– Nézd, Maxiferi, ez igazán nem volt elegáns, hogy előbb tartottál évértékelőt, mint én. Elvégre én vagyok a közös miniszterelnök-jelölt, tehát én vagyok az első ember, vagyis én értékelek először.

– Nézd, Miniferi, te azt se tudtad, mikor fogsz értékelni. Örülj, hogy magamra vállaltam ezt a nehéz feladatot. Még ismerkedned kell az érzéssel, mert később is gyakorta megesik majd, hogy a fontosabb kérdéseket magamra vállalom.

Hirdetés

– Arról volt szó, hogy az előválasztás eredményét elfogadja minden résztvevő.

– Érdekes, hogy ezt hozod fel, amikor az első fordulóban te lettél a harmadik, de nem nagyon fogadtad el, ha jól emlékszem. De most már spongyát rá, én nem haragszom, csak láttam, hogy a számokkal meggyűlik a bajod…

– Te beszélsz, aki összekeverted a legnagyobb kétjegyű prímszámot a legkisebbel?

– Figyelj, Miniferi, nem véletlenül te vagy a mini, ez is olyan matematikai dolog. Emlékezz csak vissza, azt se tudtad kinyögni, hogy a saját népszavazásunkon hány napról hány napra szeretnénk emelni az álláskeresési járadék folyósítását.

– Nem nekem kell a számokat fejben tartani, külön fizetek erre két alkalmazottat.

– Mondjuk ők is elszúrták, ha nincs Kunhalmi Ági, ma se tudná senki közülünk, mire gyűjtöttük az aláírást. De rendben van, ez undok matematika, az igazán vagány ember hülye volt a suliban matekból, erre minden valamirevaló politikus felvág. De már ne is haragudj, a saját gyerekeid számában is tévedtél. Ezt mivel magyarázod?

– Fáradt voltam, bárkivel megesik. Csak akinek egy-két gyereke van, kevésbé hibázik. Szép is volna, ha a Fidesz azt fordítaná ellenem, hogy nagycsaládos vagyok.

– Na és a vagyonnyilatkozatodban három négyzetméterrel összement a házad.

– Ezen kekeckedsz? Lásd be, ha hét gyereket nem tudok rendesen összeszámolni, akkor háromszáz négyzetmétert mennyivel bonyolultabb. Még így is én vagyok a legmenőbb, mert Medgyessy azt nem bírta kimondani, hogy útelágazás, neked pedig a cseréptetőbe tört bele a nyelved.

Korábban írtuk