Az igazságnak mindig két arca van. Erre rég rájöttem. Két arca van, de igazából egy. A szélsőségek a végükön találkoznak, a kör körbeér és az óra körbejár. Na, elég a bölcsességből, mert még azt találja hinni a T. Olvasó, hogy nem beszélek komolyan. Pedig de. Nagyon is.

Emlékszem, abban a baráti körben, ahol az ifjúkorom szellemi tartalékait szívtam magamba, visszatérő sztori volt – ha arról kellett okoskodni, hogy az emberek hülyék, és bezzeg a média –, hogy a H. G. Wells-féle marslakók-történetet (Világok harca) leadták rádiójáték formájában, és hatalmas pánik tört ki, az emberek rohangáltak, megbénult az élet, százezrek az utcán, és így tovább.

És ilyenkor szánkhoz emeltük a poharat, szörnyülködtünk az emberi hülyeségen, a tömeg mennyire befolyásolható, amiben persze mindig ott volt, hogy „nem úgy, mint mi!”

Hirdetés

Erre olvasom az újságban, hogy kiderült – mert végre valaki utánanézett –, hogy az 1938. október 30-án, halloween előestéjén, az amerikai CBS rádióban leadott adás után nem tört ki pánik, nem rohantak milliók sikoltozva az utcán, nem rettegtek, egyetlen rendőrségi vagy kórházi dokumentum sem támasztja alá, hogy a tömeges pánik valóban megtörtént volna. Kevesen is hallgatták, és a későbbi városi legenda csak a másnapi újságok címoldalán tűnt fel. A lapok ugyanis másnap megírták, hogy pánik volt, rettegés, rohangálás, sikoly. És ez tartotta is magát majdnem száz évig.

Szóval akkor a médiának nincs akkora hatalma? Mégsem hülyítette el az embereket?

Egyébként zseniális. Az újságok haragudtak a feltörekvő rádióra – mint konkurenciára –, ezért próbálták besározni, és ennyi időnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön az igazság.

„A média hatalma.” Tehát az volt eddig a sztori, hogy bezzeg a média hatalma, és ezt az urban legendet úgy döntötték meg, hogy kiderült, igen, a média hatalma. Imádom ezt a történetet.

Korábban írtuk