Mottó: „humánus gyöngédségből tűrjük a poloskákat” (Csontváry Kosztka Tivadar)

Hirdetés

Az ősidőkben voltak amerikai rockerek, akik kitömték a gatyájukat, hogy a színpadon alfahímnek látsszanak. Ilyen kitömött gatyával ugrál Magyar Péter a magyar politika porondján. Mindig bejelenti, hogy most villantja ki a világmindenséget-rengető atombombáját – magyarán hangfelvételét, – aztán rendre kiderül, hogy csak blöffölt.

Most éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert próbálta leleplezni, mégpedig azzal, hogy a honvédelmi miniszter (a Fidesz szerinte nyilvánvalóan hazug és aljas békeszlogenje ellenére) a hadsereget fejleszti és háborúra készül. Igaz, a hadsereg készülhetne a szalagos táncbajnokság dél-dunántúli ifidöntőjére is, vagy árvácskát ültethetnének az ágyúcsövekbe, mert láv iz láv.

Fotó: YouTube (képernyőkép)
Korábban írtuk

Más szempontból szeretném elemezni a helyzetet. Vázoljuk fel, hogy mi történt:

– Magyar Péterék közzétettek egy „világbotrányos” hangfelvételt.

– Ebben az atomfelvételben a magyar honvédelmi miniszter beszél (hogy mondandója mennyire hangzott el zárt körben, vagy nyilvánosan, arról többféle változat kering a világhálón, de ez most lényegtelen), ám a miniszter nem arról beszél, hogy hűtlenül kezelték a magyar állam pénzét, és a bangkoki éjszakában Másnaposok-túrán duhajkodott a fél magyar vezérkar, hanem arról, hogy ütőképes, erős magyar hadsereget kell teremteni, mert veszélyes időket élünk.

– Ha tehát a honvédelmi miniszter nem arról beszél, hogy milyen korrupt módon működik a hadsereg és a többi, hanem a magyar hadügy céljairól és stratégiájról, nos, ha valaki egy ilyen felvétel birtokába jutna, és ezt önös politikai érdekből közzétenné ország-világ előtt, az bizonyítja a hazaárulásra való hajlamát, és tevekénysége nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Lett légyen bárki is a magyar honvédelmi miniszter, ezekben a háborúsújtotta időkben, amikor a szomszédunkban is feltámadhat egy újabb magyarellenes front, mindenkibe szorulhatna annyi hazafias éthosz, hogy nem próbál botrányt csinálni vagy bármit kiszivárogtatni a nyilvánosságnak – így a környező államoknak – ami a magyar hadügy bármilyen szándékát vagy célját elárulhatja vagy úgy általában a magyar hadsereggel kapcsolatos.

Ez nem játékkatonaság.

Bár nem kérte, egy egész ország megtudta Magyar Péter diagnózisát: a hazaárulásra való hajlamot.

Hogy erre Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök sem figyelmeztette a drága pártelnökét, az rendkívül aggasztó és intő jel. Ha valakinek fontosabb a pártérdek vagy az önérdek, mint a magyar nemzetbiztonság és ilyen könnyen játszana katonai titkokkal, az más gazemberségekre is képes, sőt, csakis azokra.