Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Két ilyen kaliberű „kémet” a világon sehol sem kapcsolnak le ilyen médiavisszhanggal, a titkosszolgálat mindenhol teszi a dolgát, ez sehol sem számít nagy ügynek.

Ha tehát valaki ilyen csinnadrattával számolja fel a másik fél hálózatát, és nem halkan, az mindig a külvilágnak szól.

És itt térjünk vissza a tegnapi napra, Magyar Péterék atombombának szánt, leleplező hangfelvételére. Vajon miért ezt a részletet emelték ki a honvédelmi miniszter beszédéből?

Idézem:

„az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel. Ismerjük ezeket, de főleg egy olyan folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással. Természetes volt, hogy az a folyamat, amit a nyilvánosságban fiatalításként ismertünk meg, egyszerűen ez a legegyszerűbb módja, hogy ezt megváltoztassuk. Szakítsunk a békementalitással, és átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára.”

Korábban írtuk

Ez volt az alapozás, csak még nem tudtuk, hogy minek az alapozása.

Magyar Péterék megtették a maguk részét, és a mai napon következett az ukrán fél, aki mit is állít? Az SZBU jelentése szerint a „kémek” feladata az volt, hogy megvizsgálják, milyen katonai felszerelést lehet venni Kárpátalja feketepiacain, derítsék ki milyen katonai erők állomásoznak Kárpátalján, illetve: „hogy információkat gyűjtsön Kárpátalja katonai védelméről, a szárazföldi és légi védelem gyenge pontjairól, valamint a helyi lakosság társadalmi-politikai nézeteiről – különösen arról, hogyan reagálnának, ha magyar katonai egységek lépnének be a régióba.

Tehát, a magyar honvédelmi miniszter arról beszél, hogy átállunk a „háború felé vezető út nulladik fázisára”, egy nappal később pedig az ukrán titkosszolgálat azt sejteti, hogy a magyarok Kárpátalja megszállására/megtámadására készülnek titokban.

A jelek, tehát a hangelvétel nyilvánosságra hozatalának időpontja és az ukrán titkosszolgálat színpadias akciója, akár azt a látszatot is kelthetik, mintha ez az egész egy ügyesen összehangolt dezinformációs hadművelet része lenne. 

Jó kérdés, hogy ezzel kinek mi a célja. 

Játsszunk el egy gondolattal!

Vajon az lehet az ukránok célja, hogy megerősítsék a Magyar Péterék által közzétett tegnapi hangfelvételben elhangzottakat, magyarán ezzel megerősítsék az ukránpárti politikus pozícióját a hazai politikában egy ilyen gesztussal? Ha ez igaz lenne, akkor ezt az akciót közösen tervezték meg.

Hisz mi áll össze ebből a két történetből? Nagyjából az, hogy a magyar kormány nem békepárti, mint fennen hirdeti, hanem valójában háborút akar indítani Ukrajna ellen, a Tisza Párt pedig segít leleplezni a titkos tervet ország-világ előtt. 

Egy ilyen médiakampány rendkívül sokat árt Magyarország és a magyar álláspont megítélésének világszerte.

Cui prodest? A magyaroknak biztos nem.