azt a döntését, hogy – ha már elhatározta – miért mondta le a múlt szombatra tervezett nagygyűlését? Mivel Önt Politikai Logikának hívják, ezért a kérdésre kifejezetten a politikai logika alapján adjon választ. Dilemmám a következő: a nagygyűlés lemondásának oka az volt, hogy a kormány rendfenntartói és hatóságai nem akarták biztosítani az összejövetelt és a Fidesz elfogadta a kormány azon érvét, hogy súlyos provokációtól tarthat. Így azután végül is meghajlott a kormány akarata előtt és megtette azt, amire kérték, vagyis lemondta a nagygyűlést. Tehát teljesült a kormány óhaja. Igen ám, de korábban a jobboldali pártok udvarából azt hallottuk, hogy a provokáció a másik oldalnak jó. Ha viszont ez igaz, akkor a jobboldal szempontjából e két állítás egyszerre nem lehet igaz. Vagyis nem lehet igaz az, hogy a koalíció politikailag profitált volna egy olyan választási gyűlésből, ahol ő provokál, de abból is hasznot hajt, hogy nem tud provokálni, mert sikeres nyomást gyakorolt a gyűlés megtartása elhalasztására. Tehát ha logikailag nézek a dolgokra, akkor a koalíció önzetlenül lemondott arról, hogy végrehajtsa az állítások szerint neki jó provokációt. Azért, hogy szintén neki legyen jó politikailag, mert a provokáció elmarad. Nekem ez, kedves Politikai Logika, fából vaskarika. És egyszerűen nem értem. Sőt: nem értem azt, hogy a pártokba szervezett magyar jobboldal – mint olyanynyi másban – miért cselekszik a világon egyedülálló módon, vagyis úgy, ahogyan azt a vele szemben álló oldal kívánja? Vajon mikor cselekedett az elmúlt 16 évben a nemzetközi politikai terminológia szerint baloldalnak nevezett koalíció vagy ellenzékben az MSZP, illetve az SZDSZ annak megfelelően, hogy a jobboldal milyen kívánságot fejezett ki irányukban? Kezdve a taxisblokádtól egészen addig, hogy ne tegye tönkre az országot és ne hazudjon? Soha. Miért van ez így? És miért van az, hogy nálunk egy marginális jelenség – vagyis a provokátorok – fontosabbak a lényegnél, vagyis akár egy tüntetésnél vagy egy választási nagygyűlés megtartásánál. Hogy ez máshol mennyire nincs így, hadd említsek két példát. Az egyiket tálcán kínálta fel Huth Gergely Fejezzük be a rendszerváltást! címen a Magyar Nemzetben a múlt hét péntekén megjelent cikke. Amelynek az eleje felé – és ezzel csak futó utalást teszek arra, amit írtam az első kormány kegyeletsértési bírálata nélküli lehetetlenségéről – azt írja Huth, hogy „Miközben a magyarok becsületes többsége azon vitatkozott, hogy a Kossuth- vagy koronás címer váltsa-e fel a régit, a pártállami elit a világ egyik legpikánsabb gazdasági tranzakciója, a spontán privatizáció során gyakorlatilag a saját nevére vette az állami vagyon legértékesebb részét… Így a baloldal mérhetetlen gazdasági előnyre tett szert, aminek a segítségével játszva a markában tarthatja a magyar közéletet”. De ezt, mint jeleztem, csak zárójelben. Függetlenül attól, hogy nem értem, kedves Politikai Logika. Tehát vissza az elveszett fonalhoz. Ez pedig az, hogy Huth személyesen volt jelen akkor, amikor Szerbiában megdöntötték Milosevic rendszerét. Erről így ír: „Néhány ezres csoportok tiltakoztak Belgrád és a vidéki városok utcáin, a jugoszláviai választások eredményének elismerését, a kormány távozását és valódi rendszerváltást követelve. A tömeg napról napra növekedett, amíg a helyi becslések szerint egymillió főre nem dagadt az emberáradat, amely a centrumtól egészen a külsőbb kerületekig húzódott… Ott is volt felfordulás: a demonstrálók kisebb radikális körei párbajt vívtak a rendőrökkel, feldúlták a köztévé székházát, Milosevics pártjának épületét és a parlamentet. A rendszer mégsem ettől, hanem a hatalmas tömeggel szembeni tehetetlenségtől bukott meg: nem tudták, kit tartóztassanak le, kire lőjenek, és egyáltalán, ki hajlandó még lőni, bilincselni a rendvédelmiek közül. A nemzetközi közvélemény persze nem kérdőjelezte meg a demokratikus fordulatot a békés tömegből kiváló kisebb csoport tettei miatt”. Vajon mi lett volna, kedves Politikai Logika, ha a tüntetés vezetői a radikálisok miatt lefújják a tüntetést? Milosevic marad. És vajon mi történt egy nappal azután Libanon fővárosában, amikor nálunk lefújták a választási nagygyűlést provokációtól tartva? Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője a 3,8 millió lelket számláló országban több százezer ember előtt megtartotta tüntetését annak ellenére, hogy kiprovokálhatta volna nemcsak azt, hogy az ország déli szomszédja – amelynek az emberiség elleni és háborús bűnök elkövetése napi rutin – bombákat szór a tömegre, hanem azt is, hogy egy amerikai gyártmányú, lézerirányítású rakétával őt magát, Naszrallah sejket lövik ki, hiszen halálos ellenségei nemegyszer fenyegették meg likvidálással. De Naszrallah sejk kiállt és megtartotta a gigantikus tömeggyűlést. Mert neki ne az ellenség diktálja, hogy mit tegyen. Tehát, kedves Politikai Logika, nálunk miért nincs úgy, ahogyan az a világ más országaiban van, vagyis az, hogy egy politikai csoportosulás vagy párt magatartását saját célkitűzései, nem pedig ellenfelei fenyegetései, illetőleg marginális jelenségek szabják meg? Miért?

Kende Péter szociológus Ön, aki az ötvenes években a Szabad Népnél, a Népszabadság jogelődjénél rótta a sorokat, öregkorára ismét visszatér régi, kedvenc szavaihoz, akár egykori kollégái közül oly sokan. Igaz, ők – Öntől eltérően – nem éltek Párizsban hosszú évekig és így évtizedeken át szélsőjobboldaliztak, szünet nélkül, 1990 előtt és után. Ön, aki az Önhöz hasonlóan exkommunistákból álló kormány rendíthetetlen híve, a balliberális francia lap, a Libération – amely oly mérhetetlenül gyűlöl minden jobbközép kormányt Magyarországon – szeptember 21-i számának adott interjút. Ön persze a budapesti demonstrációkról összehordott ott mindent, ami klisé és amely kliséket sem a BBC-től, sem – ami némiképp meglepő – a CNN tudósítóitól nem hallhattuk. Viszont Ön elkötelezett barátai szemszögéből nyilatkozatának egyik záró mondatában egyszer óvatlan volt. Nagyon óvatlan. E mondatban ugyanis azt mondta, hogy „Október 1-jén helyhatósági választások lesznek, és ha a kormánynak rosszak lesznek az eredményei, akkor ez még jobban gyengíti legitimitását”. Márpedig az Ön lapja – kormányának egyik legfontosabb szócsöve -, a Népszabadság azt vetette Orbán Viktor szemére, hogy a helyhatósági választásoknak semmi közük a kormány legitimitásához és hogy aki ennek ellenkezőjét állítja, az hazudik. Akkor most a Népszabadság vagy Ön hazudik? Kende, ne legyen már annyira Fejtő. Hisz ő már teljesen szenilis.

Kristóf Attila Kedves Attila! Rendkívüli esemény, ha cikkedet nem úgy kezded és fejezed be, hogy „Én nem tudom”. Majdnem olyan ritka, mint egy atomtámadás. Szeptember 22-én is ez történt Szellem a palackból című esszédben, amelynek alcíme ez volt: Tanúi vagyunk annak, hogy az ország minden morális értéke veszendőbe megy. Persze Gyurcsány őszödi beszédéről írtál, bőven idézve a nyilvánosságra került szövegből. Majd ez következik: „Ez az ember tudatosan hazudott és hazudik. Lehet, hogy a beszéd nyilvánosságra hozásával önmagát buktatta le, mivel annyira magabiztos, pimasz és szemtelen. Talán túlmegyek az illendőség határán, amikor azt mondom, hogy hozzá képest a piaci légy kerecsensólyom? Kissé túl vagyok hevülve, akárcsak ő azon a napon. Mert tegnap éjszaka az ablakomon át bedübörgött az utca, a Blaha Lujza és a Köztársasság tér. Attól tartok, ezek nem unják meg, nem mennek haza. S van egy kérdésem: vajon fojtogatta-e Gyurcsányt a röhögés, amikor választási vitájuk során hazugsággal vádolta az ellenzék vezérét, miközben az, hülye tanácsadóira hallgatva, a pökhendiség kontrasztjaként olyan szerénységbe burkolódzott, mint egy viseltes lódenkabát?” Ha már Te is ilyen kemény szavakkal teszel fel kérdéseket, kezdem úgy érezni, hogy világunk kezd jó irányba haladni. Cikked – nyilván ezért is a szerény „Én nem tudom” hiánya annak elejéről és végéről -, nem a szokásos helyen, hanem egy oldallal előtte, a hatodikon jelent meg. Áthajtva a hetedikre, Lukács Csaba – Magyarország minden bizonnyal legjobb tudósítója – vezércikke így fejeződött be: „Most tartásra van szüksége a nemzetnek, nem sumákolásra. Erőre, de nem erőszakra. Taktikázás helyett világosan meghatározott célra, és az odáig vezető út részletes kicövekelésére. Fidesz, ébresztő!” A szememet dörzsölöm.