Lovas István nyílt levelei – Visszhang
Majsai Tamás
A Népszabadság és a Magyar Narancs „keresztény teológusa”
Január 16-án a Népszabadságban megjelent, háromnegyed lapoldalt betöltő cikkét Magyarország történelmi egyházai (mínusz egy) vezetőihez címezte Kérdések címen. Bolgár György rádiós és öncsinálta szexakrobata olyan mértékben megörült írásának, hogy a Klub Rádióban meg is beszélte. Írásából a „keresztény teológusokra” jellemző szeretet sugárzik. Például az ilyen mondatcafataiból: „…kipirult és csőcselékjelzőként sárga kereszt alatt hörgő Orbán-polgári körös Krisztus-ellenességgel”. Ön egyszer azt írta, hogy a Szent Jobb Körmeneten az emberek egy tetemcafat mögött masíroznak. Ugye akkor kevesebb pénzt keresne, ha egyenlő mércével sérteni akarván azt írná le, hogy a menóra sertéslándzsa? Egyet garantálok: a megszólított egyházi vezetők egyike sem fog válaszolni önnek. Lakat T. úr örökbecsű szavaival: ők önt a helyére tették. Örökre. Bármit írjon, ott marad. A jövőben forduljon a Soros Alapítványhoz. Ott megértő fülekre talál. Apanázsügyekben is.
* * *
Wisinger István
MÚOSZ-vezető
Az ön szervezete más médiaszervezetek és fontosabb médiumok vezetőinek bevonásával tárgyalást kezdeményez az újságírók védelméről, amiért valakik állítólag bántalmazták az MTI fotóriporterét. (Igazán boldog lennék, ha az ügyről a rendőrségi zárónyilatkozatot közzétennék.) Testülete szerint meg kell vitatni, hogy milyen feltételek esetén számíthatnak a rendkívüli körülmények között dolgozó újságírók a rendőrök védelmére. Ezenkívül kezdeményezik, hogy – idézem a Népszabadságot „a törvény védelme terjednek (sic!) ki a munkáját végző újságíróra, mint közfeladatot ellátó személyre”. (Posztkomcsi szervezetének ideje lenne magyarul is megtanulnia.) Ön szervezete nevében az emlékezetes Erzsébet hídi tüntetést követően – amikor a rendőrök véres fejjel hurcolták a Népszabadság fotósát és tartóztattak le számos újságírót – ezzel ellentétes nyilatkozatot adott ki. Akkor azt mondta, az újságíróknak tudniuk kell, hogy egy tüntetés veszélyekkel jár, vagyis saját felelősségükre vegyenek részt ilyen eseményeken. Nem gondolja, hogy önt ezután már a tompább gondolkodásúak is szélhámosnak vagy politikai kalandornak tekintik?
* * *
Tamás Ervin
főszerkesztő-helyettes
Kedves Ervin! Január 13-án felhívott munkatársuk, Kunstár Csaba, hogy megkérdezze, mit válaszolok a Hit Gyülekezete velem kapcsolatos támadására. Azt feleltem neki, hogy rasszistáknak nem nyilatkozom. Némi szünet után Kunstár Csaba megkérdezte, hogy rá vagy a lapra értem. A lapra, feleltem. Kunstár Csaba ezt másnap, 14-én, tisztességesen meg is írta. Ugyanő 16-án ismét felhívott és megkérdezte, mit reagálok arra, hogy a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták feljelentett izgatásért. A válaszom, feleltem neki, hogy „keresem Carottát, kislányom fehér nyusziját”. Ismét meglehetősen hosszú csönd után Kunstár úr megkérdezte, hogy hogyan írja „karottát”? Mondtam, „Carottának”. Udvariasan megköszönte. Másnap csak a feljelentésről írtak, de a válaszomról nem. Akkor miért kérnek válaszadásra? Ezt a levelet csak azért írom, mert Kinga nagyon örült, hogy Carotta benne lesz az újságban. Így benne van. Üdvözlettel. (u. i.: Örömmel értesítem, hogy Carotta megkerült.)
* * *
Emberjogvédő szervezetek
Magyarország
A rendőrség 2004 januárjában hazánkban könyveket foglalt le. Önök némák maradtak. Önök kivégezték magukat.
* * *
Salgó László
országos rendőrkapitány
Pribékjei M. Giorgio Richárd lakásán könyveket foglaltak le. Mivel az alkotmány biztosítja az emberek egyenlőségét, követelem, hogy az én lakásomon is foglaljanak le könyveket. Nem is szólva arról, hogy nálam Wass Albertnél lényegesen veszélyesebb könyveket is talál, mint például a szélsőbalos brazil Carlos Marighella 1974-es kiadású füzetét, A városi gerilla minikézikönyvét, amelyben arra vonatkozóan is részletes útmutatás található, hogy miként kell felrobbantani az önéhez hasonló pozícióban lévő fasisztákat.