A Fidesz kampánystratégáinak

Mottó: „S aki kételkedik, az áruló, és aki kérdez, az is áruló” (Stefka István interjúja Beke Katával a Magyar Nemzet július 30-i számában)

Tisztelt Uraim (vagy Hölgyeim és Uraim)! Most ismét áruló leszek, mert egyszerre kérdezek és kételkedni is fogok. Az önökkel szemben ellenségesnek tudtommal nem nevezhető Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki közös választáskutatási programjának részeként 2005. júliusában is felmérték a pártpreferenciákat. A pártok választói támogatottsága táblázat biztos szavazó pártválasztók sorában a következő adatok olvashatóak: MSZP 41, Fidesz 46, SZDSZ 6, MDF 3. Ha a mostani koalíciós pártok támogatottságát összeadom, akkor a mai koalíció 47 százalékot, önök pedig 46 százalékot kapnának. Így két kérdés merül fel: 1. Elégedettek-e ezzel az eredménnyel főként annak tükrében, hogy milyen kormánnyal és annak milyen alulmúlhatatlan teljesítményével állnak szemben? 2. Biztosak-e abban, hogy eddigi kampánystratégiájuk helyes, és hogy az jövő tavasszal biztosítani tudja majd a jobboldal győzelmét?

* * *

Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnöke

Kedves Tamás! Úszóink a montreali világbajnokságon kék-fehér mezben úsztak. Míg csaknem minden más csapat a saját nemzeti színeiben. Nem tudom, hogy a kék-fehér kinek lehetett az ötlete, de hát nálunk közismerten sokan vannak, akik a görög színek hívei. Nem vennéd át a görög úszószövetség elnökségét, hogy a következő úszó-világbajnokságon viszonossági alapon a görögök piros-fehér-zöld dresszben szeljék a habokat? Vannak persze, akik szerint a kék-fehér színt nem is a görög zászló inspirálta, de hát azoknak a hangjára bölcs hetilapunk nem is hallgat.

* * *

John Pilger The New Statesman Egyesült Királyság II. rész

Ott tartottunk tehát, hogy Fodor András és Jeszenszky Géza „Deák Ferencz Polgári Internetes Levelező Köre” (további tagok Ferencz Csaba, Lengyel Alfonz és Bulla Károly) megtámadta hetilapunkat, pontosabban az itt Tony Blairhez címzett levelemet. Nos, Pilger úr, ha már ön – noha ön nemzetközileg ismert és elismert publicista, valamint dokumentumfilmes – ezekről az urakról soha nem hallott, akkor hadd idézzem a kettosallampolgarsag.hu című internetes portált, amelyről szintén most olvas először. Nos, e polgári kör elsősorban az Amerikában élő Fodor András által kiötlött, az SZDSZ ad hominem „érveihez” hasonló piszkoskodásokkal és hazugságokkal megspékelt támadását meglehetős keménységgel veri vissza. Ugyanis, írják helyesen e honlapon, a Blair-nek címzett levél egyáltalában nem a „magyar jobboldal” nevében íródott, mert – mint minden itteni levelemet – a saját nevemben írom. Vagyis ezek nem "a magyar jobboldal nyílt levelei", hanem kizárólag az enyémek. A kettosallampolgarsag.hu válaszában azt is szemére veti ennek a bátor polgári körnek, hogy e „Deákot zászlajára tűző társulatnak megint nem a tomboló magyar- és keresztényfóbiával van gondja, nem a Tilost, az indexet, a balliberális lapokat bombázza levélkampánnyal, nem azokat illeti durva jelzőkkel”, hanem a Blair-levél szerzőjét. E támadásban egyébként az a hazugság is olvasható, hogy a levél szentté avatja a londoni merénylőket. „Nagy szerencse”, írják, hogy a Magyar Nemzet „észbekapott” és nem ő, hanem a Demokrata közölte e nyílt levelet. Nos, sem a Blair-nek, sem önnek, sem senkinek írt nyílt levelemet nem ajánlom fel a Magyar Nemzetnek, hanem azokat kivétel nélkül e lapnak küldöm, mint minden épeszű, nem az SZDSZ-es sémák szerint az életét élő ember előtt egyértelmű. Fodorék szerint egyébként a levél nagy kárt tesz a polgári oldalnak. Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy ez a kár miként valósulhatott meg. Mármint a Deák társaság szerint, akik eddig még nem vették maguknak azt a bátorságot sem, hogy például Medgyessy Pétert volt kommunista titkosügynöknek vagy Gyurcsány Ferencet arcátlan, a sötétben privatizáló, a nép által meg nem választott egykori ifjúkommunista vezetőnek nevezzék, országromboló tetteikről nem is szólva. A kár például bekövetkezhetett úgy is (Fodorék termékeny fantáziájában), hogy a budapesti brit nagykövet rendkívüli telefonnal szakítja meg Blair napi rutinját. „Sir”, kezdi a nagykövet. „Súlyos ügyben zavarom”. „Van itt az állomáshelyemen egy népszerű jobboldali hetilap – Demokratának hívják -, amelynek egy Lovas nevű szerzője udvariatlan levelet írt önnek”. „Hm” – mondja a brit miniszterelnök. „Egyikükről sem hallottam még”, teszi hozzá. „És hogy kezdődik a levél?” – kérdezi Tony Blair, hogy udvariasságból érdeklődést mímeljen. „Egy idézettel” – feleli a nagykövet. „És milyen idézettel?” „Nos, a Guardian egy cikkéből vett mondattal, amely önt teszi felelőssé a londoni merényletért. A cikk arról szól, hogy ha mi nem megyünk Irakba, a mi metrónkban sem robbantottak volna”. De ne folytassuk, mert ez már tényleg a téboly. Akár az is, hogy Fodor és Jeszenszky urak szerint (az utóbbi volt az, aki Bagdad elfoglalásakor a Szaddám Huszein-szobor ledöntését a magyar forradalom idején a Sztálin-szobor ledöntéséhez hasonlította) nem a megszállók ölték meg irakiak tízezreit, hanem a terroristák. Ami azért megdöbbentő, mert Fodor biológus, Jeszenszky pedig külügyminiszter és nagykövet is volt. Márpedig az, hogy egy biológus ne hallott volna arról, hogy éppen egy amerikai orvoscsoport vizsgálata alapján közölte a vezető brit orvosi lap, a Lancet azt, hogy a megszállók bombázásának legalább százezer polgár esett áldozatul Irakban, és ennek sajtóvisszhangja épp egy volt külügyminiszter figyelmét kerüli el, az jellemzi, hogy nálunk egyes szakemberek mit érnek. Az pedig tény, hogy az iraki „kaland” előtt Londonnak nem kellett tartania az al-Kaida bombáitól, csak az Ár Köztársaság Hadseregének merényleteitől. Ma épp fordítva van: amióta július 28-án az Óglaigh na hÉireann vezetése ünnepélyesen kijelentette, hogy lemond az erőszakról, az ír robbantásoktól már nem kell tartani. Annál inkább az al-Kaidától és mindazon szervezetek tagjaitól, akik szerint az aszimmetrikus harc az egyetlen eszköze annak, hogy az eddig százezer ártatlan életét kioltó koalíciót kiebrudalják Irakból. De ehhez tegyük hozzá, hogy a Guardian felmérése szerint a britek nagy többségének is pontosan az a véleménye, mint a Blairhez írt levelemben Faisal Bodinak, vagyis az, hogy a londoni merényletek oka az iraki megszállás. Ön pedig, Pilger úr, azt írta lapja július 25-i számában, hogy „Július 7-e bombái Blair bombái voltak”. Továbbá azt írja, hogy „Blair a saját és Bush törvénytelen, ki nem provokált és vérben áztatott közel-keleti kalandját hazahozta. Ha nem történt volna meg ezen epikai méretű felelőtlenség, akkor a földalattin és a 30-as buszon meghaltak egészen biztos ma is élnének.” Ön emellett olyan tényeket is idéz, mint a brit titkosszolgálat figyelmeztetését Blairnek az iraki invázió következményére és a híres Chatham House értékelését, amelyek – ezek az ön szavai – „Blairnek kegyelemdöfést” jelentettek. Azt is írja, hogy „Irak megtámadása jelentette a Rubicon átlépését, ami megjósolhatóan vezetett a madridi és londoni merényletekhez. A sajtó arról nem nagyon ír, hogy Afganisztán angol-amerikai inváziója 20 000 halálos áldozatot követelt és arról sem esik túlzottan sok szó, hogy több mint 100 000 iraki férfit, nőt és gyermeket öltek meg nem öngyilkos merénylők, hanem az angol-amerikai koalíció”. Az önhöz hasonlóan Londonban élő, ugyancsak nemzetközi hírű újságíró, folyóirat-szerkesztő és filmes Tariq Ali a Guardianben ezt írta: „Világosan kell beszélni. Ha Londonban az ártatlan polgárok meggyilkolása barbárság – ami kétségtelen -, akkor miként határozzuk meg több tízezer iraki polgár megölését? Gonoszabb barbárságként.” Ali hozzátette: „A nyugati civilizációban azt hiszik, hogy a nyugati polgárok élete többet ér, mint a világ más részén élők élete – főként azon a részeken élőké, akiket a Nyugat bombáz.” Robert Fisk, a világ legismertebb közel-keleti tudósítója szinte naponta írt és ír erről a brit Independentben. A szintén nemzetközi hírű kanadai Eric Margolis azt írta: „azáltal, hogy Blair George Bush Sancho Panzáját játssza a terrorizmus elleni úgynevezett háborúban, Blair Nagy-Britanniába importálta a közel-keleti erőszakot”. De végre már Amerika is kezd felébredni, noha az ő médiájuk 2001. szeptember 11-e óta e téren csak propagandát folytat. Ennek ellenére a Gallup legutóbbi, júliusi felmérése szerint már 51 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint a Bush-kormányzat szándékosan félrevezette az amerikai közvéleményt arról, hogy Irakot azért kellett megtámadni, mert Bagdadnak tömegpusztító fegyverei vannak. A jövő héten ezen urak támadásának motívumaival zárom levelem.